Így hat rád a rendetlenség! – 5 tipp a vizuális zaj ellen

vizuális zaj
hirdetés

Úgy érzed nem elég pihentető az otthonlét? Megállás nélkül pakolászol, mégsem érzed elég rendezettnek az otthonod? Lehetséges, hogy a vizuális zaj okozza ezt veled! Tarts velem, hogyha magadra ismertél ezekben a kérdésekben, mert most megmutatom hogyan érheted el, hogy az otthonod igazi stresszmentes környezetté váljon!

Mi az a vizuális zaj?

A vizuális zaj gyakorlatilag az, amitől az elménk nem tud pihenni. Nem teljesen azonos a rendetlenség fogalmával, viszont összefüggésben áll vele.

Az agyunk felének egyetlen feladata van, a vizuális észlelés. Tehát elmondható az, hogy az agyunk a megannyi feladata közül rengeteget szán a vizuális ingerek feldolgozására és értelmezésére a többi észleléssel szemben. Hiszen a vizuális tér a legkiterjedtebb az emberi érzékelés számára, ami azt jelenti, hogy a legtöbb információhoz a látás útján jutunk.

Egy képi látványt másodpercek alatt képesek vagyunk érzékelni és értelmezni, sőt a szemünk akaratlanul is kiszúrja a lényeget, ahelyett, hogy elmerülne a részletekben.

Tudni kell, hogy az agyunk megállás nélkül, és szintén akaratlanul keresi ezeket az ingereket. A legerőteljesebb vizuális inger a mozgás, illetve a színek, kontrasztok. Ezeket keressük, követjük és értelmezzük szünet nélkül.

Így hat rád a rendetlenség! – 5 tipp a vizuális zaj ellen


A vizuális zaj tehát egy olyan tényező, ami elménket folyamatos működésre buzdítja.

Ezen információk tudatában láthatjuk azt, hogy nem létezik olyan környezet, ahol az agyunk vizuális észlelésekért felelős része egyetlen pillanat erejéig is megállna. Azonban a folytonos, erőteljes ingerek helyett törekedhetünk azok minimalizálására. Különösen érdemes figyelni erre az otthonunkban, ami a pihenés és a nyugalom helyszíne kellene, hogy legyen.

A megannyi tárgy, ami körülvesz bennünket vizuális zajt okoz. Egy harmonikus, káosztól mentes otthon segíthet abban, hogy elméd megpihenjen. Egy átlátható rendszer kialakításával elérheted a vizuális ingerek minimalizálását. Az egységes tárolók, például a különböző méretű fa kamratárolók az otthonod legtöbb helyiségében segítségedre lehetnek a káosz felszámolásában!

 

 

Fa kamratároló a fenntartható, zero waste tárolás, műanyagmentes

A vizuális zaj negatív hatásai

A vizuális zaj egyik legrosszabb következménye a stressz. Miért? Mert a minket körülvevő tartós rendetlenség vagy káosz olyan negatív ingerként hat ránk, amely feszültség érzetet kelt bennünk.

Továbbá, ha a káosz okozta folyamatos képi észlelés hatására nem tud minimálisan sem megpihenni az agy, akkor hamarabb el is fárad. Tehát a vizuális zaj nem enged minket kellő mértékben ellazulni. 

A stressz és a fáradtság pedig további problémákat szülhet. Ilyen lehet például a családi konfliktus. Gyakran a minket érő feszültséget másokon, leginkább családtagjainkon próbáljuk levezetni.

A békés, idilli családi hangulat megteremtéséhez is szükséges tehát az otthonunkban uralkodó káosz felszámolása.

Természetesen a rend, a család többi tagjának is a felelőssége, de a stresszes kiabálás és veszekedés helyett, inkább egy közösen felállított szabály- és feladatrendszert dolgozzatok ki! Hiszen mindenki érdeke, hogy az otthonlét pihentető legyen, és a családi kapcsolatokat ne rombolják a rendetlenség miatti viták!

Így hat rád a rendetlenség! – 5 tipp a vizuális zaj ellen

Tippek vizuális zaj ellen

Annak érdekében, hogy ezeket a negatív hatásokat elkerüld, fontos, hogy pihentető környezetet alakíts ki magad körül. A következő tippek segíthetnek abban, hogy eltűntesd, vagy legalábbis minimalizáld az otthonodban a vizuális zajt. 

1. Ne halmozd fel a dolgokat

A túl sok holmi egyértelmű jele a vizuális zajnak. Főleg, ha azok szem előtt vannak. Első lépés tehát a vizuális zaj felszámolása érdekében az alapos szelektálás! Természetesen nem az a cél, hogy egy teljesen steril, ingerszegény környezetet csinálj az otthonodból. Meg kell találni az arany középutat a túlzsúfolt, kupis tér és a nagyon minimalista helyiség között a saját ízlésed szerint.

Sok porfogó dekorációd van a nappaliban, ami valójában nem is tetszik? Ideje megválni tőle! Selejtezz ki mindent, ami felesleges, amit nem használsz, ami nem okoz örömet, ami elromlott és így tovább. Akkor tekintheted késznek a szelektálást, ha bármerre nézel csak olyan holmit látsz magad körül, amit ténylegesen használsz, vagy örömteli érzés fog el általa. 

Haladj a szelektálással helyiségenként, vagy kategóriánként. A kategóriánként történő szelektálás lényege, hogy az azonos csoportba tartozó tárgyak mindegyikét egy nagy kupacba teszed, függetlenül attól, hogy hol tárolod azokat. Például az összes ruhát vagy az összes konyhai eszközt. De lépésenként is haladhatsz, ami azt jelenti, hogy minden nap megszabadulsz az adott szobában található összes, számodra felesleges holmitól.

A nagy műanyag tároló dobozok segíthetnek abban, hogy selejtezés során felbukkanó, ritkán használatos, ám megtartani kívánt tárgyakat egyből eldobozold. Ilyenek a szezonális dekorációk, konyhai robotgépek, melyet évente 1-2 alkalommal veszel elő, vagy éppen a szezonon kívüli ruhák.

2. Mindennek találj helyet

Már tudjuk, hogy a vizuális zaj kialakulásában nagy szerepet játszik a rendetlenség. Ha sikerült megválnod a dolgaid felétől az még csak fél siker. Ezután találnod kell mindennek egy állandó helyet, ahová használat után elpakolod.

Lehetőség szerint olyan helyet találj a tárgyaidnak, ahová tényleg egyszerűen és gyorsan el tudod pakolni őket, így nagyobb eséllyel tartod meg a rendet.

A praktikus rendszerezők segíthetnek abban, hogy egy polcon, fiókban vagy szekrényben könnyebben megtartsd hosszú távon is a kialakított rendszert. Alaposan mérd le a bútoraid nagyságát, és ennek megfelelően válassz fiókelosztót, multifunkcionális tárolót, vagy akár tetővel ellátott tároló dobozt. A lényeg, hogy megtaláld a számodra legkézenfekvőbb tárolási alternatívákat.

Logikusan pakolj! Azokat a holmikat, amiket gyakran használsz, könnyen hozzáférhető helyekre tedd, legyen az konyhai eszköz, takarítóeszköz, könyv, távirányító vagy bármi más. Továbbá fontos, hogy a háztartásod többi tagja számára is érthető és betartható legyen a rendszer, amit megalkotsz.

Mindenki legyen tisztában a tárgyak fix helyével, és ügyeljetek rá, hogy bárki bármit is használ, az pakoljon el maga után. Ezzel le tudod rövidíteni a hétköznapi teendőid listáját, hiszen nem kell napi szinten rendet raknod.

Gondolj csak bele mennyivel rendezettebnek tűnik az otthonod, ha a használt ruhát egyből a szennyesbe rakod, ha reggelente megágyazol, vagy ha a piszkos tányért egyből elmosod vagy behelyezed a mosogatógépbe. Az ilyen apró feladatokat hajlamos az ember halogatni, amivel azt éri el, hogy összegyűlnek a teendők, és a rendetlenség hatására kialakul a vizuális zaj.

3. Kerüld a nyitott polcokat 

A nyitott polcrendszerek szuperek egy kamrában vagy a nappaliban a könyvek számára, ám nem minden esetben érdemes ezt a bútort választani. A konyhában például nem feltétlenül ajánlom, különösen akkor nem, ha nincs mindig tökéletes rend a tányérok és a különböző edények között. Ha még sincs lehetőséged arra, hogy lecseréld a nyitott polcaid, akkor törekedj a következőkre:

– egységes, színeiben harmonizáló tárgyakat helyezz el egymás mellett a polcon

– használj tároló kosarakat, amiben el tudsz rejteni bizonyos tárgyakat

– ne pakolj túl sok tárgyat egy polcra, hagyd szellősen

4. Ügyelj a színkombinációkra

A vizuális zaj nem csak a sok tárgy vagy a rendetlenség hatására alakulhat ki, hanem akkor is, ha túl harsány vagy túl sok szín található meg az otthonodban. Ha szereted a színeket, vidámságot okoz egy-egy színes fal vagy díszpárna, akkor természetesen nem kell erről lemondanod. Azonban érdemes figyelni rá, hogy ezek a színek harmonizáljanak egymással, és egy helyiségben maximum 3 színnél ne legyen több. Inkább különböző árnyalatok kombinációjával kísérletezz, és kerüld a rengeteg mintát.

Tudtad, hogy a színek hatása az otthonodban meghatározza a hangulatodat is? Érdemes lehet a személyiségedhez is igazítani a szobák falait, vagy az ott megjelenő dekorációs elemeket.

5. Minimalizáld a technikát az otthonodban

A vizuális zaj kialakulásához a háttérben folyamatosan vibráló TV képernyő is szerepet játszik. Ha szereted, ha szól valami, amikor az otthoni teendőidet végzed, akkor kapcsolj inkább zenét, ne a fényt kibocsátó TV-t.

De a többi elektronikai eszközre is figyelj! Gondold csak el mekkora káosz alakul ki, ha minden kütyünek a kábele szanaszét hever az otthonodban. Aminek nem szükséges folyamatos áramforrás alatt lennie, mint például a laptop vagy a játékkonzol, azt használat után pakold el. Így máris kevesebb a kábel körülötted.

Ahol viszont elengedhetetlen a konnektorokhoz vagy hosszabbítókhoz való csatlakozás, ott használj kábel rendszerezőt. Ennek segítségével nem lesz közvetlenül a szemed előtt a rengeteg vezeték és csatlakozó.

Fontos tehát, hogy az otthonunkat meghagyjuk a pihenés legfőbb helyszínének. A kiegyensúlyozott, egészséges élet érdekében elengedhetetlen, hogy legalább a saját háztartásunkban elengedjük a stresszt és a sok feszültséget. Ehhez viszont az kell, hogy a vizuális zaj ne gyakorolja ránk negatív hatásait. Alkoss egy praktikus rendszert és számolj fel az otthonodban uralkodó káosszal, ezzel támogatva a közérzeted!

Így hat rád a rendetlenség! – 5 tipp a vizuális zaj ellen
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés