Egy több lépésből álló bőrápolási rutin bizony nem kevés kozmetikai termékből áll, így ezek tárolása jogosan okozhat nehézséget bizonyos emberek számára. Ehhez hoztam néhány lehetséges alternatívát!
Bőrápolási rutin termékeinek tárolása a fürdőszobában
A legtöbben a reggeli- és esti készülődés alkalmával foglalkoznak a bőrápolással is, így kézenfekvő megoldás, ha az ehhez szükséges kozmetikumokat is a fürdőszobában tároljuk.
Azonban a csap szélén tartani semmiképpen sem célszerű, hiszen sok helyet foglal, és higiéniai szempontból sem előnyös, mert könnyebben belekerülhetnek baktériumok.
Emellett esztétikailag is hagy némi kivetnivalót maga után. A vizuális zajról nem is beszélve, amit a rengeteg termék okoz.
A legjobb tehát, ha kinevezel egy polcot vagy fiókot a koreai kozmetikumok számára. Fiókos tároláshoz az egyik legjobb megoldás a smink fiók rendszerező, amibe elborulás, elgurulás nélkül tárolhatod, kategóriákra bontva a termékeidet, mint például az arclemosót, a hidratáló krémet, a testápolót és a különböző szérumokat, amiket napi szinten használsz. De a döntött, bővíthető smink fiókrendszerező is kiváló erre a célra.
A tárolók kiválasztásánál fontos, hogy a fiók méreteit és a kozmetikai termékek nagyságát is vedd alapul. Hiszen az esztétikus és átlátható rendszer csak úgy érhető el, ha a tárolók kompatibilisek a bennük tárolt dolgokkal és a bútorokkal.
Ha a kozmetikumok számára inkább a polcon vagy a fürdőszoba szekrényben találnál helyet, akkor a legjobb tárolási megoldás kozmetikai rendszerező forgótálca lehet, hiszen ennek segítségével könnyedén hozzáférhetsz bármelyik krémedhez.
Továbbá egyik kozmetikumod sem bújik meg a polc végében, így nem felejtődnek el, ami a lejárati idő figyelemmel kísérését segíti. De a különböző, több rekeszes smink rendszerezők is esztétikus tárolási megoldást nyújthatnak.
Megszámlálhatatlan mennyiségű kozmetikumod van? Akkor válaszd a többszintes kozmetikai rendszerezőt, amin több forgótálca is megtalálható, hogy kategorizálhasd a bőrápolási rutin folyamatához szükséges termékeidet.
Gurulós állvány a bőrápolási termékekhez
A gurulós tároló állvány kiváló választás, ha nincs sok tárolásra alkalmas polcod vagy fiókod a fürdőszobában, de helyed még akad a padlón. Ezekre rengeteg arc- és testápolási terméket fel tudsz sorakoztatni, hiszen gyakorlatilag mobilis polcként funkcionál. Különböző smink tárolók alkalmazásával ez is rendezetté és átláthatóvá varázsolható!
Az alsó részre pakolhatsz például apró törölközőket, amiket érdemes minél gyakrabban cserélni az arcápolás során, de ide elhelyezheted a ritkábban használt hajápolási termékeidet is, vagy egy nagyobb flakonos testápolót, illetve bármit, ami a szépségápoláshoz tartozik, de nem használod napi rendszerességgel.
Kozmetikumok tárolása fürdőszobán kívül
Nem ritka eset, hogy az otthonokban a fürdőszoba az egyik legkisebb helyiség, így érthető okokból nem a legjobb mindent ott tárolni. A kozmetikai termékek tárolásához kiváló megoldás, ha kinevezel egy strapabíró smink tárolót, amit opcionálisan magaddal tudsz vinni a fürdőszobába minden készülődés alkalmával. Amikor pedig nincs rá szükséged csak tárold a dobozt a hálószobában vagy a sminkasztalodon.
A sminkasztal egy szuper megoldás a kozmetikai termékek tárolására, azonban az arcápolási rutint folyóvíz kíséretében a legkézenfekvőbb elvégezni, tehát inkább csak sminkelésre, hajformázásra alkalmas.
A pipereasztal fiókjaiban vagy polcain tárold szépen rendszerezve a sminktermékeidet, manikűr készleted, vagy a parfümöket, de a bőrápolási rutin termékeit tartsd a tárolóban, hogy ne kelljen minden használatkor ki-be pakolnod őket, mielőtt átvinnéd a fürdőszobába.
Egy nagyobb neszeszer is jó megoldás erre, azonban az üveges szérumok esetén vigyázni kell, hogy ne ütközzenek egymásnak az üvegcsék, amit a neszeszer használatával nehezebb kiküszöbölni. Továbbá a piperetáskás tárolás során vedd figyelembe, hogy több időbe telhet, mire megtalálsz egy terméket.
Sok időbe telhet mire az ember megtalálja a tökéletes bőrápolási rutin folyamatot. Több termék kerül kipróbálásra, és a jól bevált termékeken kívül sokszor kísérletezünk újakkal, így elengedhetetlen, hogy rendszert teremtsünk a megannyi kozmetikum között.
Azt ajánlom legalább évente végezz egy alaposabb átnézést, szelektálást a termékeid között, mert általában 12 hónapig jó egy kozmetikum felbontás után.
Ilyenkor szanáld ki a lejárt termékeket és gondold át, hogy a ritkán használt krémekre, szérumokra valóban szükséged van-e, hogy csak a jól bevált, bőröd számára alkalmas kozmetikumokat kelljen rendben tartanod!
Neked van jól bevált bőrápolási rutinod? Te hogyan tárolod az ehhez szükséges termékeket? Mi a módszered az olyan termékek tárolására, amiket a hűtőben érdemes tartani?