A vaszati és a térrendezés kapcsolata

A térrendezés és a vaszati kapcsolata.
hirdetés

Az életünk minőségét, mindennapjaink alakulását kedvezően befolyásolhatja, ha otthonunkat a vaszati alapelvei szerint tervezzük meg, vagy rendezzük be. Ha Te is azok közé tartozol, akik folyamatosan keresik a lehetőségeket, hogy hogyan élhetnének boldogabban, tudatosabban, egészségesebben, vagy sikeresebben, akkor azoknak egy jó megoldást kínálhat a vaszati eszköztára. A vaszati célja, hogy az otthonunk tudatos kialakításán keresztül életünk egyes területeit is javítsuk. Most pedig a térrendezés fogalmáról lesz szó. Miklovics Móni vendégcikke következik.

A vaszati és a térrendezés kapcsolata

A vaszati olyan térrendezési megoldásokat kínál, ami által boldogabb, sikeresebb, egészségesebb életet élhetünk. Egy olyan támogató környezet alakul ki, melyben harmonikusabbak az emberi kapcsolataink, hamarabb megoldódnak a felmerülő problémák, a betegségek gyengébb és könnyedebb lefolyásúak, vannak céljaink és reális jövőképünk, melynek megvalósításához kitartás és megfelelő vitalitás is párosul.

Ugye jól hangzik?

Ehhez tud hozzájárulni a vaszati is.

A vaszati elvrendszere abból indul ki, hogy az egész Földet behálózza egy energiamező, mellyel ha összhangban van az otthonunk kialakítása, akkor egy támogató környezet tud létrejönni. Ahogy a korábbi írásomban már említettem, ezek az energiaáramlások észak-déli, valamint kelet-nyugati irányban áramlanak, melyek a Föld fizikai törvényszerűségeivel vannak összefüggésben. Az északról érkező energia hűvösebb, ez képviseli a női, befogadó minőséget. A keleti irányból érkező energia a meleg, az aktív, a cselekvő, tehát a férfi minőséget hordozza magában.

A két égtáj eredője északkelet, mely egymásba olvasztja a másik két energiaáramlás minőségét, lehetővé téve a női-férfi energiák találkozását is. Már önmagában a párkapcsolatunkra is óriási hatással van ezen égtájak állapota és nyitottsága. Természetesen egy párkapcsolat alakulásának összetett lelki, múltbéli, szociológiai, társadalmi és egyéb okai lehetnek.

De ha otthonunk is zárt ezeken a jelentős égtájakon, akkor hozzájárulhat esetleges problémák kialakulásához, az otthon energiái nem támogatják a nő és a férfi egymásra találást, továbbá azt sem, hogy mindenki a saját minőségét meg tudja élni úgy igazán a mindennapokban és a különböző szerepekben egyaránt.

A térrendezés alapfeltétele

Mielőtt rátérünk a mai témára, egy másik irányba teszünk egy kis kitérőt. Ez részben kapcsolható a vaszatihoz, de önmagában is óriási jelentőséggel bír.

Ez pedig nem más, mint a REND.

Ahhoz, hogy otthonunkban jól érezzük magunkat és megfelelő energiák uralkodjanak, bizony az alapvető feltétel az, ha rend van a környezetünkben. Ez azt jelenti, hogy a holmikat logikusan és átláthatóan tároljuk, valamint a felesleges kacatoktól, ezer éve nem használt ruháktól mind megszabadulunk. Ezzel már önmagában hatalmas lépést tehetünk afelé, hogy nemcsak mi, de a lakásunk is fellélegezzen.

Ezek a felesleges kacatok mind-mind a befáradt, nehézkes, tehát negatívabb energiát hordozzák magukban. Úgy gondolom, hogy már mindenki megtapasztalhatta azt a felemelő és könnyed érzést, amit egy-egy nagyobb szanálás után megélt.

Ha bármit rendbe szeretnénk tenni az életünkben, először azt szükséges megnézni, hogy milyen dolgokkal vesszük körbe magunk otthon. Vajon elférsz egyáltalán a sok cucc között, vagy ellepnek a régi, megunt dolgok? Nem látod át az íróasztalod, és azt sem tudod, hogy hol kellene keresni a kocsikulcsot indulás előtt két perccel? Akkor azt javaslom, hogy nézz szét itt a blogon, mert rendszeresen jobbnál jobb ötleteket kaphatsz ebben a témában is.

Ha elérjük a rend és átláthatóság állapotát, eljuthatunk a következő lépéshez.

Mi hova kerüljön?

Ahhoz, hogy megértsük a bútorok áthelyezésének a kiváltó okát, először arról mesélek röviden, hogy az épületen belül miként alakul át az energia minősége.

Vaszati és a térrendezés kapcsolata.

Ahogy az ábrán is látható, alapvetően két részre osztható az épület energiapotenciálja. Vannak pozitív energiapotenciálú, valamint negatív energiapotenciálú területek. Azt remélem sejtitek, hogy a pozitív energiapotenciál a kedvező égtájakkal van összefüggésben, hiszen onnan érkeznek, tehát a négyzet felső sarkában helyezkedik el ez a rész.

A dinamikus tengelyen, ami a délkelet és északnyugati sarkokat köti össze, potenciálváltás történik, felhasználódik az energia, és az azalatti területek már negatív energiapotenciálú területnek számítanak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a negatív polaritású terület rossz tulajdonságokkal rendelkezik, ez pusztán egy minőség.

Ezeket a hatásokat tudjuk befolyásolni, azaz vagy erősíteni, vagy gyengíteni a kívánt eredmény érdekében. Erősíteni térrel (minél tágasabb elrendezés, kevés bútor) és vízzel (akvárium, csobogó, tiszta víz kancsóban) tudjuk az adott terület potenciálját, míg gyengíteni súlyokkal lehetséges.

Ha már az előző cikk alapján be tudtad tájolni, hogy a lakásod melyik irányába lehetnek a fő égtájak, területek, akkor most górcső alá vesszük a három legfontosabbat.

  1. Északkelet
  2. Brahmastan (a lakás középső területe)
  3. Délnyugat

Ez a három legfontosabb terület, melynek a minősége nagy hatást gyakorol az épület energiamezejére, ezáltal a lakók életminőségére. Ha megvizsgálod saját otthonod, lehet, hogy már most sok kérdésedre választ kaphatsz, ha éppen valamilyen elakadást tapasztalsz. Ez a felosztás alap esetben az egész épületre vonatkozik, úgy érvényesül leginkább. De ha valaki nagyon oda akar figyelni a részletekre, akkor akár egy szobára vonatkozóan is el lehet végezni az égtájak szerinti felosztást.

ÉSZAKKELET

Ha nem megfelelő az északkelet (pl. nincs ablak, sok a bútor, itt a wc), akkor a lakók gyakran betegeskedhetnek, nem tudnak előbbre jutni az életben, vagy céltalannak érzik azt, esetleg nem kiegyensúlyozott a párkapcsolatuk, vagy nincs egyáltalán. Lássuk, mivel lehet korrigálni:

  • Itt ne legyenek nehéz bútorok.
  • Mivel a jövőt képviseli, ide semmiképpen ne tegyél múlttal kapcsolatos dolgokat, de elhelyezhetsz bármit, ami a céljaidat erősíti, ami által egyszerűbb vizualizálni a kívánt jövőt (pl. álomtábla, céljaink írott listája).
  • Legyen mindig rendezett és tiszta, ez itt kiemelt jelentőséggel bír.
  • Valamilyen magasabb rendű, tiszta tevékenységre használd. Így lehet itt a nappali, vagy a gyerekek hálószobája, esetleg meditációs helyiség.
  • Legyen világos, használj sok törtfehér színű kiegészítőt, de ezen az égtájon még bátran lehet választani a halványkéket, vagy vajsárgát.
  • Ha itt van valamilyen bővítmény (terasz, erkély) az is legyen minél nyitottabb és világosabb, és lehetőleg ne kerti szerszámok tárolására használd.
  • Ha nagyon zárt ez a terület, bátran tegyél ide ki akár egy tükröt, tiszta vizet egy szép kancsóban és pár kisebb méretű zöld növényt.
  • Nézd meg, hogy pontosan mely falaknál állnak a nehéz bútoraid, és tehermentesítsd a falat azáltal, hogy átteszed a szemközti falra.

BRAHMASTAN

A legegyszerűbb szabály: Legyen üres, itt lehetőleg ne tárolj semmit!

Sajnos rengeteg lakás épült meg úgy, hogy a vizesblokk az épület közepére került. Ezt sajnos csak finomenergetikai szinten tudjuk korrigálni, hiszen nagyon csekély az esély bármilyen más beavatkozásra.

Otthonunk közepe rendkívül érzékeny terület, mert itt a vízszintes energiaáramláson kívül érvényesül egy függőleges irányú még intenzívebb energiaáramlás is. Nem ajánlott terhelni súllyal az otthonunk közepét. Mi jelenthet súlyt? A főfal, válaszfalak, lépcső, lépcsőház, vizesblokk, kandalló, különböző berendezési tárgyak.

A legtöbb esetben családon belüli problémákat okozhat, mely nagyban függ a többi égtáj, és az épület általános állapotától. Nézzük meg, itt mit tehetsz:

  • Tarts rendet.
  • Pakolj el innen mindent, ami mozdítható.
  • Ne legyenek itt sem vízzel, sem tűzzel kapcsolatos dolgok.
  • Használj minél több világos színt.

DÉLNYUGAT

Egy nem túl ideális délnyugat esetén előfordulhat, hogy nincs egyetlen stabil pont sem az életedben, gyakrabban érhetnek veszteségek, akár anyagi, akár személyi.

Itt minden jó, ami északkeleten kedvezőtlen. A legideálisabb helye a gardróbnak, raktárnak, a nagyobb, nehezebb bútoroknak. De nézzük, mivel tudunk itt még korrigálni:

  • Legyen minél zártabb, itt megfér a zsúfoltság is, de személy szerint itt sem ajánlanám az átláthatatlan káoszt.
  • Bátran használd a sötétebb föld színeket is.
  • Helyezz itt el nagyméretű pálmákat, fikuszokat, melyek megnehezítik délnyugatot, valamint az ott jelenlévő föld elem is így megerősítésre kerül. A föld elem erősítéséhez alkalmazhatsz köveket is.
  • Ha délnyugaton nagy ablakaid vannak, akkor tegyél ide redőnyt, vagy nagy vastag sötétítő függönyöket, és ha nem használod a helyiséget, akkor legyen behúzva.

Képzeld el ezt a 3 területet, mint egy délnyugati irányból induló nyílvessző, mely északkelet irányába mutat végig. Délnyugat, ahonnan indul a nyílvessző, a stabil lábakon álló múlt, egy bástya, melyről magabiztosan tekinthetsz a jövő irányába. Ha ez az irányvonal rendben van, már rengeteget tettél önmagadért, a családodért.

Minden változás egy apró lépéssel kezdődik, és hogy várhatnád el, hogy a világ változzon, ha Te nem vagy hajlandó a saját közvetlen környezetedben elindítani a változásokat, akár csak egy apró lépéssel is. Ha ma csak annyit teszel meg, hogy egy szatyor kinőtt vagy megunt, de más által még hordható ruhát eladományozol, már tettél egy lépést a változás felé.


Miklovics Mónika, vendégszerző

Miklovics Móni vagyok, közgazdász és térterapeuta. Az otthonok szépsége, rendezettsége mindig is elvarázsolt. Szeretem a harmóniát, a rendet a fizikai világomban, és hiszek abban, hogy ez nagy mértékben hatással van a belső világunkra is. Úgy gondolom, hogy szükségünk van a folyamatos megújulásra a lakásunkban is, hiszen minden más is állandóan változásban van körülöttünk. Fontosnak tartom, hogy a funkció-kényelem-személyiség háromszög teljesülhessen és az egyes összetevők egymásra találhassanak otthonunkban.

A harmónia utáni kutatásban találtam rá két olyan területre, melyek a szívembe lopták magukat. Ezek a hygge és a vaszati. Utóbbi teljesen magával ragadott, hiszen otthonunkat nem úgy kezeli mint egy halom építőanyagból összeálló mesterséges építmény, hanem mint egy a természettel és emberekkel élő egységet alkotó közeg. A következő 3 alkalommal erről szeretnék egy közelebbi képet hozni, bemutatva, hogy miről is szól pontosan a vaszati és hogyan tudja befolyásolni az életünket.

A Facebook-on itt tudsz követni: 

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretnél egy rendezett otthonban élni?

Tippek, motiváció a mindennapokhoz