Kis lakás berendezése – tedd tágasabbá a lakásod egyszerűen!

A kis lakás berendezése egy nehéz feladatnak bizonyulhat elsőre.
hirdetés

Amikor a szebbnél szebb lakberendezési magazinokat lapozgatjuk, gyakran találunk praktikus, ötletes megoldásokat, amelyeket szívesen látnánk az otthonunk falai közt is. Csak épp nem férne be a sarokba, elnyomná a konyhaszekrényt és egyébként is, a kifestésig már nem érdemes semmibe belefogni…

Így maradnak az elképzelések az újság hasábjain, mi pedig együtt élünk a megszokott kényelmetlenségekkel továbbra is. Benézünk a fürdőszobánkba és látjuk a gumikacsákat, flakonokat és egyéb játékokat szépen felsorakozva, és csak sóhajtunk egy nagyot.

Otthonszervezési tanácsadóként úgy gondolom, hogy egy kis lakás berendezése sok kihívást nyújt, de rengeteg lehetőséget is biztosít.

Hiszen a lakás méretétől függetlenül az otthonunknak egy kényelmes, minket szolgáló helynek kell lennie – vagy azzá kell válnia.

Ha elégedetlen vagy a lakásod mostani állapotával, de nincs lehetőséged azonnal szakemberek segítségét kérni és lakberendező és építész bevonásával komoly átalakításokba kezdeni, akkor is tehetsz valamit az otthonodért. Ebben a cikkben összefoglaltam ezeket a lehetőségeket: remélem ez a gyűjtemény hasznos ötleteket, tippeket ad majd neked.

A kis lakás berendezése – gondold végig helyiségenként!

Tudom, a legjobb az lenne, ha most fognám az otthonszervezői varázspálcát és instant a lakásodhoz toldanék egy félszobát – sok mindent megoldana, ugye? 🙂 Erre nincs lehetőség, de egyszerűen végiggondolhatjuk közösen, hogy te hol tudod a legtöbb helyet nyerni magadnak és a hasznos, örömet okozó tárgyaidnak.

Persze nem mindegy, hogy kis lakás alatt mit értünk: egy 50 és 100 nm közötti lakás is lehet kicsi, ha 4-5 ember lakja, különböző életritmussal. A lakberendezési ötletek, a lakásdekorációs tippek kis lakás esetén általában 50 nm alatti életterekre koncentrálnak. Én most funkció szerint fogom végigvenni a helyiségeket, így ha valamelyik lakrésszel nem rendelkezel, vagy egy szobád több funkciót is betölt, akkor könnyedén kiválaszthatod a téged érdeklő részeket.

Akár minden nap kaphatsz újabb és újabb tippeket tőlem: a Kívül Belül Boldogság TikTok– és YouTube csatornáján tippeket, trükköket és humoros tartalmakat osztok meg veled!  

A hálószoba – a pihenés és kikapcsolódás helye

Ha külön helyiség nincs is, biztos, hogy van a lakásodban egy pihenésre, alvásra kialakított rész. Akár a galériára került, akár kihajthatós ágyad van, vagy éppen a kanapé avanzsál éjszakára ággyá, biztos, hogy ez a szoba középpontja. A hálószobád része lehet viszont a ruhás szekrényed, az íróasztalod, az éjjeli szekrényed és akár a sminkszekrény is.

Nézzük a látványos változtatásokat: tisztítsd meg a felületeket! Mikor nyúltál utoljára az éjjeliszekrényen lévő könyv után? Ott van a legjobb helye a nyakláncodnak és a fotóalbumnak, vagy csak ott esik ki a kezedből? Ha minden használati tárgynak megtalálod azt a helyet, ahol tényleg szükséged van rá, nap mint nap, a maradékot pedig átválogatod és elteszed szem elől, akkor sokkal letisztultabb felületek, sokkal átláthatóbb szoba fog hazavárni esténként.

Próbáld meg minimalizálni azokat a tárgyakat, amit a hálószobádban tárolsz.

A hálószoba a pihenés helye, ha mindenhol tárgyakba ütközöl, akkor biztosan nem lesz kellemes a pihenés.

Használd ki az ágy alatti helyet. Akár felnyithatós ágyad van, vagy pedig lábon áll, és alatta egy üres tér van, mindegyik példánál van helyed az ágyad alatt. Az ágy alá tehetsz tároló kosarakat vagy műanyag tároló dobozokat is.  

Ezek a helyek kifejezetten alkalmasak a szezonális, ritkábban használt eszközök tárolására, vagy pedig szentimentális értékek elrejtésére, amit szintén csak bizonyos időszakokban veszünk elő. Ha eddig nem használtad ki az ágyad alatti tárolóhelyet, akkor most menj oda, és nézd meg mennyi minden férne el ott, és tervezd meg, hogyan fogod hasznosítani a teret.

Rendrakás a háló többi részén

Az íróasztalod nagyon sok mindent elnyelhet szem elől, de a legjobb megoldás, ha hasznosan élsz a pakolási lehetőséggel. Korábban készítettem egy részletes útmutatót, afféle íróasztal kisokost, amit többféle íróasztal ráncba szedéséhez is felhasználhatsz! 🙂

Fontos, hogy válogasd át a papírokat, számlákat – lehet, hogy az alsó, nehezen elérhető fiókok jó tárolási lehetőséget biztosítanak majd a fotók, magazinok számára, amelyeket ritkábban veszel kézbe.

A ruhák kiválogatása, esetleg egy kapszulagardrób kialakítása nagyon sok helyet nyerhet neked: nem csak a szekrényedben szabadul fel hely, hanem a szék karfára ledobott kardigán, a kilincsen lógó táska is könnyebben a helyére vándorol. Mert ugye tudjuk, hogy minden háztartásban A szék, A kanapé, vagy néha A padló, ahol feleslegesen gyűjtjük a ruháinkat.

Érdemes átgondolni azt is, hogy miként helyezed el a szekrényben a ruhadarabokat: egy jó hajtogatási technika és néhány fiókrendszerező sok helyet megspórolhat neked! Ha pedig kevesebb helyre van szükséged a ruhák rendben tartásához, a ruhásszekrényekből talán elég kevesebb is – találhatsz neki máshol helyet.

 

A praktikus fürdőszoba – rengeteg funkció egy talpalatnyi helyen

A korábbi logika mentén haladva rögtön belefutunk: a reggeli rutin, az esti fürdés, a sminkelés, esetleg a mosás is ugyanabban a helyiségben történik.

A mosógépnél általában megfontoljuk, hogy felülről vagy oldalról nyitható változatot szerezzünk-e be, de a szennyestartóra már ritkán szánunk ennyi időt. Pedig ha a ruhákat már a levetésükkor megfelelően szortírozzuk, akkor nagyon sok időt megspórolunk. Érdemes eleve belül elválasztott tárolót választani: akár a falra is szerelhetjük, választhatunk az oldalán szétnyithatós zsákot, vagy harmonikaszerűen összecsukható szennyestartót is a nagy, fonott kosarak helyett.

A fürdőszoba jó elrendezésének a kulcsa a felfelé terjeszkedés: egy ajtó feletti polc nagyon sok tárolási lehetőséget biztosít és néhány multifunkcionális tárolóval a helyiség sokkal tágasabb érzetet nyújt, ha a padló nem túlzsúfolt.

Meglepő tárolóhelyek a fürdőben

A fürdőszoba vertikális kihasználására egy jó megoldás, a fürdőszobai csap alatt levő szekrényajtó kihasználása. Erre több megoldás létezik a kampóktól a különféle szerkezeteken át. Az én kedvencem a forgótálca és a tároló kosár, melyek segítségével átláthatóan tudod tárolni minden tisztítószered!

Ha viszont más tárgyakat tartasz ezen a helyen, akkor néhány kisebb fürdőszobai tároló is tökéletes megoldás lehet számodra. Ezekbe be tudod rakni a hajszárítót, hajvasalót, és a kábelek nem fogják elfoglalni a szekrényed felét. Plusz nem kell kirántanod a tárgyaknak a jó részét, amikor megpróbálod kibogozni, hogy melyik madzag hova tartozik.

Ötletek a konyha berendezéséhez egy kis lakásban

A konyha egy központi helye a lakásnak a legtöbb esetben. A főzés és sütés során egy csomó berendezés és eszköz szükséges, ráadásul sokszor a konyhabútor meghatározza az egész helyiség elrendezését.

Az otthonszervezési szempontok viszont itt is jól érvényesíthetőek: a saját használati szokásainkat figyelembevéve, a gyakran kézbe vett eszközökből induljunk ki.

Az évente egyszer használt gyümölcsfacsaró nem kell, hogy a pulton álljon, és a kis kézi reszelő ne legyen egy ömlesztett nagy fiók hátsó részében elbújva.

A kis konyha és sok eszköz megnehezíti az egyszerű és hatékony főzést, mivel az eszközök egymás hegyén hátán vannak bezsúfolva a kis helyekre. Amennyiben a kukánk nem közvetlenül a csap alatt van, hanem máshol tároljuk, akkor mindenképpen érdemes kihasználni a vertikális helyet a csap alatt, kis mobil szekrényt,  polcokat, kampókat vagy polc piramist berakni.

Itt ajánlom az ajtó kihasználását. Vagy egy egyszerű multifunkcionális tárolóba belerakhatjátok a mosogatószivacsot, mosogatószert és minden olyan egyéb dolgot, aminek igazából eddig nem volt helye az otthonodban, és csak a csap körül helyezted el teljesen véletlenszerűen, minden nap egy más kompozícióban.

A fiókok zsúfoltsága egy másik kritikus pont a konyhádban. Érdemes átnézni a fiókjaid és az evőeszköztartó tartalmát és őszintén átgondolni, hogy valóban szükséges-e minden. Melyiket használjuk rendszeresen, melyiket tudjuk helyettesíteni egy másik eszközzel?

Így, ha azokat a tárgyakat átválogatjuk, amelyeket csak néha vagy sosem veszünk kézbe, illetve a konyha nehezebben elérhető helyén találunk nekik helyet, akkor egy szabad pult és a könnyen takarítható felületek várnak minket főzéskor.

Az asztal méretét és a székek mennyiségét is érdemes átgondolni. Hányan laktok jelenleg az otthonodban? Milyen gyakran hívtok vendéget? Milyen gyakran ültök le az étkező asztalhoz enni? Érdemes lehetne kipróbálni csökkenteni a felületet és egy olyan asztalt beszerezni, ami közvetlenül a falhoz tolható. Egy ketté hajtható asztallap nagyon sok helyet takarít meg a hétköznapokban, ha nagyon kis hellyel kell gazdálkodnunk, akkor mindenképpen érdemes egy ilyen konyhaasztalt beszerezni.

A nappali és az étkező felülvizsgálata

A modern építészeti hatásoknak köszönhetően az újabb építésű lakásokban már gyakran egy helyiségbe kerül az étkező és a nappali. Ez kapóra is jön ennél az összefoglalásnál, itt vagyunk képesek ugyanis a nap folyamán a legtöbb tárgyat “kiejteni” a kezünkből. Évekig őrizgetett, sose olvasott magazinok, valaha fontosnak tartott jegyzetlapok, könyvek garmadája lepi el a kanapét és környékét, de az étkezőasztalon is könnyedén megjelennek a lakásban a kóbor tárgyak.

Míg egy nagyobb lakásban ezek a tárgyak kevésbé szembetűnőek, addig egy kis lakás berendezése során muszáj a szabad felületekre koncentrálni. Ha túlzott a dekoráció vagy túl sok tárgy van szem előtt, akkor nem úszhatjuk meg, hogy zsúfolt hatást keltsen a lakás. Nem a vendégeknek alakítjuk ki, de egy zsúfolt helyen mi sem fogjuk magunkat jól érezni.

Nappaliban tárolás egyszerűen

A nappaliban nagyon jól néznek ki a modern minimalista dohányzóasztalok, azonban helykihasználás szempontjából azokat az asztalokat ajánlom, amikbe rengeteg dolgot bele lehet rejteni. Sok fiókja van és akár egy zárt szekrény is az alján.

Innentől kezdve bármikor bele tudod rakni a takarókat, extra díszpárnákat, de egy fiókot a gyerekjátékoknak is kinevezhettek. Ennél egy extrémebb verzió, amikor már nem is dohányzóasztalod van, hanem egy nagy puff, aminek levehető a teteje, és végtelen sok tárgyak elrejthet. Ebbe akár tárolóeszközöket is pakolhatsz, és szépen feloszthatod különböző szekciókra. Egy puff azért is hasznos, mert szinte lehetetlenség teljesen megtölteni. Így egyel kevesebb felület lesz az otthonodban, amin kacatmágnes gócpont alakulhat ki.

A kis lakás berendezése praktikusan és helytakarékosan, hogy örömöt okozzon

Marie Kondo, otthonszervezési guru szerint minden egyes használati tárgy esetén az a mérlegelendő kérdés: örömet okoz-e számodra? Egy kis lakás berendezésekor a tárgyak kiválogatása, megfelelő helyen való tárolása, a felületek megtisztítása és a leghelytakarékosabb tárolók kialakítása a fő vezérelv. Több helyen jobban eloszthatóak a tárgyaink, de ha helyszűkében vagyunk, akkor muszáj csak azokat megtartani, amelyek örömet okoznak és hasznosak a hétköznapokban.

Ha viszont úgy érzed, hogy talán még minidg túl sok minden okoz neked örömöt az otthonodban, akkor próbálj egy kicsit továbbmenni. Hozzáadott értéket ad az életedhez ez a tárgy? Mi történne, ha ez a tárgy nem lenne az életedben? A céljaid elérésében segít, vagy esetleg visszahúz a múltba? Ha különösebb módszerek használata nélkül szeretnél kicsit változtatni az otthonodon, ahogyan érzed magad benne, akkor kezdd ott, ami a legjobban zavar. Legyen az a gardróbszekrényed, a fürdőszoba, vagy akár a konyha is, de ne azokkal a tárgyakkal indíts, amelyek emlékeket hordoznak számodra. Kezdd az egyszerűbbekkel!

Ez a praktikusság nem öncélú: minden nap időt spórol egy megfelelő helyre szerelt ruhaakasztó, egy kézre álló tolltartó. Ha nem kell perceket tölteni a keresgéléssel, akkor időt nyerünk és sokkal kiegyensúlyozottabb életet élhetünk. Az otthonszervezés lényege pedig az, hogy egy az életünk egyik fő színtere egy kényelmes, inspiráló és nyugalmat árasztó hely lehessen.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés