Két meglepő módszer a stressz kezelésére | Stresszkezelés tippek

2 módszer a stressz kezelésére.
hirdetés

A stressz-szinteden leghatékonyabban akkor tudsz dolgozni, ha a külső környezetedre és a belső egyensúlyodra egyaránt figyelsz. Ebben a cikkben azzal foglalkozunk, hogy hogyan tudod belülről is megerősíteni magadat a stresszes helyzetekben. Kettő, talán meglepő módszert mutatunk be, aminek fontosságát a tudomány is igazolta. Ha tudósok javasolják, akkor pedig érdemes lehet kipróbálni, nemde?

Egy kis tudomány

A stressz kapcsán gyakran emlegetik a kortizol nevű hormont. Ez a hormon sok mindenre hatással van a testünkben, így például a szénhidrátok lebontására, a vérnyomásra, valamint természetes gyulladáscsökkentő is. Kortizol természetes körülmények között is termelődik a szervezetünkben, de a szintje stressz hatására jobban megemelkedik. Probléma akkor alakul ki, amikor mennyisége a túl sok stressz hatására túlzottan megnő, és hosszú távon jelen marad, ennek számos negatív hatása is lehet.

Fontos megjegyezni, hogy amikor stresszes helyzetbe kerülünk, a kortizol mellett más hormonok is termelődnek a szervezetünkben, többek között oxitocin is. Az oxitocint leginkább a szülés kapcsán emlegetik a közbeszédben, mert segíti a méh összehúzódását. Ez a hormon azonban még másért is felelős: a szoptatásért, az anya-gyermek kötődés kezdeti alakulásáért, és a párkapcsolatban szerzett örömökért.

Mindezen túl van még két fontos hatása az oxitocinnak:

  1. Mivel fokozza a bizalom érzését, és csökkenti a félelemérzetet, ezért a társadalmi kapcsolataink kialakításában is jelentős szerepe van. Tehát az oxitocin nem csak női hormon, és nem csak gyermekvárásnál van jelentősége, hanem minden emberi kapcsolatnál fontos tényező.
  1. Segít a stressz szabályozásában, ezért ha megfelelő mennyiségben termelődik a szervezetünkben, stresszcsökkentő hatása lehet.

Számos kutatás mutat rá, hogy ahogy cselekszünk, az hat a hormonok termelésére is.

A kérdés tehát felmerül: hogyan tudod elősegíteni az oxitocin termelődését te magad? A válasz: törődj másokkal!

Miért jó másokkal törődni stressz idején?

Ha stresszes helyzetbe kerülsz, vagy hosszabban tartó stresszes időszakot élsz át, a másokra irányított figyelmed olyan biológiai reakciókat indít el a szervezetedben, ami sokkal ellenállóbbá tesz. Nem csak arról van szó, hogy a saját „szenvedésedről” elvonod a figyelmedet. A törődés, az érdeklődés, a szeretet kifejezése, ahogy láttuk, hormonális és idegi szinten hat jótékonyan ránk.

Két kísérleti példa

A kutatók igyekeztek ténylegesen is bebizonyítani, hogy a törődés és gondoskodás a saját pozitív érzéseink növekedését okozza, és csökkenti a negatív, stresszt okozó érzéseket.

Egy kísérletben minden résztvevőnek 100 dollárt adtak, és felkínálták nekik a lehetőséget, hogy ebből egy tetszőleges összeget eladományozhatnak. Nagyjából mindenki adakozott, de eltérő mértékben. Ezen felül a kutatók még egy plusz összeget elvettek a résztvevőktől az engedélyük nélkül, és egy helyi jótékonysági szervezetnek adományozták azt. Mindkét eseteben – amikor az adományozás önkéntes vagy amikor „kényszerített” volt – az agyban a jutalmazás érzéséért felelős terület aktivizálódott.

Akkor is jó érzés volt adni, amikor a kísérleti alany eredetileg nem is tervezte, hogy jótékonykodni fog, és csak kényszerítették rá.

Egy másik kísérletben a megfigyelt alanyoknak végig kellett nézniük, ahogy a szeretteiket enyhe áramütéssel sokkolták, ezzel fájdalmat okozva nekik. (Természetesen a fájdalom az elviselhető tartományba tartozott, és nem tartott túl sokáig, a résztvevők pedig önként vállalták azt.) A résztvevők egyik fele szoríthatta a „bántalmazott” szerette kezét, a másik fele csak egy stresszlabdát nyomogathatott, ahogy a távolból figyelte az áramütéseket. Azok, akik szorították a másik kezét, sokkal több pozitív érzéssel távoztak a kísérletről, mint azok, akik csak messziről nézték a kísérletet, ők ugyanis a félelem és a szorongás érzésében maradtak.

Tehát ha valakit támogathatunk, még akkor is, ha az illető szenved, a köztünk levő kapcsolatnak köszönhetően mi a jutalmazottság és kötődés érzését ébresztjük fel önmagunkban. Egyszerűen jól esik törődni a másikkal. Ha kívülállók maradunk egy nehéz helyzetben, és elzárkózunk, akkor mi is csak a félelem, a szorongás érzésében maradhatunk benne.

A stressz kezelésében sokszor segítenek a rokonok, barátok.

 

Miért nehéz törődni?

A biológiánk varázslatosan megjutalmaz minket, ha másokkal törődünk. Segít a jótékony hormonok és a pozitív érzések termelésében, és segít abban is, hogy kiegyensúlyozottak legyünk. A világunk azonban nem arra rendezkedett be, hogy egész nap két kézzel szórjuk a kedvességet és a törődést mások irányába. Túl sok a veszélyérzetet keltő helyzet. Ehhez nem is kell feltétlenül több, csak reggeli közben vagy a munka elején felmenni egy híroldalra, hogy megtudjuk, mennyi borzalom történt az elmúlt napokban. Ha pedig már elkezdtük a napot, a sok munkahelyi és magánéleti feladat mellett egészen könnyű bekerülni a mókuskerékbe, és szenvtelenül vagy figyelem nélkül lerendezni a hétköznapi eseményeket.

Épp ezért nagyon fontos, hogy tudatosan kapcsolódjunk másokkal, hogy ne csak rutinból vigyük végig a napjainkat, a hónapokat, az éveket. A cél, hogy a tudatosság erejével minél több pozitív emberi interakciót teremtsünk az életünkben.

2 tipp, hogyan kapcsolódj másokkal, és tedd ellenállóbbá magad a stresszel szemben

1. Tegyél egy kedves jócselekedetet valakivel minden nap

Ebben lehetsz egészen kreatív! A jutalmazott lehet családtag, ismerős vagy idegen. Tehetsz egy nagy gesztust, vagy egy egészen apró dolgot is. A cél, hogy minden nap meglegyen a napi egy jó cselekedeted.

Például:

  • Szánd rá a teljes figyelmedet egy jóbarátra, amikor beszélgettek
  • Dicsérj meg valakit valamiért! Akár bókolhatsz is!
  • Adj egy tippet, vagy válaszolj egy kérdésre
  • Segíts valakinek a munkájában
  • Küldj egy kedves üzenetet egy ismerősnek!
  • Vigyél egy munkatársnak egy csokit vagy egy szál virágot
  • Küldj egy képeslapot! (http://www.postcrossing.com/)
  • Segíts leszállni egy néninek a buszról, vagy nyisd ki az ajtót egy babakocsis anyuka előtt!

 

2. Küldj gondolatban jókívánságokat mások felé!

A stresszkezelés könnyű is lehet, csak engedni kell.

Ezt a gyakorlatot először feltétlenül családi, majd később baráti, munkatársi, végül nagy társadalmi körben is érdemes próbálgatni, egyre inkább kifelé nyitva.

Amikor meglátsz valakit, mielőtt bármilyen ítéletet is hoznál róla („Már megint hogy néz ki?”, „Már megint mit akar?”, trehány, nem szimpatikus, taszít, túl hangos, túl feltűnően öltözködik, túl bunkó, nem tűnk túl okosnak, stb…), csak nézz rá, és minden ítélet nélkül gondold ezt magadban: „Minden jót kívánok neked.”

Amikor az első benyomásunk valakiről negatívan alakul, az a mi oldalunkon is bekapcsolja az elzárkózás és a veszélyre való felkészültség érzését – azaz stresszhelyzetbe kerülünk. A nyitottságunk és jó szándékunk megőrzésével ezt a közvetetten kialakuló stresszhelyzetet előzzük meg.

Más üzenetet is gondolhatsz magadban, ez ugyanis egy néma gyakorlat, senki sem fogja hallani. A lényeg elsősorban a jó szándékod lesz, és nem az, hogy pontosan mit gondolsz. „Kívánom, hogy békében élj.”, „Jó egészséget kívánok neked”, „Kívánom, hogy sikeres legyél.” A lényeg, hogy minden koncentrációdat arra a személyre irányítsd, és érezd, hogy valóban jót akarsz neki.

Néhány érv a gyakorlat mellett:

  • A pozitív energiák ebben a gyakorlatban két irányba áramolnak, te is megkapod a jókívánságokat magadtól. 
  • Az emberek tudat alatt is megérzik a jóindulatodat, és másképp viszonyulnak majd hozzád.
  • A pozitív gondolatok jókedvre derítenek.

Próbáld ki minden nap a technikát, kezdd a családtagjaiddal!

Mit gondolsz ezekről a gyakorlatokról? Kipróbálod valamelyiket? Nekünk csak egy gondolatunk maradt: vidám napot kívánunk neked!

Források:

Kelly McGonigal: A stressz napos oldala – Miért jó a stressz, és hogyan bánjunk vele ügyesebben?

Mayo Clinic Guide to Stress-Free Living

The two faces of oxytocin. http://www.apa.org/monitor/feb08/oxytocin.aspx


Csontos Timi, vendégszerző

Öt éve dolgozom kommunikációs, személyiség- és vezetőfejlesztő trénerként, és egy éve foglalkozom aktívan coachinggal. A coach egy olyan segítő, aki célramutató kérdésekkel visz végig azon az úton, amit közben magadnak építesz. Célom, hogy ne kész megoldást adjak, hanem eszközöket ahhoz, hogy megtaláld a saját megoldásodat. A dilemmád indulhat az alapoktól (“Nem tudom, mit akarok.”) a nagyon specifikus kérésekig (“Hatékonyabban szeretném élni a hétköznapjaimat.”). Négyszemközt beszélgetek veled, mindarról, ami neked fontos, és közösen megtaláljuk a megoldást. És hogy mitől lesz ez agilis? Az agilis jelentése: talpraesett. Olyan eszközökkel segítelek, amelyek kifejezetten eredményorientáltak, és a rövidtávon megszerezhető sikerélményekre alapoznak. Mert ha most meg tudod élni a sikert, a jó pillanatokat, akkor most leszel boldog. És ezt néha segítővel a legkönnyebb megtanulni.

Tovább Csontos Timi oldalára.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés