Black Friday Tudatosan – tippek vásárlóknak

Az elmúlt héten elkezdtem foglalkozni én is a Black Friday őrülettel. Tavaly még nem volt webáruházam, így nem igazán törődtem vele vállalkozói szinten, személyesen pedig semmire sem volt akkor éppen szükségünk. Így tavaly tudatosan hátat fordítottam minden Black Friday akcióban résztvevő webáruháznak. Idén azonban ez már más, hiszen vásárlói oldalról is van beszerezni valóm, plusz a webáruház miatt komoly fejtörést okozott, hogy akkor most részt vegyek-e, és ha igen, milyen legyen a kampány stratégiám.

Mielőtt elolvasnád a cikket:

A Kívül Belül Boldogság Webáruház NEM vesz részt Black Friday akcióban.

Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a Black Friday szerintem nem az ördögtől való. Amennyiben szükséged van valamire, legyen az tárgy, vagy élmény, akkor érdemes most vásárolnod, hiszen most fogod tudni legkedvezőbb áron megvenni a terméket. Idén például a férjemnek szüksége van egy új elektromos fogkefére, mivel elromlott a régije, folyamatosan lemerül. Vártunk pár hetet, és most pénteken hajnalban leültem a gép elé, és sokkal olcsóbban megvettem azt a fogkefét, mint bármikor máskor. Én ezt nevezem tudatos Black Friday vásárlásnak. Eldöntöttem. Előkészülök. Megnyitom azt a pár tabot, összehasonlítom gyorsan az árakat, majd megveszem, ami a számomra legjobb ajánlatot adja. Kilépek az oldalról és halad tovább a napom.

Black Friday, avagy csak óvatosan

A Black Friday az egy külön állatfaj november 23-án. Rengeteg tudattalan vállalkozó azért vesz részt a nagy akciózásban, mert mindenki más így csinálja. Nincs mögötte nagy marketingstratégia, a termékek még raktáron sincsenek, és természetesen úgy gondolják, hogyha most vásárolnak tőlük, akkor később is azt a webáruházat fogják választani a vásárlók. Abba azonban sokan nem gondolnak bele, hogy a Black Friday vásárló az árat, és kizárólag az árat nézi. Nem lesz márkahű, azt választja, aki olcsóbban eljuttatja az otthon melegébe a kívánt terméket. Ennek tudatában te is így válaszd ki a webáruházat, így add oda a pénzed, hogy kételkedj, vajon valóban hozzájutsz-e időben adott minőségen a megvásárolt termékhez.

Hogy tudnak átvágni a Black Friday alatt

Felárazás

Ez csak az egyik módszer, ami számos helyen előfordul. Előre felárazzák a termékeket, hogy aztán pénteken 50-70-80%-os kedvezménnyel tovább adják neked. Legalábbis névileg. Erre nagyon jó példa a nyaralás szerintem. Például egy Tepsitárolónál nagyjából be tudod lőni, hogy nem 20.000 Ft az eredeti ára, azonban egy luxusnyaralásnál nem igazán. Simán elmászhat az eredeti ár párszázezerrel. Te pedig a nagy napon hihetetlenül örülsz, csak abba nem gondolsz bele, hogy a végén valójában csak pár százalék kedvezményt ha kaptál…

Minőség

Amerikai példa, hogy a Black Friday alkalmából külön cikkszámmal megjelentettek televíziókészülékeket, csak kispórolták belőle az alapanyagokat. Így a beszerzési ára is olcsóbb volt, kedvezményesebben tudták eladni, csak azt felejtették el közölni a vásárlókkal, hogy ez a tévé nem ugyanaz a tévé, mint amit hisz…

Egyéb díjak

A webáruházak tekintetében a bizalmatlanság általános. Mivel ritka az a webáruház, hogy ismerjük a tulajdonost, és tudjuk, hogy ááá, na ezt Szandra csomagolja be a kis kezeivel (valóban nem nagy a kezem 😀 ), így gyakran az utánvétes megoldás mellett döntenek a vásárlók. Ami ugye alapból felár. A nagy akciózások mellett azért kalkuláljátok be a kiszállítás és az utánvét költségét is, mert lehet, hogy úgy már annyira nem éri meg a vásárlás.

Határidők

Mivel már említettem, hogy nagy többségében ezek a termékek nem is találhatóak meg a raktárban ilyenkor – bár láthatod legtöbbször, hogy mennyi van raktáron az adott termékből, így előfordulhat, hogy rákövetkező hétfőn rendeli be a gyártótól. A gyártó sok rendelést kap, ezért kapacitás problémákkal küzd. Azokat fogja kiszolgálni, akik nagyobb rendelést adtak le. Így előfordulhat, hogy a webáruház éppenhogy csak karácsony előtt kapja meg a termékeket, te pedig több, mint egy hónapig full stresszben vagy, hogy mikor jön már meg…

Profi tippek a tudatos Black Friday vásárláshoz

Most levezetem az én elektromos fogkefe vásárlásomat példaként.

Előkészületek

Én csak és kizárólag online vásárolok. Nem teszem magam ki a bolti őrületnek. Nyugodtan, a székemben hátradőlve vásárolok. Nem teszem magam ki annak, hogy esetleg más terméket is meglássak a boltban és több termékkel jöjjek haza, mint szerettem volna.  

Nagyjából ismerem az elektromos fogkefe piacot, hiszen a Kívül Belül Boldogság előtt napi szinten foglalkoztam a különböző fogkefék áraival, árazásaival. Így az eredeti árazást ismerve pontosan tudtam, hogy mennyi az eredeti ár, és mennyiért leszek hajlandó már megvenni a terméket.

Black Friday napján

Az összes nagy elektromos fogkefét értékesítő webáruház honlapjára felmentem, megnéztem a kedvezményeket ebben a 4 nagy áruházban, majd biztos ami biztos árösszehasonlító honlapokat is végignéztem, hogy a legjobb ajánlatot kapjam. Amellett, hogy megvolt az összehasonlító ár, kiválazstottam a számomra legmegbízható webáruházat, ahonnan már rendeltünk és volt már kialakult véleményünk a webáruházról. Tehát nem volt új teljesen, ha ilyen helyzet előállt volna, akkor sokkal hosszabb lett volna a vásárlás természetesen.

Családban az erő

Mivel a férjem születésnapja is most van, ezért a fogkefén kívül még más ajándékokat is beszereztünk neki. Vagyis magamra vállaltam, hogy megveszem még a narancsfacsarót is. Igen. Jól olvastad. Narancsfacsaró lesz a Cserta háztartásban. A férjem már évek óta szekál vele, így most végre megkapja a kitartó unszolásra 🙂

A lényege ennek a pontnak, hogy családnak kell gondolkodni. Ne csak magadnak vegyél dolgokat, hanem kérdezz körbe, hogy kinek mire van szüksége, és ha úgy érzed, hogy hatékonyabb vagy, akkor lehet spórolsz nekik 1-2 órát, vagy 1-2000 ft-ot, amiért végtelenül hálásak lesznek. Ugyanez a helyzet fordítva: ha nem érzed magad profinak ebben, akkor kérj meg valakit, hogy segítsen neked. Valakit, aki gyorsabb és hatékonyabb, mint te.

Árak összehasonlítása, dupla ellenőrzés

Amikor már a kosárban van a termék, állj meg egy picit. Most nem a boltban vagy, senki nem fogja kitépni a kezedből a terméket (bár mostanában úgy hallom amerikában sincs az az öldöklő hangulat ezen a napon). Ne a százalékkedvezményt nézd, hanem azt, hogy valóban megéri neked ennyiért a termék. Függetlenítsd magadat attól, hogy ott van, hogy 30% kedvezmény, hanem nézd pusztán az árat.

Nekünk megérte megvenni 30%-al olcsóbban a fogkefét, mivel a mostani eleme nagyon rossz, és folyamatosan a töltőn kell tartani. Már régi, és amúgy is szükségünk lett volna egy újra. Így igazából bármilyen kedvezménynek örülünk, hiszen amúgy is kellett volna a termék.

Az igazi kérdés az ár tekintetében az volt, hogy mennyit szánok az elektromos fogkefére. A fejemben megvolt az ár, és ahhoz képest kellett eldöntenem, hogy melyik fajtát veszem. Hiszen ha az eggyel jobb minőség annyira le lett volna árazva, ami belefért volna a büdzsémbe, akkor inkább azt veszem meg, mint a gyengébb minőséget.

Kiszállítás ideje és költségek

Nagyobb összegű elektronikai cikkeknél már az ingyenes kiszállítás lenen az alap. Azonban most választhattam, hogy átveszem az otthonomtól távol X Ft-ért, vagy csomagpontra szállítatom X+350 Ft-ért, vagy pedig kiszállítatom X+350+90 Ft-ért. Mivel nem érte volna meg nekem, hogy messze eltömegközlekedjek emiatt, így az kiesett. A csomagpont és a kiszállítás között pedig 90 Ft volt, így végül a kiszállítás mellett döntöttem.

Enenk ellenére 2 webáruházban betettem a kosárba a terméket, és az utolsó pontig elvittem a vásárlási szándékom párhuzamosan, hogy megnézzem, mindennel együtt melyik lesz a kedvezményesebb ajánlat.

Webáruházak értékelése

Ez egy nagyon fontos pont. Rengeteg webáruházban vannak hibák, nem feltétlenül kell megbízni egy ismeretlen boltban. Azonban az internetnek köszönhetően nagyon könnyen utána tudsz nézni, hogy milyen értékeléseket kap az adott webáruház, akár annak is, hogy milyen az éves forgalma, kik követik, milyen hozzászólások vannak a különböző közösségi média felületén. Érdemes erre is pár percet szánni.

Élmények vs. tárgyak

Idén nekünk a tárgyak fontosabbak voltak, azonban tavaly például élményt vásároltunk ebben az időben. A házassági évfordulónk alkalmából szinte mindig elmegyünk egyet wellnessezni (télen házasodtunk). Ugyanúgy végignéztük most is a wellness lehetőségeket a különböző kuponoldalakon, azonban most a tárgyak játszották a főszerepet.

Érdemes azonban szétnézni a különböző élményeket szolgáltató oldalakon is, és abba is belegondolni, hogyha akarsz pár napot pihenni, akkor most kedveményesebb áron juthatsz hozzá egy wellnesshétvégéhez, vagy akár magasabb minőséget kaphatsz ugyanzért az árért.

Minden vásárlásod egy szavazat

Akár Black Friday van, akár pedig egy hagyományos napon vásárolsz bármilyen terméket vagy szolgáltatást, annyit kérek, hogy állj meg, mielőtt megnyomod a megvásárlás gombot. Gondolj bele abba, hogy azt a pénzt kinek a zsebébe adod oda.

  • Az a cég, az a vállalkozó mit képvisel?
  • Kiket támogat?
  • Van-e etikusabb versenytársa?
  • Milyen az ügyfélszolgálata?
  • Tudsz azonosulni a cégpolitikával?
  • Mindennel együtt boldog vagy a döntéseddel?

 

Mióta vállalkozok egyre nagyobb hangsúlyt fektetek abba, hogy tudatosan hozzam meg a döntésemet. Olyan értelemben, hogyha tudom, akkor azokat a vállalkozókat, kezdeményezéseket támogatom, akiket ismerek, akiknek a cégpolitikájukba inkább belelátok és tudok velük azonosulni. Inkább segítek a vásárlásommal azoknak akiket ismerek, mint névtelen ismeretleneknek. Természetesen nem lehet minden vásárlásnál ezt megcsinálni. Elektromos fogkefét nem árulnak az ismerőseim, azonban a narancsfacsarót egy olyan webáruházból rendeltem, akinek ismerem a vezetőjét, és támogatom a vállalkozását a döntésemmel. Lehet, hogy neked csak egy tárolódoboz az amit veszel, azonban nem mindegy, hogy honnan veszed. Sok pici tudatos döntés boldogabbá teszi a hozzád közeli embereket. Ha pedig ők boldogabbak, te is boldogabb leszel.

 

Sok sikert a tudatos Black Fridayhez!

 

Kép forrása: 1

2018-11-23T12:36:53+00:000 hozzászólás

Hagyj üzenetet