Házimunka gyerek mellett? Sima ügy vagy szentségtörés?

Lehetséges a házimunka gyerek mellett?

Sokszor találkozom olyan anyukákkal a munkám során, akiknek az alapvető nehézséget az okozza a napi időbeosztásban, hogy nem létező fogalom számukra a házimunka gyerek mellett. Mindent a gyerekek alvásidejére próbálnak időzíteni, legyen az bármilyen rövid, kiszámíthatatlan is. Így aztán valóban nem lehet mindennel haladni!

Két dolgot érdemes ezzel kapcsolatban körbejárni:

Egyensúly megteremtése a házimunkában

Miért is érzi valaki azt, hogy az anyukáknak az a dolga, hogy egész nap a csörgőt rázzák a gyermeküknek, kisautót tologassanak vagy éppen babázzanak? Illetve jó kérdés, hogy vajon tényleg ettől jó anya-e valaki? A beszélgetés során legtöbbször az derül ki, hogy bizony ez egy rossz beidegződés, ami egy vélelmezett társadalmi elvárásból fakad, miszerint ha valaki gyerekkel van otthon, akkor bizony azért van otthon, hogy a kicsivel játsszon, őt szórakoztassa.

Mondom is rögtön, ez miért túlzás!

A közös játék, a minőségi időtöltés fontossága persze vitathatatlan, és itt nem is a másik véglet mellett kardoskodom, vagyis, hogy ültessük le a tévé elé a gyereket, és Facebookozzunk kedvünkre! Az igazság – mint sok esetben – itt is valahol középen van. A lényeg pedig egyensúly megtalálása a gyerekzsivajos napokon. És ebben bizony benne van az, hogy egy anyukának a gyerekek ellátása, nevelése, terelgetése mellett bizony még ezer más dolga is van egy nap! Igen, ott van a háztartás menedzselése, a takarítás, a főzés, az ügyes-bajos dolgok elintézése.

Egész egyszerűen képtelenség ezer felé szakadni úgy, hogy mindent megpróbálunk arra az egy-két órába beszuszakolni, amikor a gyermekünk alszik napközben. Vagy épp estére, mert az is gyakori, hogy sok anyuka az esti fektetés után, 8-9 körül áll neki rendet vágni a konyhában pl. Ez esetben viszont a párjukkal együtt tölthető néhány órából vesznek el nem kevés időt.

Sok családban megoldás az, hogy amíg az apuka fürdet vacsora után (vagy játszik kicsit a gyerek(ek)kel, addig pakol össze az anyuka a konyhában, így a rendrakás, mosogatás nem az altatás utánra marad.

A házimunka minőségi időtöltés?

A második kérdés, amit meg kell vizsgálni, hogy valóban csak az számít minőségi időtöltésnek a gyermekünkkel, ha gyurmázunk, építő kockázunk vele?

Szerintem nem! És ebben sok anyuka megerősített, akikkel anyaklubozni szoktunk.

A gyermekeknek tulajdonképpen majdnem teljesen mindegy, mit játszunk velük, csak együtt legyünk velük, velük foglalkozzunk, figyeljünk rájuk. Feltéve persze, hogy sort kerítünk az aktuális kedvenc elfoglaltságokra is (mesekönyv nézegetés, kirakó, UNO – életkornak megfelelően persze)  számukra a konyhapultnál mancsoskodás, a mosógépből a ruhák kipakolása, a viráglocsolás, a kukásautóval a papírszemét szemeteshez szállítása is játék lehet. Persze csak akkor, ha azt tényleg játékként fogjuk fel, azaz  közös mókázás lesz belőle, nem hajtjuk őket, nem erőltetett menetben kell „teljesíteniük”.

Miket lehet még együtt csinálni a gyerekekkel?

  • Teregetés közben például lehet mondókázni (nagyobbakkal beszélgetni, találós kérdésest játszani).
  • A dömperrel, bevásárlókocsival, játék babakocsival lehet a szárítóról leszedett ruhákat a helyükre szállítani.
  • Amikor főzünk, vagy magunk mellé vesszük a gyerkőcöt, vagy adunk neki fakanalat, műanyag edényeket, hagy’ főzzön ő is.
  • Sok háztartásban a konyhaszekrény alsó fiókja szabadon pakolható igazi kincsesbánya a gyermekeknek.
  • Végső soron, ha épp olyan műveletet kell végeznünk, aminél tényleg nem jó, ha a gyermek láb alatt van, nos olyankor lehet elővenni a zsírkrétát, gyurmát és kiültetni a kicsit az ebédlőasztalhoz.
  • Vagy beültetni az etetőszékbe és gyümölcsöt, kölesgolyó, bulátát adni neki kis tálban.
  • Takarítás: a kicsik imádják tologatni a porszívót, törölgetni a port játékból (pl. akár egy darab nedves törlőkendővel is lelkesen végignyalják a lakást.

Mi a fontos számodra a házimunkában?

Szóval mielőtt automatikusan rávágnád, hogy gyerek mellett nem lehet házimunkát végezni, kérlek próbáld ki, hogy a Tiéd mellett valóban nem lehet-e, vagy ez csak a Te fejedben egy gát! Persze más kérdés, hogy neked mennyire fontos a tisztaság és rend. Ha a tökéleteshez közelítő állapot a megfelelő számodra, valószínűleg nem a gyerekkel együtt ténykedés lesz a Te mentsvárad! De ettől még a lehetőség egyébként adott, csak Te másképp súlyozol.

Ez sem baj, hisz nem vagyunk egyformák. A Te lelki békédnek ez esetben vélhetően inkább az tesz jót, ha egyedül (és ha ezt egyéb segítség hiányában csak alvásidőben lehet megoldani, akkor bizony akkor) suvickolsz, pakolászol, mert ugye csak így lesz olyan, amilyennel meg leszel elégedve. Ez tény.

És az is tény, hogy ha gyermekkel csinálod a fentieket, akkor lassabban is haladsz. Sokakat ez is idegesít. Ezért mondom mindig: Neked kell eldöntened, mi az, amivel Te ki tudsz egyezni! Akik mégis amellett döntöttek, hogy megpróbálják beilleszteni a házimunkát, főzést a gyerekkel közös elfoglaltságok közé, arról számoltak be, hogy noha tényleg lassabban haladnak a teendőikkel, nekik mégis megéri még így is, mert cserébe a gyermek alvásidejében csak olyan dolgokat kell elvégezniük, amit valóban nem lehet a gyerkőccel együtt, mint pl. a vasalás.

Így aztán jut idejük olyan tevékenységekre is, amivel kicsit ők is ki tudnak kapcsolni a gyerekmentes, órákban. Urambocsá’ megnéznek egy sorozatot, tanulnak, olvasnak néhány fejezetet, vagy csak lógnak a neten, ha épp ahhoz van kedvük!

Nem is árt egyébként napközben sem kicsi újratölteni a lemerülő elemeket, de ez már egy másik téma, amiről szintén sokat írok a gyerekzsivajon.

Ha Te is szeretnél egy olyan időbeosztást kialakítani, ahol úgy tudod szervezni a napjaidat, hogy abban mindenre és mindenkire legyen időd, aki és ami fontos számodra akkor nézd meg Kata 10 hetes Idővarázs Tanfolyamát. Február 19-én indulnak, ha tetszik, tarts velük Te is!

2018-02-09T21:40:51+00:00 0 hozzászólás

Hagyj üzenetet