Vizuális személyként csak a káoszban lehet élni? 7 tipp az íróasztal rendszerezéséhez.

Olvastad már a blogomat azon gondolkozva, hogy értelek én Cserta Szandra, na de ha el kellene tennem minden dolgot egy zárható szekrénybe, akkor tuti nem találnék meg semmit? Eltűnődtél azon, hogy pont amiatt, mert minden rendszerezéssel kapcsolatos tartalom arról szól, hogy tisztísd meg a felületeidet, rakj el mindent, és már a tudattól is kirázott a hideg? Vagy esetleg még bűntudatot is éreztél, mert tudod, hogy az “lenne” az optimális megoldás, és te ezen cikkek olvasása után elkönyvelted magad rendetlennek?

Tapasztaltad már azt, hogy rendbe szedted az íróasztalodat, és a kontroll valahogy kicsúszott alólad? Egyszerűen nem találtál semmit, és ez hatalmas fusztrációval járt, de legfőképpen nem értetted, hogy miért? Hiszen általában az íróasztalod tele van papír kupacokkal, és esküszöl rá, hogy tudod mindennek a helyét.

Mihelyt nem látod, már nem is gondolsz rá.

Az is előfordulhat a nagyon egyszerűen kimondott: “rendetlen vagyok, ez ellen semmit sem tudok tenni” szenárión kívül, hogy pusztán egy vizuális személy vagy. Szereted, ha elől vannak a dolgok, és úgy tudod a papírjaidat a legjobban kezelni, ha minden kézre áll. Ez természetesen nem mentesít fel téged, hogy ne próbálj meg a vizuális határokon belül is kicsit rendezettebb íróasztalt kialakítani, pusztán annyit, hogy a hagyományos – mindent rakj el, és legyen üres az íróasztalod megoldás nem feltétlenül hozza el neked a kívánt produktivitást, sőt néha még hátráltathat is.

Fontos neked a vizualitás ha:

  • Le kell írnod a dolgokat, hogy emlékezz rájuk
  • Szereted látni az emberek arcát is, akivel beszélsz éppen
  • Nem tudsz olyan jól fókuszálni, ha zaj van körülötted
  • Ha találkozol valakivel, akkor előbb veszed észre a megjelenésüket, mint arra emlékezni, hogy hogyan is hívják őket
  • Azért hagyod elől a dolgokat, mert vizuális emlékeztetőként szolgálnak

Azonban a tárgyak száma véges, amiket elől tudsz hagyni, hogy emlékeztessenek valamire.

 

Mit is tehetsz? Összegyűjtöttem 7 tippet, ami segíthet a rendezett íróasztal kialakításában:

1. Találd meg a saját kompozíciódat.

Akkor fogsz tudni hatékonyan dolgozni, ha az íróasztalodon levő tárgyak inspirálnak téged. Úgy tudom a legjobban megfogalmazni, hogy inkább használod a szép dolgokat. A rondácska, törött eszközöket nem is veszed észre, nemhogy felvegyed és használd. Bár vizuális értelemben elvesznek a sok szép eszköz között, mégis ott vannak, és tömeget alkotnak. Tehát ha szereted a színes dolgokat, szereted a cukiságokat, akkor úgy válassz eszközöket, hogy azok egy tematika, színvilág köré csoportosuljanak. Ha folyamatosan csak megveszed, amit meglátsz, és azok különböző hatást keltenek, akkor könnyen átváltozhat az asztalod egy zsibvásárrá. Azonban ha valami mentén elindulsz, és minden vásárlásnál arra törekedsz, hogy az új tollad, vagy gumis mappád beleilleszkedjen a tematikába, akkor lehet kicsit több tárgyad lesz az asztalodon, azok mégis harmonizálni fognak egymással.

2. Bármikor, amikor megkísértve érzed magad, hogy különböző papírfecniket használj, ragaszkodj a füzetedhez.

Mivel vizuális személy vagy, így fontos, hogy hogyan nézzen ki az a füzet, amibe írni fogsz. Ha neked boldogság ránézni a füzetedre, akkor miért ne választhatnál egy olyat, ami megmosolyogtat? Természetesen tudom, hogy a cukibbnál cukibb post itokat nem fogod tudni teljesen elfelejteni, mégis törekedj arra, hogy a post iton levő jegyzetek előbb utóbb bekerüljenek a füzetedbe, még akkor is, ha ideiglenesen csak berakod őket az adott lapra, és csak később írod át.

Ha úgy érzed, hogy készen vagy a nagyobb lépésre, akkor pedig egyenesen a számítógépbe vidd fel a jegyzeteket, és ott sem a post it funkcióba. Legyen egy hely, egy almappa, egy lap, egy alkalmazás, ahova vezeted ezeket a dolgokat. Ha sok helyen vannak, szétszórt leszel, és megint kevésbé találod meg a fontos információkat.

3. Az apróságoknak is legyen helye

Ha most úgy érzed, hogy semmiképpen sem tudsz megválni a folyamatos papírfecniktől és a külön lapok használatától, de nem is akarod őket lefűzni, akkor megoldás lehet, hogy beszerzel egy átlátszó borítékot. Ebbe begyűjthetsz minden apróságot, ami aztán elkeveredne valahol. Ha félsz, hogy szükség lesz még arra kis buborékos zöld post itra, amire valakinek a kontaktját ráírtad, de valamilyen oknál fogna nem mentetted el a telefonodba, csak rakd bele a borítékba. Így a káoszt egy zárható, félig átlátszó megoldásba tudjuk zárni, aminek van határa. Így ha már nagyon tele lesz a boríték, akkor tudod, hogy át kell nézni az információkat és priorizálni kell. A nagyobb A4-es lapokra pedig több nyitott megoldás létezik. Ha a felírótábla a kedvenc barátod, és mindig azon jegyzetelsz, akkor válassz olyan megoldást a papírjaid tárolására ami nyitott. Így jó érzéssel odahelyezed a papírokat, mert tudod, hogy látni fogod. Tehát olyan rendszert kell kialakítanotok, aminél van helye a tárgyaknak, mégis látsz mindent.

4. Minden nap nézd meg a Tennivalóidat a füzetedbe

Vizuális személyként nagyon jól esik, amikor napközben kipipálahatod a feladataidat. Ha munka után az utolsó lépésként összeszeded a másnapi teendőket, ezeket egy helyre, mondjuk a füzetedbe felírod, a gondolataid is letisztultabbak lesznek, és le tudod zárni a munkát. Reggel pedig már ott vár a Tennivaló lista, amit természetesen előző nap a színes filctollaiddal írtál szivárvány színben. Azonban ha te inkább szeretsz sima tollal írni, szövegkiemelővel ki is emelheted a fontosabb pontokat.

Add meg magadnak a vizuális megerősítést, hogy készen van egy adott feladat, és boldogabban fogod teljesíteni őket.

5. Címkézd fel a munkaterületedet

Már egy előző cikkben írtam a címkézésről és a laminálásról, de úgy érzem ebből a felsorolásból sem hagyhatom ki, hiszen azzal, hogy minden eszközödet, fiókodat, és kiegészítőnek beazonosítod vizuálisan is a helyét, rendezettebb lesz a környezeted. Még ha el is kell tenned szem elől, ha fel van címkézve, hogy mi található a mappában, a dobozban, a szekrényben, akkor kevésbé fogsz megfeledkezni róla.

6. Íróasztal rendszerezés és a színkódok használata

Mivel előfordulnak olyan papírok, amiket archiválni kell, és nem heverhetnek mindörökre kupacokban az adópapírjaid, tedd bele a vizualitást a papírok archiválásába is. Akár gyűrűs mappákat használsz, akár pedig iratmappa tartót, a színkódok alapján való besorolás nem csak vidámságot hoz, hanem nagyobb hajlandóságot is, hogy visszatedd a helyére. Próbáld meg érzésre beazonosítani, hogy melyik szín, melyik ügyhöz tartozik, és ha valamiért neked a kék szín az oktatás, akkor ne gondolkozz rajta sokat, abba rendszerezd az oktatással kapcsolatos papírjaidat. Ameddig pedig ideiglenesen tárolod a nagyobb pakkot valahol, fogd össze színes iratcsipeszekkel a halmot, hogy ne tűnhessen el semmi.

7. Maximalizáld a személyes tárgyakat az asztalodon.

Minél vizuálisabb vagy, annál szívesebben rakod tele az asztalodat különböző személyes tárgyakkal. Találd meg azt az arányt, aminél még nem vonja el a figyelmedet a családi kép a munkádtól. Ha pedig tudod, hogy mindig lesz 2-3 kép az íróasztalodon, akkor vegyél olyan kereteket, ami beleillik a stílusba, egységes, és boldogságot okoz neked. 

Mindenek felett pedig ez a te íróasztalod, a munkaterületed, tehát úgy alakítsd ki, ami a te munkádat megkönnyíti, olyan eszközökkel vegyed körül magad, amik segítenek, inspirálnak, és hatékonyabb velük a munka. Hogyha folyamatosan azon stresszeled magad, hogy meg kell felelned egy másfajta rendszerezési stílusnak, az nem vezet sehova. Ha túl bonyolult rendszert építesz ki magadnak, akkor a papírok csak egy nagy kupacban fognak heverni. Nem akarod majd őket elpakolni, hiszen túl nagy munka lenne.. És emlékezz, itt most nem az a cél, hogy egy tökéletesen rendezett íróasztalod legyen, hanem az, hogy tűnjön el a káosz.

A cikket az Office Depot támogatta. A cikkben megjelenő termékek: iratcsipesz, tollirattasak, felírótábla, írószertartó,  gumis mappa, filctoll, szövegkiemelő szett, post it, füzet, 

2018-06-13T17:43:30+00:000 hozzászólás

Hagyj üzenetet