Egészséges élelmiszer házhozszállítás? Játékosan olcsóbb megoldás.

Élelmiszer házhozszállítás.
hirdetés

Mint tudjátok ahol tudok és értelmét látok spórolok. Itt főleg az időmre értem, hiszen számomra az időm az egyik legértékesebb dolog, amit nem szeretek elvesztegetni. Egyszer Csontos Timi, a coachom azt mondta, hogy úgy álljak hozzá minden munkához vagy feladathoz, hogy mennyi időbe fog telni az adott dolog elvégzése. Ha például egy bevásárlás nekem 1-1.5 óra, akkor számoljam ki, hogy annyi idő alatt mennyi pénzt keresnék.

Persze Timi nem a nagybevásárlásra gondolt, hanem, hogy hogyan árazzam be a tanácsadási szolgáltatásomat egy adott ügyfélnek, azonban a példa itt is helytáll szerintem. Te mennyi pénzt keresnél a nagybevásárlások ideje alatt? Élvezed egyáltalán? 

Élelmiszer házhozszállítás

Vegyük sorra a kezdetektől. A házhozszállítás a modern világ egyik legfantasztikusabb találmánya. Igen. Kimondtam. A ruháktól egészen mostmár az élelmiszerig mindent kiszállítanak napokon belül, neked konkrétan csak az ujjunkat kell hozzá mozgatnunk. Ehhez azért szükséges egy kis tudatosság is, mert ha ész nélkül rendelgetünk mindent otthonra, aminek aztán se értelme, se helye a jelenlegi lakásunkban, könnyen zsúfolttá válhat és akkor nem fogjuk jól érezni magunkat a saját életterünkben.

Előnyök

Így amikor a házhozszállításról beszélek, azokat a pozitívumokat emelném ki, ami számomra, és az én családom számára megkönnyíti az életünket:

1. Tudatosság: amikor elmegyek és fizikailag a boltban vagyok, bármilyen bolt is legyen az, sokkal több haszontalan, impulzív dolgot vásárolok. Akkor ott van velem legtöbbször a kisfiam is, ő is akar magának valamit, legyen szó csokiról, vagy pedig valami haszontalan kütyüről.

Amikor ezzel szemben online vásárolok, nyugodtan, kimérten választok, körbejárom a kamrámat, megkérdezem a férjemet, hogy kell-e neki valami. Mielőtt véglegesíteném, átfutom az összes kiválasztott terméket és módosítom, hogyha kicsit több lett a végösszeg, mint ahogy szeretném. Így a végén kizárólag azok a termékek érkeznek meg hozzánk, amikre valóban szükségünk van.

2. Időspórolás: Számomra a nagybevásárlás körülményes. Arra fel kell készülni, kocsival megyek, jön az egész család, szétszóródunk, elkezdünk kalandozni. Vannak olyan sorok, amiket “direkt” ki kell hagyni egyikünknek, nehogy megjöjjön a kedve a legkisebb családtagnak egy kis édességhez.

Így a bevásárlás 2-2,5 óra is lehet onnantól kezdve, hogy fent a konyhában elkezdem összeszedni a vászonszacskókat, egészen odáig, hogy a vászonzacskók visszakerülnek a helyükre.

Ez számomra heti, de akár két hetente is rengeteg idő- és energiaveszteség, hiszen nem feltétlen élvezem a vadászatot az élelmiszer után. Ezt az időt pedig szinte bármi hasznosabbal is tölthetnénk.

3. Pénzspórolás: a hagyományos házhozszállításnak is több pénzspórolási aspektusa van. Mint már említettem kevésbé vagy impulzív, nem kell ide-oda kocsikáznod. Igazából ennyi, már ezért is megéri pénz szempontjából.

4. Energiaspórolás: Ohh igen. Az energiaszintünk sokat változik. Egy adott nap megfelelő mennyiségű döntést vagyunk képesek meghozni. Ha az energiánk egy részét a boltban a sorokban veszítjük el, akkor már sokkal kevesebb jut arra, amire szeretnénk.

Mondjuk birkózni a gyerekkel a kanapén. Vagy akár csak egy alap rendet fenntartani az otthonunkban. A telefonon/gépen keresztül azonban tudatosan keresgélve sokkal kevesebb impulzus jön velünk szembe, így egyszerűbb a választás is. Arról nem is beszélve, hogy nem kell az alternatív tejeket kartonszámban felcipelni a lakásba.

Egészséges élelmiszer házhozszállítás?

Akkor lépjünk egyet mélyebbre a házhozszállítás berkein belül. Ha azt mondom, hogy élelmiszer házhozszállítás, akkor nagy valószínűséggel a Tescora, Auchanra, vagy esetleg a GRoby házhozszállításra gondoltál. Amikor a házhozszállítás felmerül, rengetegszer azt a példát hozzátok fel, hogy mi van a hússal és a zöldséggel? Az nem a legjobb, szeretnétek ti kiválasztani. Ez egy teljesen jogos kérdés, ha benned ez felmerül, akkor nem nagyon fogod tudni elengedni.

A házhozszállítás piacán azonban felbukkant egy új vállalkozás, az OrganicAv. Azért is írok nektek erről a szolgálatásról, mert szerintem szuper a koncepció, és a következő időszakban még sokszor láttok majd partnerkapcsolatot közöttünk, főleg ha a tárolóimban levő élelmiszereket látjátok majd az Instagram feedben.

Na de vissza az OrganicAv-hoz, és hogy miért is annyira fantasztikus a koncepció. Az én példámon keresztül foglak titeket végig vezetni. A kisfiam születése után kiderült, hogy glutén- és tejérzékeny vagyok. Tehát sikerült belátást nyernem a glutén és tejmentes termékek nagyvilágába. Ami valljuk be, nem a legolcsóbb. Így a havi élelmiszerbüdzsé nemhogy az egekbe szökött, de teljes mértékben átalakult. Bejöttek új, ismeretlen termékeket és elhagytunk rengeteg már számunkra felesleges ételt is.

Ha pusztán az organikus, gluténmentes termékeket nézzük havi szinten, akkor elmondható, hogy a különböző gluténmentes tésztákkal, lisztekkel, alternatív tejekkel és persze nasikkal bőven havi 10000 Ft felett vásárolunk három főre. Mivel már fenn letisztáztuk, hogy a házhozszállítás OrganicAv nélkül is egy remek dolog, ezért nézzük meg, hogy OrganicAv segítségével mennyiben módosul. Ez egy havi díjas tagsági alapú online piac, ahol nagy tételben vásárolják be a termékeket, így biztosítják nekünk, végfelhasználóknak a kedvezőbb árat. Ez nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy nem kell többet 8-900 forintért venni alternatív tejet.

Olcsóbb / minőségibb organikus élelmiszer

Természetesen az árak és a kedvezmények folyamatosan változnak, azonban nagyságrendileg elmondható, hogy havi szinten ha már 8000 ft felett vásárolunk organikus termékeket, akkor megéri az OrganicAv-t kipróbálni. Külföldön már több ilyen havidíjas előfizetési rendszer működik sikeresen.

Az OrganicAv márkái között természetesen megtalálhatod a Édenprémium, Rapunzel, BiOrganic, Szafi, Biopont, Absorice, The Bridge és Hidegnyalat; és persze a természetes kozmetikumok (Lavera, Soins) vagy mindenmentes Naturcleaning tisztító- és mosószerek termékeit is, azonban mint már említettem, csak most indult a vállalkozás. Számít a közösség ereje, így ha minél többen használják majd a szolgáltatásaikat, annál jobb akciókat tudnak majd kialakítani a végfelhasználóknak, vagyis nekünk.

Sok kicsi sokra megy.

Csak a saját tapasztalatomat tudom ezzel kapcsolatban megosztani, de bármikor amikor olcsóbb ajánlatot kaptam, akár nyaralás, akár élelmiszer tekintetében, a végösszeg nekem csekély mértékben volt kevesebb. Amikor már kialakult a fejünkben egy ár-érték arány, utána már kevésbé fog az módosulni, maximum több idő kell hozzá. Így aztán számomra ez a lehetőség nem feltétlen arról szól, hogy olcsóbban fogok tudni vásárolni, persze arról is szólhat, hiszen jobb érzés 550 Ft-ért növényi tejet venni, mint 900 Ft-ért, szó se róla.

Azonban inkább ugyanazt a fejemben meglévő büdzsét, amit már elterveztem, hogy rászánok az élelmiszerekre, azt minőségibb módon fogom elkölteni. Változatosabb és egészségesebb alternatívákat keresek, amivel meg tudom etetni a családomat miközben játékosan olcsóbb organikus ételeket rendelek az ajtómhoz.

Ebből a megközelítésből pedig kizárólag az előre “zacskózott” termékek érkeznek házhoz. Így teljesen mindegy, hogy melyiket válassza ki becsomagolásra az OrganicAv-s munkatárs, hiszen mindegyiknek ugyanaz lesz a minősége, nem lesz sárgább az egyik vagy a másik, a termék egység csomagolásban van, és ugyanúgy mehetsz a gyümölcsért a zöldségesbe, a húsért pedig a sarki henteshez ha szeretnél.

Házhozszállítás: mit veszíthetsz?

Mint minden új dolog amibe belefogsz, kell neki időt hagyni, hogy megtapasztald milyen módon tudja megkönnyíteni az életedet. Az OrganicAv az első 30 napra ingyenesen ajánlja fel a szolgáltatást, vagyis nem tárgyhóra, hanem 30 napra, amin belül bármennyiszer rendelhetsz. Ha pedig nyáron kevesebbet lesztek otthon, akkor akár 1-2 hónapra szüneteltetheted is, vagy átírathatod a címedet a Balatoni nyaralóba. A kezdő vállalkozás előnye, hogy iszonyat rugalmasak tudnak lenni.

Következő lépések:

Amennyiben még kicsit gondolkozol, hogy vajon nektek való-e a tagsági díjas OrganicAv szolgáltatás, akkor azt javaslom, hogy kezdjetek el családosan számolni. Mennyi pénzt költötök a háztartásban organikus termékekre? (Természetesen menj fel a honlapra és nézd meg a márkákat, az alapélelmiszereken kívül van még kozmetikum és tisztítószer is). Hogyha alaphangon kijön, hogy havi szinten több, mint 10000 forintot költötök ezekre a termékekre (egyszeri rendelés esetén – mivel 17.500 Ft felett ingyenes a kiszállítás), akkor már megéri nektek.

Példa

Példa az én háztartásomból, ami minden hónapban megfordul nálunk “eredeti áron”:

  • Alternatív tej, minimum 6 db/hó: 840 Ft
  • Palacsinta lisztkeverék 1 db/hó: 1195 Ft
  • Pudingpor: 3 db/hó: 419 Ft
  • Gm tészta: 4 db/hó: 461 Ft
  • Gm kenyér: 6 db/hó: 1155 Ft

 

Ez éppen csak töredéke annak, amit havi szinten fogyasztunk és kapható az OrganicAv honlapján, azonban százalékokban kedvezmények a 12%-27% között mindenhol voltak, szóval átlagosan ezeknél a termékeknél olyan 20%-ot spóroltam volna. Tudom, van olyan bolt ahol ezeket, 1-1 terméket olcsóbban is lehet venni, azonban nem fogok egy tejért utazni, így azokból az árakból indulok ki, amiből amúgy is válogatnék a hétköznapokban.

Ez pusztán matek. Számolj és próbáld ki 🙂

A cikket természetesen az OrganicAv szponzorálta és juttatott élelmiszerhez és organikus nasihoz amit a cikkírás közben is fogyasztok. Lehet azért is sikerült ennyire pozitív hangulatúra a cikk. Ezt már sose tudjuk meg. A lényeg, hogy ez egy alternatív megoldás amire szerettem volna felhívni a figyelmed.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretnél egy rendezett otthonban élni?

Tippek, motiváció a mindennapokhoz