Takarítási eszközök és kiegészítők hatékony tárolása

A tökéletes takarítóeszközök.
hirdetés

Az elmúlt napokban a takarítási eszközök rendszerezésére került sor nálam. Eddig mindig különböző helyen találtam nekik helyet. Soha nem volt egy dedikált sarok vagy egy szekrényrész kinevezve a takarítási eszközök és kiegészítőik tárolására. Vagyis, kimondom őszintén: eddig nem szántam rá magamat, hogy dedikáljak nekik egy megfelelő otthont. Egyszerűen nem találtam meg bennük azt a szépséget, amivel kiérdemelték volna a saját otthonukat az otthonomban.

Egy ideális otthonban van legalább egy szekrény, amibe bele tudjuk rakni ezeket a takarítási eszközöket. A cél pedig az, hogy minél kevesebb helyen legyenek az otthonunkban a vegyszerek, takarításhoz és háztartási munkákhoz szükséges eszközök. A realitás nálunk azonban ezt nem feltétlenül engedi meg. A vegyszereink például a wc-nk feletti szekrényben kapott helyett, azonban oda nem férnek el a nagyobb eszközök. Vegyük sorba a háztartási feladatokat, és találjunk helyet a takarítási eszközöknek.

Takarítási eszközök feladatonként

Padló tisztítása

Az élet egy három évessel sokszor koszosabb, mint gondolnánk. Napi használatban van nálunk a seprű, valamint gyakran előkerül a felmosó szett is. Nem tudom azonban elöl hagyni, hiszen nem csupán vizuális zajt jelentene a piros seprűnyél a letisztult otthonunkban, de a kisfiam is előszeretettel hadonászna vele. Így aztán a lámpák biztonsága miatt eddig is próbáltuk eltenni.

A seprűtartó előtt az előszoba szekrény egyik ajtaja mögött rejtettük el a seprűt és a felmosónyelet, azonban azt a szekrényt nem igazán tudtuk így kihasználni, jobbra-balra dőltek az eszközök. Tudjátok, amikor megpróbálod behúzni a szekrényajtót, hogy ne essen ki semmi.

Most pedig a seprű- és lapáttartóval megoldódtak a gondjaink. A seprűt könnyen fel tudom helyezni a tetejére, a felmosónyelet pedig a kampókra fel tudom akasztani. Így végre lett egy dedikált helye a nyéllel rendelkező takarítási eszközeinknek is.

A kisfiam nem tudja olyan könnyen leszedni, bármelyik ajtóra felakasztható és mozgatható, és még különböző méretű, állítható egységek is tartoznak hozzá, hogyha útközben más helyre szeretnénk felakasztani, vagy éppen felfúrni.

Teregetés

A mosási ciklust megpróbálom minél gyorsabban befejezni. Ki van számolva, hogy általában mikor gyűlik nekünk össze 1-1 mosás, és például a színeseket – ami nálunk a sötét is egyben (nem vagyunk egy nagy színes ruhás család) vasárnap mosok. Beidőzítem a telefonomon, hogy mikor ér véget a mosás, ezzel is elkerülve, hogy  feleslegesen órákat álljon a mosás.

Mivel a mosás után eddig a teregetés és a vasalás nem volt kifejezetten a kedvenc feladatom egyike, átgondoltam, hogy mitől lehetne ez az élmény, ez a számomra kötelező feladat egy kicsit kevésbé tragikus, akár még örömteli is.

Rájöttem, hogy az eszközök, amiket eddig használtam egyáltalán nem voltak örömteliek. Sőt már anno a vásárlás során is a legolcsóbbat, legkevésbé minőséget vásároltam. Így aztán amikor elő kellett vennem a megfelelő eszközt, akkor még lehangolóbb volt az egész folyamat.

A Tchibo szorgos méhek kollekciója azonban ezt a problémát megoldotta. A cuki, egységes méhecskés motívumok visszaköszönnek ebben a folyamatban a ruhacsipeszeken és a vasalódeszka huzatján is.

A teregetést időjárástól függően megpróbálom nyáron a teraszon megoldani, hogy minél előbb megszáradjanak a ruhák. Így legalább nem kell szagolgatni egész nap a száradó ruhák illatát. A méhecske mintás ruhacsipeszek pedig nem csak megmosolyogtatnak, de így már nem kell félnem, hogy pont a ruhacsipeszek teszik tönkre a ruháimat száradás közben. Nyugodtan használom őket, és nem kell aggódnom az utólagos nyomokon. 

Be kell valljam eddig a ruhacsipeszeket egy műanyag tálban tartottam, vagy pedig a ruhakosárban, amibe kiemeltem a mosott ruhákat. Ezzel szemben a ruhacsipesztartó zsák nem csupán esztétikus, hanem praktikus is. Simán rá lehet akasztani a szárítóra teregetés közben és nem kell hajolgatni, vagy kutatni a kosár alján a következő csipeszért.

Vasalás

A vasalásnál pedig tovább folytatódik a méhecskés hangulat a vasalódeszka huzaton. Azonban amikor végeztem a vasalással, sokszor pakolgatnom kellett a vasalót, hogy megvárjam míg kihűljön, a kisfiam még véletlenül se verje le.

Így a folyamat megakadt, mert hiába vasaltam ki a ruhákat, a vasalót nem tudtam a helyére tenni. A vasalódeszka pedig a gardóbban volt az egyik falnak támasztva a kis fellépőnkkel egyetemben. Egyáltalán nem volt biztonságos, hiszen nem volt kulcsra zárva az ajtó.

A vasalódeszka – és vasalótartó szerkezettel azonban a vasalást is  azonnal le tudom zárni. Az anyaga fémből van, így már akár egy kicsit melegen is oda tudom rakni a vasalót a helyére, nem kell, hogy teljesen kihűljön. A vasalódeszkának pedig most már van egy dedikált helye, ami már biztonságosnak is mondható.

Az pedig csak egy plusz, hogy a fellépőnk is elfért az akasztókon. Mivel a vasalódeszka felkerült a falra, a porszívót is könnyebb kiemelni, hiszen nem kell egyik kezemmel tartanom a vasalódeszkát, hogy ne essen rá a kezemre, miközben a másikkal kihúzom a porszívót. Mindennek lett helye, és egyik eszköz sem esik a másikra, sőt ránk sem. 

Mivel ezt a szerkezetet a felakasztott hosszú ruháim szekciójába fúrtuk fel, így ott egy kicsit alkalmazkodnom kellett. Így a ruháimat is átválogattam, és megváltam minden olyan ruhától, amire már nem volt szükségem, hogy helyet kapjon egy olyan szerkezet, amire viszont szükségem van. Mivel volt pár felesleges darab, így nem bántam a cserét.

Portörlés, felületek tisztán tartása

A vegyszereket nem szerettem volna a ruháink közvetlen közelében tárolni. Esztétikai okokból is, de az egyéb kellemetlen vegyszer szagok miatt sem. Mivel a vegyszer használathoz hozzátartozik a gumikesztyű és a tisztítókendők használata is, így ezeket is ide csoportosítottam. Bár általában egy használat után mennek a kendők a szennyesbe, ha mégsem, akkor pedig a seprűtartón szárítom meg őket az újabb használatig.

Csoportosítás

A takarításhoz szükséges eszközeidet érdemes amennyire csak tudod egy dedikált helyre csoportosítani. Ez lehet egy vékonyabb szekrény, vagy pedig egy praktikus sarok valahol az otthonodban.

A saját hibámon keresztül tanultam meg, hogy még azoknak az eszközöknek is meg kell adni a tiszteletet, hogy saját, praktikus helyük legyen, melyek alapvetően nem jelentenek számunkra boldogságot. Sőt!

Ha ezek a takarítási eszközök neked sem segítenek a mindennapi boldogság elérésében, akkor próbálj azon gondolkozni, hogy milyen jó érzés egy tiszta, rendezett otthonba hazatérni. A tiszta otthont pedig ezekkel a takartási eszközökkel fogod tudni elvégezni, tehát igenis kell rászánni egy kis időt és energiát, hogy ne szomorúak és lehangolóak, hanem örömöt okozzanak ezek a praktikus, és életünket megkönnyítő eszközök és a kiegészítőik.

A cikket a Tchibo támogatta. A cikkben szereplő termékek:  Seprű – és lapáttartó, vasalódeszka – és vasalótartó, vasalódeszka huzat, 3 univerzális tisztítókendő, 20 ruhacsipesz méhecske mintával, ruhacsipesztartó zsák méhecske mintával. 

Nézd meg a háztartási feladatokról szóló videót is! Garantáltan kapsz egy kis motivációt!

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretnél egy rendezett otthonban élni?

Tippek, motiváció a mindennapokhoz