20 indok, amiért szükséged van otthonszervezésre 2018-ban!

Az otthonszervezés nem olyan régi fogalom. Egy-két évtizede még örültünk, ha volt választási lehetőségünk, ha tudtunk vásárolni, és hozzájutni különlegesebb darabokhoz. Előre tekerve 2018-ra, ma a végtelen választás világában élünk. Mindent azonnal (1-2 napon belül 😉 ) megszerzünk, és nem is gondolkodunk igazán, hogy szükségünk van-e rá, amit akarunk, amire felcsillan a szemünk, ha tehetjük, megvesszünk. Nem igazán gondolkozunk azon, hogy

valóban teljesebbek leszünk általa?

Valóban boldogabbak leszük? Megkönnyíti az életünket?

Vagy inkább csak még egy extra dolog lesz, amiről pár napon belül meg is feledkezünk.

Szükséged van segítségre a hatékony rendszerezésben? Most indul a Rendezett Otthon és Lélek online kurzusunk, ahol végig megyünk az otthonod különböző helyiségein és rendszerezzük azokat közösen egy jól működő stratégia mentén.

Rendrakás

A rendrakás minkenki számára ismerős. “Rendet rakni mindenki tud“. Azonban mi is igazán a rendrakás? Rendet tenni akkor tudunk, ha minden tárgynak az otthonunkban megvan a helye. A helye pedig nem a sarokban, nem a pult szélén van, hanem egy olyan hely, ahol elkülönítve van minden mástól, és mindig megtaláljuk. Amikor rend van, akkor ritkábban hangzanak el olyan mondatok, hogy “hol is van a…“, vagy pedig “..hova raktad? Nem találom a …“. Ismerős? Egy nap hányszor kapod magad azon, hogy nem találsz valamit? Mennyi időbe telik, mire “rendet raksz“?

Ennek fejében a rendrakás és az otthonszervezés talán mégsem ugyanaz. Az otthonszervezés segítségével nem csupán rendet rakunk az otthonunkban, de egyszerre megismerjük a jelenbeli önmagunkat. Átgondoljuk, hogy kik is vagyunk valójában, hogy mire van igazán szükségünk, hogy hova szeretnénk eljutni az életben, és ehhez milyen tárgyakra van szükségünk az otthonunkban. Ahhoz, hogy képes legyél egy lépést előre tenni az életedben, hogy felszabadultabb tudj lenni otthon, el kell fogadnod, hogy az a valaki aki voltál, az már nem te vagy. Aki egy “fantázia világban” szeretnél lenni, az a valaki megközelíthető, de minden esetben szükséges elengedni olyan álmokat, projekteket, amik nem fontosak számodra, és csak évek óta porosodnak a padláson, a szekrényedben, vagy pedig a pultodon.

Összegyűjtöttem neked 20 olyan dolgot, amiben megváltozhat az életeted az otthonszervezés segítségével:

  1. Képes leszel olyan dolgokra, amikről eddig csak álmodoztál, például csak úgy ülni a kanapén, és igazán kiélvezni az otthonod.
  2. Több időt tudsz eltölteni a családoddal, barátaiddal.
  3. Kevesebbet fogsz takarítani (akár 40%-al kevesebb időt!).
  4. Tisztábbnak fogod érezni a gondolataidat.
  5. Elfogadod önmagadat, és el tudod majd engedni a “fantázia énedet”.
  6. Akarsz majd vendégeket hívni magadhoz, hogy megmutasd a csodálatos otthonodat.
  7. Tudatosabban fogsz vásárolni, és kevesebb “nem szükséges” tárgyat hozol be az otthonodba.
  8. Új kapukat fog megnyitni az élmények világában, több új izgalmas dolgot fogsz kipróbálni.
  9. Kevésbé fogsz eladósodni/túlköltekezni.
  10. Könnyebben megtalálod majd az elveszett tárgyakat az otthonodban (mivel mindennek lesz helye).
  11. Jobban fogod magad érezni, kevesbé fog “valami” visszahúzni a múltba.
  12. Kevesebb időt fogsz közöségi médián lógni, mert épp nem szeretnél szembesülni az otthoni helyzettel.
  13. A rendrakási szokások más hasznos és jó szokásokra kiterjednek (néha még a lépcsőzést is bevállalod!).
  14. Jobban fogod értékelni mindazt, amid van.
  15. A tárgyi fókusz az élményekre fog áttolódni.
  16. Abból a pénzből, amit az eladott tárgyakért kapsz elmehetsz akár nyaralni is.
  17. Több időt töltesz majd a természetben.
  18. Kevesebb veszekedéssel töltött idő (sokszor megesik, hogy a tárgyakon vitatkozunk).
  19. A folyamatos “elúsztam” érzést felváltja egy nyugodtabb, stresszmentesebb otthon.
  20. Lehet, hogy az otthonszervezéssel kezdesz, mégis az egész életedre kihatással lesz, ami egy felszabadító érzés.

Szeretnél hatékonyabban rendszerezni, és kívül belül rendet tenni, nemcsak az otthonodban, de az életeben is? Jelentkezz a most induló Rendezett Otthon és Lélek Online kurzusra!

Megjött a kedved az otthonszervezéshez?

A változás időbe telik. Ha most ahhoz jött meg a kedved, hogy egy kukászacskóval/adományos dobozzal végig spintelj az otthonodon, csak rajta! Nézz szét az otthonodban, hogy mi számodra a már “nem szükséges” tárgy. Örülök, ha megjött a motivációd, hogy változtass! Azonban az otthonszervezés, ha igazán hosszú távon szeretnénk kialakítani a rendet, sok időbe és energiába telik. Rengeteg motivációra van szükségünk, hogy ne akadjuk el az első kacatos fiók után. Akik ismerik a KonMari módszert, azok tudják, hogy rengetegen elakadnak a Komono kategóriánál, vagy akár már a ruhák után is.

Az otthonszervezéshez pedig szükség van egy hatékony stratégiára is. Ami túlmutat a puszta tárgyaktól való megváláson, és hosszú távon nyugalmat és boldogságot biztosít az otthonunkban. A hat órás othonszervező találkozó, illetve a 2 órás stratégiai megbeszélés során pont ezt a hatékony stratégiát adjuk a kezedbe, hogy viszonylag rövid idő alatt, kevesebb energiabefektetéssel és rengeteg motivációval a kezedben tudd megszervezni az otthonodat, és ezáltal az egész életedet.

Nézd meg mekkora a váltás egy Otthonszervező találkozó során:

A YouTube csatornámra ITT tudsz feliratkozni.

6 éves kisfiú szobáját rendszereztünk:

5 hónapos baba szobáját rendszereztük:

Ha csak pár perced van, akkor neked lett kitalálva az ingyenesen elérhető Napi Rendszerezős Egypercesek című videókurzus. Rövid, célratörő tippekkel segítek neked az otthonszervezés útján. Bár ezek rövid tippek, mégis hasznosak, hogy megváltoztasd a perspektívát, mire is vagy képes igazán.

Kövess a Facebookon is, hogy mindig naprakész legyél!

                                        

Szóljon az otthonszervezésről a 2018-as éved első pár hete, hogy utána kiélvezhesd az otthonodban töltött időd minden pillanatát!

 

2018-05-25T00:08:05+00:000 hozzászólás