Miért jó, ha számosítjuk a tárgyak elengedésének mennyiségét – MinsGame – A minimalista játék

Októberben megrendeztük a Minsgame – A minimalista játék pop up csoportot a Facebookon. A kihívás lényege az volt, hogy közel 500 tárgytól váljunk meg egy hónapon belül. A játékban minden nap beposztoltunk egy képet azokról a tárgyaktól, amiktől éppen megváltunk. Elsején egy darab tárgy volt a fotón. Másodikán két darab tárgy, és így tovább egészen a 30. napig, mikoris 30 darab tárgy volt a megosztott fotón.

 

A minimalista kihívás

A kihíváshoz több, mint 350-en csatlakoztak a hónap végére, és majdnem 40-en végig is vitték az egész hónapot. Sokan elakadtak félúton, azonban még így is összesen 30.000 tárgytól váltunk meg. Olyan tárgyaktól, amik számunkra feleslegesek voltak, mégis ott ragadtak valami oknál fogva az otthonunkban.

Otthonszervezési tanácsadóként én is már végig mentem az egész otthonomon, és kizárólag azokat a tárgyakat tartottam meg, melyek boldogságot okoznak és hozzáadott értéket adnak számomra. Mivel ez egy játék volt, én is belevágtam. Kiváncsi voltam, hogy meddig jutok el, eljutok-e vajon a végéig. Van-e valóban közel 500 felesleges tárgy az otthonomban. Nem szerettem volna, ha erőltetett lenne, mégis hajtott a vágy, hogy befejezzem én is a kihívást.

Elkezdődött a kihívás; az első pár nap könnyen ment. Először a 10. nap körül éreztem a nehézséget, amikor már meg kellett erőltetnem magamat, hogy összejöjjön a tizenpár tárgy, ami számomra, számunkra felesleges. Aztán a 20. nap körül “szerencsére” lomtalanítás volt nálunk, és az erkélyen várakozó tárgyaktól meg tudtunk válni. Mivel ott volt több halom extra csempe, ami az utóbbi 10 évben nem kellett, így újra belelendültem a játékba. Megmondom őszintén az utolsó pár nap már súrolta a határát, hogy mennyire felesleges valami, és mennyire élvezem valóban a játékot, de úgy voltam vele, hogy a 27. napnál nem fogok megállni.

Számszerűsítés

Az egy hónapig tartó folyamatos megválás nem volt könnyű. Mégis emlékeztetett arra, hogy mennyi minden új holmit hoztunk be az utóbbi időszakban az otthonunkba, hogy mennyire változik az eszközhasználatunk, és mennyire fejlődik a kisfiam.  Az októberi 30 napos kihívás előtt nem gondoltam volna, hogy valóban sikerül még újabb közel 500 tárgytól megválnom, azonban ez a kísérlet megerősített abban, hogy a számszerűsítés a megválásnál igenis fontos.

Fontos, hogy ne csak azt kérdezzük önmagunktól, hogy valami boldogságot okoz, vagy sem. Azt is kérdezzük meg önmagunktól, hogy valóban hozzáadott értéket ad az a tárgy az életünkhöz, előre visz minket, vagy pedig a múltban tart. Mióta átválogattam az otthonomban levő tárgyakat eltelt egy kis idő. Azóta megváltozott, hogy mit használunk, mi az, amit már kicseréltünk, milyen tárgyak romlottak el (hangfal), és szükségünk van rá, hogy újra és újra felülvizsgáljuk, hogy milyen tárgyaknak adunk otthont éppen.

Amikor pedig egy ilyen kihívásban veszünk részt, el tudunk gondolkodni azon, hogy vajon mennyi befőttes üvegre van szükségünk. A játék során az üres befőttes üveg egy visszatérő motívum volt. A kihívás résztvevői között voltak már a minimalizmus és egyszerűsítés útján levők, valamint a válogatás és otthonszervezést éppen elkezdők is. Ez a játék egy kezdő löketet adott azoknak, akik elakadtak, vagy akik egy kis támogatásra vágytak. Mivel minden nap megvolt a napi keret, hogy éppen hány tárgyról kell feltölteni a fotót, így egyre mélyebbre és mélyebbre ástunk, míg elő nem kerültek a szekrény legmélyéről azok a tárgyak, amiket már nem is tudunk miért kerültek oda.

A számszerűsítés sokszor radikális, hiszen nem mindegy, hogy a háztartásban hány tárgy van. Egy több emeletes házból valószínű könnyebben összegyűlik az a párszáz tárgy, mint egy pici, 30-40 nm-es lakásból. Mégis nagyon sokan képesek voltak megválni az eleinte végtelennek tűnő közel 500 tárgytól.

Néha szükségünk van rá, hogy számszerűsítsük, hogy mennyi tárgyunk lehet: hány pólónk, fakanalunk, éppen nem használatos gyertyánk, és hány befőttes üvegünk, mert csak így leszünk képesek valóban megtudni, hogy mennyi is az elég számomra.

Hogyan motiváld magad

Amikor elkezdjük átválogatni az otthonunkban levő tárgyakat, sokszor csak átsiklunk olyan dolgokon, hogy a megmaradt tárgyainkból túl sok marad. Mivel mindegyik pólót, amit megtartottunk szeretjük, úgy gondoljuk néha fel is vesszük, nem firtatjuk, hogy valóban hány pólót érdemes megtartani. A számszerűsítéssel át kell gondolnod, hogy reálisan te hány pólót vezsel fel. Ez a szám mindnekinek más. Hiszen aki csak hétvégente vesz fel pólót, annak nem feltétlenül van szüksége annyi pólóra, mint aki minden nap abban van. Aki minden nap fut, neki több futónadrágra lesz szüksége, mint aki soha nem sportol. Abban a pillanatban, ha a tárgyak használatának gyakoriságát is figyelembe vesszük, meg tudjuk állapítani, hogy vajon mennyi az a mennyiség, amennyire reálisan szükségük van. Néha nem találjuk el ezt a menyniséget, de ha folyamatosan kihívások elé állítjuk magunkat, egyre közelebb leszünk az ideális mennyiséghez.

 

A MinsGame – A minimalista kihívás egy játék volt. A cél az volt, hogy felismerjük, hogy mindig van még mindig mitől megválnunk az otthonunkban. Örülök, hogy ennyi résztvevőt tudtunk közösen motiválni, és közösen több, mint 30.000 tárgytól megválntunk. Köszönöm a szervezőtársaimnak, hogy kiálltak a játék mellett, és motiválták a játékban résztvevőket.

A szervezők között voltak

Norbi (Hétköznapi Zarándok blog) pedig felvállalta, hogy elbukta a kihívást. Az ő blogbejegyzését itt olvashatjátok: Elbuktam a minimalista kihíváson – mire jöttem rá közben?

Mitől váltam meg a MinsGame játék során

A képek pedig az én közel 500 tárgyaim, melyektől az elmúlt hetekben megváltam. Remélem inspirál titeket is, hogy mindig van tovább, és ha most nincs, akkor is érdemes időközönként átnézni az otthonunkat. Hetekkel később azt tudom mondani, hogy semmi sem hiányzik az otthonunkból, viszont sokkal jobb érzés itthon lenni 🙂

 

Szeretnél idén kevésbé kimerülni az ünnepek alatt?

Jelentkezz a Stresszmentes Ünnepek és Boldog Évkezdés Online kurzusra!

ÉRDEKEL

 

Miért képes valaki mosolyogni, szívből ünnepelni és örülni az ünnepeknek, míg mások már előre duzzognak és nyugtalanok az ünnepek eljövetelével?

Miért képes valaki már december első hetében “túllenni” a bevásárláson, időben elküldeni a képeslapokat és becsomagolni az ajándékokat, míg mások még 24-én délelőtt ajándékokra vadásznak a tömegben valamelyik bevásárlóközpontban?

Hogyan lehetséges, hogy valaki rendezett otthonban, kellemes hangulatban, gyertyafény mellett olvas a gyermekének a karácsonyfa alatt, másoknál pedig káosz uralkodik, folyamatosan megy a veszekedés és szlalomozni kell a nappaliban, nehogy rálépjünk egy játékra?

A kurzus célja, hogy stressz nélkül egy nyugodt hangulatot teremtve átéld az ünnepeket, és sikeresen kezdhesd el az újévet. Minél több felesleges kötelezettséget leszel képes elengedni idén karácsonykor, annál jobban fogod tudni élvezni az ünnepeket.

ÉRDEKEL
2017-11-06T18:38:05+00:00 0 hozzászólás

Hagyj üzenetet