Hatékony otthoni iroda sarok | Home Office | Mit kell figyelembe venni a kialakításkor

Egyre többen vagyunk, akik otthonról dolgozunk. Még akkor is, ha nem vállalkozunk, egyre több lehetőségünk van arra, hogy otthonról tudjunk dolgozni.  Ilyenkor bizony foglalkozni kell azzal is, hogy otthon is ki tudjuk alakítani az a környezetet, ahol hatékonyan, zavaroktól mentesen tudjunk haladni az éppen aktuális projekttel.  Mindenki máshol dolgozik. Valakinek olyan pici a lakása, hogy az étkező asztal egyik sarka adja a home office lehetőséget, máshol pedig erre egy egész szoba áll rendelkezésünkre, hogy kialakítsuk a számunkra hatékony irodát.

Így egyre többször felmerül a kérdés, hogy hogyan tudtok majd hatékonyan otthonról dolgozni, mivel sok esetben az otthonról dolgozás nem is opció, bizonyos időt nem a munkahelyeteken szükséges ledolgozni. A megfelelő rutin kiépítése mellett fontosak a minket körülvevő eszközök is. Az irodában tudunk fókuszálni a munkára, maximum a folyamatos cigi szünet és a kávézások törik meg a munkafolyamatokat, de maga a környezet úgy van kialakítva, hogy minél több időt töltsünk az asztalunknál, és kevés zavaró tényező vesz minket körül.

Ezzel szemben itthon mi a helyzet? Ott vannak a száradó ruhák, amiket össze kellene hajtogatnunk. A gyerekjátékok mindenhol szétszórva körülvesznek minket. A befizetetlen csekkek az asztalunkon hevernek, és farkas szemet néznek velünk. A mosatlan edényekről nem is beszélve. Még akkor is, ha egy külön szobában vagyunk, sokkal nagyobb feladat kialakítani a számunkra hatékony környezetet, ahol motiváltak tudunk maradni és nem vonja el semmi a figyelmünket, még a rengeteg kallódó kacat sem.

Mégis mire kell figyelnünk egy hatékony otthoni iroda kialakításában? Most három fő területet vizsgálunk meg, amit mindenképpen szem előtt kell tartanunk:

Fókuszáltság

A munkánk során a megfelelő fókusz kulcsfontosságú. Így az íróasztalunkat úgy kell kiválasztani, hogy már amikor használjuk az íróasztalt, akkor is maradjon elég munkafelület előttünk. Mindenki megnyugszik a minimalista terek láttán. A szép letisztult íróasztal gyönyörű. Mégis, ha tudjuk magunkról, hogy hosszútávon nem fogjuk tudni tartani a rendet, és azt, hogy ne legyen szinte semmi elől, csak épp a legszükégesebbek, akkor kicsit játszhatunk az íróasztal méretével is. Ha például egy olyan íróasztalt választunk, ami magában kicsit minimalista, kevés pakolórész van benne, akkor alapvetően kevesebb tárgyunk lesz közvetlenül mellettünk, és előbb utóbb priorizálnunk kell.

Természetesen ha szeretnénk kihasználhatjuk a falat magunk körül, felfúrhatunk különböző rendszerező eszközöket, mégis az előttünk levő íróasztal munkafelületén kizárólag csak a legszükségesebbek legyenek. Gondoljunk bele, ha ott vannak elől az archiválandó papírjaink, esetleg pár olyan egyéb dolog, amire nincsen szükségünk egész nap, akkor mindig is ott lesz a fejünkben egy gondolat, hogy azokkal kellene kezdeni valamit.

Az íróasztalod helyzetétől, és a munkád milyenségétől is függ, hogy még mire van szükséged. Egy jól világító lámpa segít megakadályozni, hogy az időjárás változásra felfigyeljünk, így kevésbé leszünk fáradtabb az esős, szürke napokon, vagy pedig kisebb az esély, hogy kikívánkodunk a jóidőben. Persze minden órában pár perc szünet, és a teraszon egy kis nyújtózás folyadék bevitele mellett segít minket, hogy hatékonyabban tudjuk folytatni a következő feladatunkat.

Elérhetőség

A fókusz után a következő fontos pont az elérhetőség. Egyfelől remek, hogy tudjuk, hogy nem kellene elől hagyni a dolgokat feleslegesen az asztalon, másrészt pedig akkor mit hova rakjunk?

Az íróasztalnál egy ellipszis gondolkodásban érdemes elrendezni a tárgyakat körülöttünk. Vagyis ha kitárod a kezed, és elkezded előre-hátra mozgatni, akkor különösebb mozgás nélkül ez az első, legbelső elipszised, amit bármik elérsz a felületeken. Itt legyenek azok a dolgok, amiket egész nap használsz, vagy egy nap töbször is használod. Laptop, egér, billentyűzet, egy kis notesz, ha irogatni is szoktál napközben.

A második ellipszisben azok a tárgyak legyenek, amiket egyszer használsz egy nap, vagy pedig akár két-három naponta használod. Ezek a tárgyak már bekerülhetnek a fiókba, vagy feletted levő szekrénybe, itt már nem probléma, hogyha kicsit meg kell mozdulni, hiszen nem gyakran használod őket.

A harmadik ellipszisben pedig azok a tárgyak legyenek, amiket hetente egyszer, vagy ritkábban használod. Például itt lehetnek az extra tollak, amiket csak akkor veszel majd elő, ha kifogy az, amit mindig használsz, vagy pedig olyan papírok, amiket meg kell őrizni, és nem használod őket egyáltalán. Ha szükség van rájuk, akár még a szoba másik felébe is átmész értük.

Kényelem

A hatékony otthoni irodasarok kialakításának harmadik pillére a kényelem. Ha nem érezzük magunkat jól, miközben valami fontos dologra kell, hogy koncentrálj, akkor nem fogsz tudni hatékonyan dolgozni.

A kényelem itt nem azt jelenti, hogy a kanapénkba besüppedve, feltett lábakkal kell dolgoznunk. A rossz tartás miatt pont az ellenkezője valósul meg. Ha nem figyelünk arra, hogy hogyan ülünk, akkor az könnyen hátpanaszokhoz vezethet. Természetesen nem mindegy, hogy napi egy-két órát dolgozunk, vagy pedig akár napi tíz órát is egy huzamban ülünk az asztalunknál.

A testtartásunkon javíthatunk, hogyha a képernyőnk teteje egy szinten van a szemünkkkel, így ha nézzük a laptopunkat, akkor nem kell lenéznünk. A testtartásunk már is egyenesebb. Ha laptopunk van akkor erre megfelelő egy laptop tartó asztalka, természetesen ehhez hozzájár az is, hogy külön billentyűzetet szükséges beszereznünk, hiszen a tartásunknak nem tenne jót, ha a levegőben gépelnénk naphosszat. Ha külön képernyőnk van, akkor pedig raktuk olyan magasra, hogy kényelmes legyen nekünk.

A testtartásunkon tovább javíthatunk a megfelelő ülőhely kiválasztásával, illetve egyéb kiegészítőkkel. Az irodai szék kiválasztásánál sok dolgot figyelembe kell vennünk. Pénztárcánkhoz mérten azonban a legjobbat érdemes beszerezni, hiszen ezen töltjük a napunk egyharmadát. Az Office Depot munkatársai szerint átlagosan négy évente cserélünk irodai széket, így az ülőpárnát addigra sokszor szétüljünk. Ez az egyik legfontosabb beszerzési döntés, amit az otthoni irodád kialakításában meg kell, hogy hozz.

Ha az irodai székekrők elkezdünk beszélgetni, az első szó, amit hallunk az az ergonómia.

Kényelmes+funkcionális = Növeli a hatékonyságunkat + Csökkenti a sérüléseket

Mik a tudományos elvek a sérülések csökkentésére és a kényel fokozására?

1. Némileg hátradőlt állapot

A hátunk akkor kerül egy viszonylag természetes testtartásba, ha a derékszöghöz képest egy nagyon picit hátradőlt állapotban ülünk.

2. Dinamikus hátmozgás, miközben ülünk

A hagyományos fa étkezőszék az egy statikus szék. Nem mozog egyáltalán, így ha szeretnénk a sóhoz nyúlni az asztal közepén, szinte fel kell állnunk a székből. Ehhez képest a legjobb irodai székek háttámasza és ülőtámasza is alkalmazkodik a mozgásunkhoz, és segít minket. Nem engedi, hogy elkényelmesedjünk, hanem folyamatosan készteti a hátunkat a mozgásra, és így növeli a hatékonyságunkat is.

3. Teljes hát megtámasztása a megfelelő pontokon

Az irodai székek háttámlája nem egyenes, követi a gerincünk vonalát, így mivel teljesen más méretűek vagyunk, más helyen kell, hogy alkalmazkodjon a hátunk görbéjéhez is. A háttámla meg kell, hogy tartsa kellőképpen a testet. A helytelen ülés kétszer olyan nagy terhelést jelenthet a gerincoszlopra, mint az állás. Amikor beleülünk egy székbe, akkor ezt is figyelembe kell venni, hogy kényelmes e számunkra.

Ez a három pont együttesen határozza meg, hogy mi az, amit elvárhatunk el jól megtervezett széknél. Így ne csak a külső alapján ítéljünk, az is fontos, de még fontosabb, hogy mennyire kényelmes. A cél, hogy minél természetesebben tudj ülni benne.

Kényelem az ülőhely választásánál

A székünknek különböző funkciói vannak. A kallantyú segítségével tudjuk le fel mozgatni az ülőrészt, egészen addig a pontig, amíg a térdünk és a csípőnk egy szinten vannak, vagy akár egy nagyon kicsit magasabban is lehet a medence. Kb. 90 fokot zárjon be a lábszárunk és a combunk. Olyan magasra kell állítani a székünket, hogy a teljes talpunk lenn legyen a földön, stabilan le tudjuk támasztani. A karfának pedig olyan magasságban kell lennie, hogy ugyanúgy 90 fokot zárjon be az alkarunk a felkarunkkal, és a karunknak is legyen támasza. Az emberi kéz nehéz, és jó érzés, ha meg tudjuk támasztani napközben.

Az irodai székek ülőfelülete is eltérő nagyságú lehet. A legjobb, ha a térdhajlatunk és a szék között van pár ujjnyi hely. Hiszen ha túl rövid, akkor nem kap elég támasztékot a lábunk, ha pedig éppen a térdhajlatunkban van a szék vége, akkor a vérkeringést is gátolhatja. A hosszú lábúaknak érdemes állítható ülőfelületű széket nézniük.

Az irodai székeket fellvállhthatja, illetve ki is egészítheti a dinamikus labda. Itt figyeljünk, hogy különböző méretek vannak, így nem mindenkinek ugyanaz a ladba jó, testmagasságtól függően. Segítségével megerősödik a hát, és erőltetjük, hogy a hát egy természetes testtartást vegyen fel, és megakadályozhatjuk, hogy hátfájásunk legyen. Ez az egyik legdinamikusabb megoldás, hiszen minden pillanatban mozog az egész testünk.

Akik viszont nem szeretnének most széket választani, de érzik, hogy nem elég kényelmes a mostani, a kiegészítők is segíthetik a kényelmünket. A dinamikus ülést segítő párna segítségével még a statikus, nem eronomikus székeket is kicsit aktívabbá tudjuk tenni, vagy egy gerinctámasszal a megfelelő tartást is tudunk biztosítani magunknak. A gerinctámasz azért is lehet hasznos, mert sokszor kicsit más helyen szeretnénk, hogy “nyomjon” minket a szék, és a gerinctámasz helyzetét bármikor változtatni tudjuk. Az alsóvégtagi keringések javítására pedig lábtámasz használata javasolt.

A fókusz, az elérhetőség és a kényelem figyelembe vételével már könnyebb lesz számunkra kialakítani a hatékony irodánkat. Természetesen figyelembe kell venni azt, hogy mire van szükségünk, mi az, ami valóban hozzátesz az életünkhöz. Azonban ha fáj a hátunk munka közben, vagy napközben sokszor elzsibbad a lábunk, akkor változtatni kell valamin, mert az nem csak a munkánkra, hanem az egészségünkre is hatással van.

A cikket az Office Depot támogatta. A cikkben megjelent termékek: íróasztal, irodai szék, laptop tartó asztal, dinamikus labda, dinamikus ülőpárna, lábtámasz, gerinctámasz, lámpa és írószertartó.

 

A Hatékony otthoni iroda kialakításáról szóló videót itt tudod megnézni:

2018-04-27T10:46:31+00:00 0 hozzászólás

Hagyj üzenetet