Rendrakás: hogyan tűzzünk ki otthonszervezési célokat?

hirdetés

Szeretnél rendet rakni az otthonodban, de nem tudod, hogyan kezdj neki? A rendrakás és az új szokások kialakítása olykor rémisztően nagy feladatnak tűnhet. Talán most úgy érzed abból állnak a mindennapjaid, hogy elpakolsz mások után és egyre kevesebb energiád van, nincs időd semmire. Vagy éppen már hónapokkal ezelőtt beköltöztetek az új lakásba és még mindig dobozokból éltek. Mindegy is igazából.

A kezdés ugyanaz: vegyél egy mély levegőt és tarts ki. Te is képes vagy kialakítani egy olyan otthont, amire mindig is vágytál.

Sokan még a rendrakás ötletétől is túlterheltnek érezzük magunkat. Amikor annyi mindent lehetne tenni, a káosz uralta területek közül nehéz egyet kiemelni és elkezdeni. A rendrakási kedv sokszor lelankad és a feladatok félbe maradnak: még nagyobb rendetlenséget hagyva magunk után. Hogyha te is túlterheltnek érzed magad,és nem tudod hogyan kezdj neki, engedd meg, hogy inspiráljalak egy kicsit.

Elindulunk a rend felé: közösen

Hiszek benne, hogy a rendrakás nem egy cél, hanem egy folyamat. Amikor már úgy érzed mindent megcsináltál, és végre rend van, nekikezdhetsz újra valaminek. Hiszen a gyermekeid már iskolába járnak és kevesebbet játszanak, új házba költöztök, vagy éppen új munkahelyed lesz. A megfelelő stratégiával folyamatosan képes leszel uralni a helyzetet és megakadályozni a káosz kialakulását.

Ha tudod, hogy miért szeretnél változtatni a most kialakult állapoton, mi a célod, amit megszeretnél valósítani és ezt megtervezed lépésről-lépésre, akkor könnyedén visszaállíthatod az otthonodban a rendet és a nyugalmat.

Az élet mindig közbeszól. Most éppen nyári szünet van. Nincsen iskola, a gyerekek egész nap otthon vannak, folyamatosan le kell őket foglalnod, nehogy szétszedjék a házat. Amikor azonban előre megtervezed a feladatokat, visszaszerzed a kontrollt a káosz felett. Ezután jöhetnek elfoglaltabb napok, betegségek, nyaralások, a kontroll mindig a kezedben lesz és fókuszálhatsz arra, ami igazán fontos az életedben és azokra, akik boldoggá tesznek.

Három részre szedtem, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy visszaszerezd az irányítást és neki tudj kezdeni te is a rendrakásnak. Először meg kell fogalmaznod, hogy miért szeretnél változtatni, majd meghatározni, hogy mi a célod, és végül apró lépésekből megtervezni a folyamatot, hogy hogyan fogod megvalósítani a kitűzött célodat. Lássuk ezeket kicsit részletesebben!

MIÉRT

Döntsd el, hogy miért szeretnél rendet rakni

Az első, és legfontosabb, hogy megfogalmazd magadnak őszintén, hogy miért szeretnél változtatni a mindennapjaidon és rendet rakni az otthonodban. Ez az indok, vagy érzés belülről kell, hogy érkezzen. Egy ideje már valószínűleg gyülemlik benned, de mindig elnyomtad valahogy. Mindig fontosabbnak tartottál valami mást, de most már ebből elég.

Kérdezd meg magadtól, hogy mi zavar annyira a mostani helyzetben. Miért érzed úgy, hogy ez nem mehet így tovább? Nem mondom, hogy könnyű lesz. Sokszor nehéz teljesen őszintének lenni saját magunkkal. Ez egy olyan gondolkodásbeli változtatás kezdete, ami igazán szükséges, hogy elérd a célodat. Így, ha nem is megy elsőre, próbálkozz vele többször. Tegyél fel magadnak több kérdést, mondd el magadnak, hogy mit érzel, ha belépsz az otthonodba?

Az otthonszervezés miértje lehet például, hogy …

  • … túl sok felesleges holmit veszek fel a földről nap, mint nap?
  • … az otthonom jelenleg a stressz kiváltó oka, nem pedig az ellenszere?
  • … sohasem találom meg dolgokat, amikor keresem, így többször előfordult, hogy újat kellett belőle vásárolni?

Most, hogy meghatároztad az otthonszervezés miértjét, szükséged van egy elérhető, mégis kihívásokkal teli célra. A cél meghatározása is fontos lépés, mert ez alapján tudod majd megtervezni az ehhez kapcsolódó feladatokat. A célod inspirálni fog, segít, hogy fókuszált maradj és kitarts, amikor a 18. fiókot kell átnézned, és úgy érzed feladod, nem megy.

CÉL

A célod meghatározásának lépései:

  • Fogalmazd meg a célkitűzésedet
  • Írd le a célodat
  • Sorold fel az előnyöket, amik a megvalósulással járnak majd
  • Rakd ki a célodat egy olyan helyre, amit minden nap látsz
  • Mondd el a célodat a családodnak, barátaidnak, munkatársaidnak

Mindenkinek más a belső motivációja. Mi a számodra ideális környezet? Mi az az eredmény, aminek legjobban örülnél? Egy cél, ami mindenek felett áll és annyira szeretnéd, hogy megvalósuljon, hogy azért tenni is képes lennél?

Kiindulhatsz abból, hogy nem mersz vendégeket hívni, és szeretnél egy olyan otthont, ahova bármikor betoppanhatnak – és te nem kezdesz el fejvesztve rohangálni, hogy eltüntesd hirtelen a cuccokat. Csak kinyitod az ajtót és mosolyogva beinvitálod őket.

Vagy ha azt érzed, hogy egyszerűen kezd annyira zsúfolttá válni az otthonod, hogy már nem is szívesen mész haza. Nem kell azonnal egy konkrét dologból kiindulni, csak gondolkodj el a célon. Amint megvan az irányvonal, elkezdheted megfogalmazni a pontos válaszaidat a fenti kérdésekre.

Ezek segítségével határozd meg a célodat:

  • Konkrét – Fogalmazz meg konkrétumokat!
  • Mérhető – Legyen ellenőrizhető az eredmény!
  • Akcióorientált – A cél megfogalmazása akkor értelmes, ha teendő is köthető hozzá
  • Reális – Legyél őszinte magadhoz!
  • Határidőhöz szabott – Adj magadnak egy határidőt a megvalósításra

Biztosítsd be magad! Ez a cél nagy valószínűséggel nem egy hétig kell, hogy kitartson. Szükség van egy minél pontosabb megfogalmazásra, hogy ne tudj kiskapukat találni magadnak. Tehát ne csak azt mondd: “a célom a rendrakás”!

Írd le! Bármennyire is furcsán hangzik, tényleg írd le egy papírra.

Azok az emberek, akik leírják céljaikat sokkal nagyobb arányban teljesítik azokat, mint akik csak elmondják maguknak, vagy ki sem mondják azt hangosan.

Tedd oda a papírt, ahol láthatod minden nap és motiválhat téged. Lehet ez egy fali tükör az előszobában,  vagy az átlátszó telefontokod hátulja. Tedd ki. Hagyd, hogy végezze a dolgát és inspiráljon téged a nehezebb napokon is. A leghatásosabb, hogyha a miértjeidet és a célodat egy papírra írod le, hogy nagyobb motiváló erőt jelentsenek számodra.

Néhány segítő kérdés:

Miért lesz ettől jobb/könnyebb neked? És a családodnak? A munkádnak és produktivitásodnak? Hogyan fog a rend változtatni a mindennapjaidon? Mi az, ami a legjobban bosszant otthon? Milyen otthonban szeretnél élni?

Néhány ötlet a célok kitalálásához:

“Minden tárgynak az otthonomban helye lesz a nyár végéig. (augusztus 31.) Az összes hasonló holmim egy helyen lesz az otthona. Tehát a papírok a papírokkal egy nagy műanyag tároló dobozban, az iskolai cuccok az iskolaival és a kabátok a kabátokkal. Minden kisebb kategóriának helyet találok, létrehozom a helyét, vagy pedig azt, amire nincsen szükségem, elengedem. Egy tárgy vagy az otthonában lesz vagy pedig éppen használni fogom. Nincsen kivétel.”

“Minden tárgyat átválogatok, ami az otthonomban található 2017. december 31-ig. Tudatosan eldöntöm a tárgyak kapcsán, hogy valóban helyük van-e az életemben. Megválok mindentől, amihez évekig ragaszkodtam, de sosem néztem rájuk vagy sosem használtam őket. Ezek lehetnek a kábelek, amiket nem tudok mire használni, vagy régi telefonok, évekkel ezelőtti üdvözlő kártyák. Mindent elengedek, amit már egy éve nem használtam.” (Ennél a célnál a hozzáállásodat és tárgyakkal való kapcsolatodat kell megváltoztatni)

Azt javaslom, hogy a célod meghatározására szánj egy kicsit hosszabb időt. Olyan célra lesz szükséged, ami hetekig, hónapokig tud motiválni. Elég nagyszabásút kell választanod, de fontos, hogy mégis megvalósítható legyen.

TERV

Tervezd meg, hogyan valósítod meg a célodat

  • A célod alapján határozz meg apróbb, kézzel megfogható feladatokat
  • Ütemezd be a feladatokat, írd be a naptáradba, hogy mikor mit fogsz csinálni
  • Ellenőrizd a terved realitását. Légy őszinte saját magadhoz. Kérj segítséget szakembertől konzultáció útján, ha szükséges.

 

Őszintén:

Ki kell ábrándítsalak. A pormanók elüldözték a rendrakó tündéreidet. Senki nem fogja helyetted megcsinálni. Azzal, hogy kitaláltad miért is szeretnél változtatni és kitűzted a célod, amit meg szeretnél valósítani, még sehol sem vagy.

A nagy munka csak most kezdődik: részletesen ki kell találnod, hogy hogyan fogod véghez vinni a célodat. Végig kell gondolnod, hogy milyen kisebb és nagyobb feladatokat kell majd megcsinálnod ahhoz, hogy kialakítsd a saját rendedet. Nincsen semmilyen tündér. Egy cél tervek nélkül pedig csak egy álom. Pontos, részletes tervezés és a célok meghatározása nélkül csak egy félig üres kukászsákkal fogsz kóborolni szobáról szobára és a felszínt kapargatni.

Ez hosszútávon nem vezet sehova. Lehet, hogy jobban érzed magad aznap, de ha nem folytatod, ugyanoda jutsz, ahonnan kezdted. Tehát, ha nincsen konkrét célod, aminek lenne egy megvalósítási terve részfeladatokra bontva, a rend megteremtése elég homályos és messzi álomnak fog tűnni.

Könnyebb lesz elérned az adott napi/heti feladatodat apránként, és apránként örülni neki, mintha az egész lakásban egyszerre kellene rendet teremteni. Szóval rakjunk rendet, de most már tényleg!

Ha segítségre van szükséged, akkor válaszd Otthonszervezés szolgáltatásomat!

A rendrakás nem lesz bonyolult, csak haladj lépésről-lépésre!

Ezért van szükség tervezésre. Amint megvannak a feladatok, rakd be őket a naptáradba és egyezz meg magaddal, hogy ezeket az időpontokat nem fogod eltolni más miatt. Ezek az órák, fél napok olyanok lesznek, mintha a kisfiadnak lenne fogorvosi időpontja. Nem lehet módosítani őket. Azzal, hogy befoglalsz magadnak egy időpontot, máris elköteleződsz a célod felé.

A kezdeti feladatokat próbáld meg úgy beütemezni, hogy képes legyél kisebb sikereket elérni már az elején is. Kezdhetsz azzal a környezettel, amit reggel elsőnek meglátsz. Ez lehet akár a fürdőszoba: például a szem előtt lévő felületek.

Ha rögtön az első dolog, amit reggel meglátsz, egy rendezett fürdőszobai szekrény lesz, akkor máris motiváltabb leszel folytatni a rendrakást a következő feladatokkal.

Nemcsak a célhoz kerülsz közelebb, de az egész napod derűsebb lesz. Mindezt egy 15 perces teendő, a fürdőszobai pult rendbetétele is elérheti nálad.

Minden a miértjeidből és a célodból induljon ki. Ha abból indultál ki, hogy stresszt okoz számodra az otthonod, akkor kezdhetsz a legnagyobb stresszt kiváltó halommal. Bízz a megérzésedben. Tudni fogod majd, hogy mi lesz az a viharsarok vagy kacatos fiók, amivel kezdened kell. Ronts neki a legrumlisabb kupacnak, vágj bele abba, ami a legjobban zavar téged.

Nem látod még világosan a teendőket?

Válassz ki egy nyugodt helyet az otthonodban, minden zajtól messze és kezdj el listát írni. Gondold át, melyik feladat mennyi időbe fog telni és írd be a naptáradba. Adj magadnak pihenésre is időt! Sétálj körbe az otthonodban és nézd meg, hogy miket hagyhattál ki. Nézz be a fiókokba: fiókrendszerezőid vannak? A beépített szekrénybe és a gardróbba is: tároló kosarak?

Lehet, hogy sosem lesz üres a táskád, ahogy Marie Kondo tanácsolja vagy sosem lesz a felesleges dolgoktól teljesen mentes az életed. Az a lényeg, hogy a saját kitűzött célodat megvalósítsd. Teljesen mindegy, hogy a konmari módszerrel, vagy más praktikával fogsz neki, vagy hogy hogy honnan szerzel még be előtte hasznos tanácsokat.

Valójában a saját célod eléréséhez nem kell más, csak az, hogy eldöntsd, hogy változtatni szeretnél: miért akarod, mi a végcél és milyen úton fogsz eljutni oda. Utána már könnyebb lesz. De ahhoz, hogy nekikezdj, a tárgyakhoz fűződő viszonyodon kell változtatni.

 

 

 

Itt az idő a változásra!

Tudom, sokszor nehéz megválni dolgoktól, de ilyenkor elgondolkodhatsz azon, hogy mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Az, hogy újra meg kell venned – akár évekkel később. Tehát, ha nem használtad az egyéb konyhai kütyüdet már évek óta,  akkor engedd el! Add el, ajándékozd oda az ilyen dolgokat valakinek, akinek a jelenben örömet okoznak ezek a tárgyak. Megígérem, egy hét múlva már arra sem fogsz emlékezni, mitől váltál meg.

Mielőtt nekikezdenél a rendrakásnak, készíts fotókat az otthonodról. Az egyetlen pillanat, amikor visszanézel a múltba, akkor legyen, amikor megnézed milyen messze jutottál.

 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretnél egy rendezett otthonban élni?

Tippek, motiváció a mindennapokhoz