A háztartás vezetése – tételes feladatlistával!

Háztartási eszközök.
hirdetés

A háztartás fogalma sok mindent jelent: az otthonunk felszereltségét, a lakásunk rendben tartásának teendőlistáját és magát az egész rendszert, ami a lakóhelyünket és az ott lakók közösségét összefoglalja. A háztartás vezetése ennek megfelelően rengeteg apró tényezőből áll össze, amit most megkíséreltem egy posztban összefoglalni. Különféle elméletek és rendszerek szerint szervezhetjük meg a házunk, lakásunk karbantartását, takarítását és ehhez kapcsolódóan a háztartás pénzügyeit, de jó együtt látni hozzá a részletes teendőket.

Háztartásvezetés és a mental load fogalma

Mielőtt belecsapnánk a lovak közé, fontosnak tartom hangsúlyozni a mental load, vagyis a szellemi leterheltség kifejezést. Felsöpörni a vacsora után, venni egy nagyobb cipőt a gyereknek vagy bevásárolni nem egy nagy tudomány – ahogy erre szeretnek rámutatni azok, akik ritkán végzik ezeket. A valódi mutatvány a napi és a havi takarítási feladatok állandó összehangolása, a gyerek cipőméretének fejben tartása és a főzni tervezett ételek hozzávalóira való emlékezés. Ez jelenti azt a szellemi terhelést, amitől kidőlünk egy hétköznap este, miközben könnyen azt érezzük: nem is csináltam semmit.

Ezt a terhet is érdemes megosztani a családon belül és nem egy kézben tartani az összes felelősséget. Mert az egész sokszor több, mint a részek összessége… és a háztartásvezetés is megterhelőbb, mint az apró takarítási és vásárlási feladatok halmaza.

Napi háztartási teendők

Nézzük végig tételesen, hogy miken érdemes átszaladni a napi rendrakás keretei közt! Kisebb lakás, kisebb háztartás esetén ez napi 2x 15 perc alatt abszolválható, de én a feladatmegosztás híve vagyok… ha már ketten foglalkoztok ezekkel, akkor sokkal hatékonyabbak lesztek.

A hálószobában a szennyes összegyűjtése, a reggeli beágyazás és a napközben használt, ott hagyott tárgyak helyre tétele a napi teendő.

A konyhában az étkezések után az edények elmosogatása, a mosogatógép kiürítése, az edények elpakolása naponta egyszer vagy többször is aktuálissá válhat. A kézi mosogatás ma már sokkal gyorsabb és hatékonyabb modern eszközökkel. Akár a fából készült, teljesen komposztálható Andree Jardin fa mosogatókefe vagy a mosogatórongy szimpatikus: mindegyik kényelmesebbé teszi az edények tisztítását.

A hozzávalók, élelmiszerek, bevásárolt termékek és az edények helyükre tétele és a pultok letisztítása szintén napi feladat. A tűzhely, a mikró, a kávéfőző és a hűtő, hűtőajtó gyors áttörlését is érdemes minden nap beiktatni, így nem koszosodnak el a nap mint nap használt eszközök és gyengébb hatóanyag is elég a tisztán tartásukhoz. A környezettudatos háztartás ilyen apró lépésekkel indul!

A nap végén jöhet a padló felsöprése vagy felporszívózása és a szemét szelektálása, kihordása. Törekedjünk a hulladékmentes háztartás állapotának elérésére: gyűjtsük szelektív a hulladékot és igyekezzünk eleve minél kevesebb csomagolóanyagot hazacipelni a bevásárolt élelmiszerekkel.

A napközben leggyakrabban használt terekben, a nappaliban és a dolgozószobában, szuper, ha minden egyes nap foglalkozunk a posta feldolgozásával és a papírok szelektálásával. Ha napi szinten szétválogatásra kerülnek a hivatalos dokumentumok, számlák, akkor nem kell havonta papírkupacokkal megküzdeni.

A nap végén érdemes a nappaliban is a használt tárgyakat, a  gyerekek (vagy a felnőttek) játékait, a plédeket, könyveket, párnákat helyre tenni és begyűjteni a mosogatnivalót, szennyest.

A fürdőszobai felületek gyors áttörlése, egy mosás elindítása, kiteregetése, a ruhák elhajtogatása is a napi feladatok közé tartozik, de természetesen egy két fős, kis háztartás esetén nem biztos, hogy minden nap szükséges. Nagyobb család esetén úgysem ússzuk meg a heti 5-7 adag mosást…!

A háztartás vezetés és a ideális szennyestartó kosár titka.

Heti feladatok a háztartásban

Jöhet a heti takarítás és rendrakás! Nagyon változó, hogy a hét napjaira elosztva, péntek este vagy hétvégén kerítjük sorra ezeket a teendőket, de a lényeg, hogy érdemes heti rendszerességgel foglalkozni ezekkel. Ha elmarad 1-1 hét, azt könnyű pótolni, de ha csak havi takarítást tartunk, akkor a háztartás bizony futni fog!

A hálószoba heti takarításához tartozik az ágyneműcsere, valamint a matrac és az ágynemű alapos kiszellőztetése. Ezután jöhet egy gyors porszívózás vagy felsöprés, esetleg felmosás, a padlófelülettől függően.

A konyhában érdemes a hűtő és a fagyasztó tartalmának szelektálásával és felmérésével kezdeni: ez a tökéletes időpont a bevásárlólista elkészítésére és a maradékok hétvégi felhasználására. A maradék husik, felvágottak belekerülhetnek egy salátába, a megmaradt köreteket átsüthetjük (krumplis pogácsa nyamm!) és a levesek végéből, sűrűjéből finom melegszendvicskrém készülhet.

Háztartás: Hulladékmentes mosogatás alapeszköze a fa mosogatókefe.

A napi áttörlésen felül jó, ha hetente sort kerítünk a konyha felületeinek alapos megtisztítására is. Jöhetnek a pultok, a fogantyúk és a kilincsek… egy heti koszt sokkal egyszerűbben tüntetünk el róluk. Ehhez elég akár sima víz is, ha vegyszermentes háztartásra törekszünk, de egy kis ecet vagy mosogatószer biztosan elégséges mindenhol. Utolsó simításként itt is következhet a padló feltakarítása, portalanítása és és felmosása. (Mindig fentről lefelé haladunk! 🙂 )

A fürdőben elengedhetetlen a felületek heti fertőtlenítése, letakarítása, beleértve a vécét, a tusolót vagy kádat és a tükröket. Persze ehhez sem kell eget rengetően erős vegyszer: ma már az öko háztartás jegyében rengeteg kímélő tisztítószert kínálnak az egyszerű drogériákban is. A felmosás mellé pedig beütemezhetjük a fürdőszoba szőnyegek és a törölközők cseréjét, valamint kimosását is.

Háztartás vezetése a fürdőszobában is fontos.

Havi háztartási teendők

A hálószoba falai közt havi szinten érdemes időt szánni a polcok, fiókok és a szekrények portalanítására és rendszerezésére. A ruhák helyretétele, hajtogatása sokszor megcsúszik hétközben, de a havi ruharendszerezéssel garantálható, hogy nem bújik el a kedvenc harisnyánk a szekrény mélyén.

Havonta egyszer érdemes a bútorok alatti felületek tisztításával is foglalkozni, kiporszívózni az ágy alatt és gyorsan áttörölni a bútorok tetejét, illetve az egyéb a nehezen elérhető helyeket. Sokkal jobb lesz a levegő, ha rendszeresen portalanítunk! A hulladékmentes háztartásban sem kell lemondani a profi portörlő eszközökről: a strucctollas tollseprű mindannyiunk vágyálma, azt hiszem. És már elérhető!
Természetesen a kevésbé stílusos, de modern mikroszálas portalanító takarítóeszközökből is válogathatunk. 😉

A konyhai havi háztartás vezetési feladatok közé tartozik a közönségdíjas sütőtisztítás, a szeméttároló és a szelektív hulladékgyűjtők kimosása. Egyik népszerűbb, mint a másik… de egy jó kis gumikesztyűben meg se fog kottyanni! Ha van mosogatógéped, akkor azt is érdemes havi rendszerességgel kitisztítani, karbantartani.

Ha a gyakran használt terekhez érünk, akkor a havi háztartás vezetési feladatok közé tartozik a bútorok megtisztítása, a bútorhuzatok kiporszívózása. Ilyenkor érdemes beiktatni a fa és bőr bútorok anyagának kezelését az anyagnak megfelelő kondicionálóval. A párnák, plédek alapos kiszellőztetése és a mennyezeti lámpák, ventilátorok és légkondicionálók leporolása, kitisztítása. A nappaliban is érdemes végigmenni a kilincsek, lámpakapcsolók és a gyakran érintett falak, ajtók mentén havi egyszer.

Végül az egész lakásban jó havonta egyszer áttörölni az ablakkereteket, párkányokat és az ajtókeretek, ajtókat. A porszívózáskor ilyenkor mindenhol megéri a bútorok alatti portalanításról is gondoskodni: így nem kell giga nagytakarításokkal küzdeni évente.

A fürdőszobában jöhet havonta a mosógép és szárítógép kitisztítása, a szűrők kiürítése és egyéb karbantartás, ha szükséges. Ha nem használsz vízlágyítót, akkor a havi teendők listáján szerepel a vízkőmentesítés a zuhany és a kád környékén és a padlón, valamint a padló felmosása.

Szezonális háztartás vezetési teendők

Legalább negyedévente sorra kell keríteni a gardróbot vagy ruhásszekrényt. Ilyenkor következik egy belső kitörlés és a nem hordott ruhák helyének megtalálása. Lehet belőle ajándék, adomány, újrahasznosításra kerülő textilhulladék, vagy elrakhatjuk későbbi használatra egy tárolóba.

Az évszakoknak megfelelően napirendre kerül a szezonális ruhatár elcsomagolása egy vákuumzsákba. A vákuumzsák már nehezebben elérhető ponton is helyet kaphat: így biztos, hogy nem lesz túlzsúfolt a szekrényed. A gardróbszoba rendszerezése legalább negyedévente, félévente aktuális, így nem gyűlnek fel a használaton kívüli ruhák.

A szezonális háztartási feladatok közé tartozik a párnák, paplanok és a játékok alapos átmosása, valamint az ágymatracok átszellőztetése és átforgatása. Ilyenkor érdemes a gyermekszobát is átnézni és a játékokat, tanszereket, eszközöket kiválogatni.

A konyhai nagytakarítás kevésbé hálás feladatai a hűtőszekrény, a fagyasztó és a kamra kitakarítása, a lejárt élelmiszerek kidobása. De fontos, hogy a rendszerezett kamra kialakítása után ez a feladat sokkal-sokkal gyorsabbá válik!

Az egész lakásban jöhet az ablakmosás, a függönymosás és a szőnyegtisztítás! Érdemes rászánni egy fél napot, a függönyök akár már vizesen is visszakerülhetnek a helyükre és megszáradhatnak ott is.

A szezonális háztartási teendők közé tartozik az esővízcsatorna, a kémény és a kandalló tisztítása, valamint a légkondik éves, hivatalos karbantartása.

A fürdőszobában negyedévente, félévente sort kerítünk a csempe és a fuga tisztítására és a lefolyók alapos megtisztítására. Ezzel eltávolíthatjuk a vízkövet, a lerakódásokat és hosszabb távon tovább megőrizhetjük a fürdőszobánk szépségét.

A háztartás szervezés és az otthonszervezés alapjai igazából megegyeznek

Mindennek legyen helye. Sőt, mindennek legyen jó helye! Olyan helye, ami praktikus, kézre eső, megfelelő méretű és jól takarítható. A rendszeres szelektálással kombinálva a háztartás feladatai leegyszerűsödnek és időben is töredékükre csökkennek. A fenti lista remélem segít majd a rendszeres takarítási, háztartási feladatok elvégzésében.

A mental load, a szellemi terheltség pedig megosztható a családok között: csak egy kis kommunikáció, megértés és odafordulás szükséges. Ha pedig valaki, valaha kétségbe vonná a háztartási munka összetettségét, akkor csak mutasd meg neki ezt a posztot!

Irány a 30 napos háztartásvezetés kihívás!

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretnél egy rendezett otthonban élni?

Tippek, motiváció a mindennapokhoz