Konyhám hulladék nélkül – Tóth Andi vendégcikke

A konyhai hulladékunk.
hirdetés

Egy átlagos háziasszony a konyhában tölti el a legtöbb időt, így egy “konyha hulladék nélkül” az egyik legnagyobb feladat, ha a háztartási hulladék mennyiségét minimalizálni szeretnénk. Amikor 2 évvel ezelőtt drasztikusan megváltoztattam az életmódunkat a hulladék nullához való közelítése céljából, akkor a konyhai hulladékok átvizsgálásával kezdtem, mert úgy ítéltem meg, hogy ott keletkezik a legtöbb hulladék.

A drasztikus változtatást nem kell mindenkinek meglépni, én azonban türelmetlen vagyok, mindent azonnal akarok, így én rögtön változtattam. A hulladék csökkentésének folyamata azonban könnyen, lazább tempóban is végigvihető.  Ehhez adok tippeket, ötleteket.

Mi van a kukában? Hulladék a konyhában

mi van a kukában

Egy átlagos háztartásban a konyhában keletkező hulladék legalább harmada-fele komposztálható. Ha ezt megoldjuk (saját kültéri vagy akár beltéri komposztálóval, közösségi komposztáló helyek igénybevételével, vagy barátok, ismerősök, rokonok komposztálóját használva), akkor a konyhai hulladékunk komoly része megszűnik létezni. Ezt akár egyik napról a másikra is megtapasztalhatjuk, ami komoly motivációt nyújthat a továbblépéshez.

Következő lépésként érdemes megnézni, átválogatni a konyhai szemetesünket. Mit találtok benne? Mivel minden háztartásban mások a szokások, így a szemét összetétele is nagyon különböző lehet. A szemét megvizsgálása után két irányban mehetünk tovább. Kiválaszthatjuk azt a hulladékot, amit könnyen ki tudunk váltani alternatív módon.

Ez az útvonal könnyebb, de esetlegesen nem fog látványos változást mutatni. A másik út, ha azt a szeméttípust választjuk ki, amiből a legtöbb volt megtalálható a szemetesünkben. Erre keressük meg a hulladék nélküli alternatívát. Amint ezt megoldottuk, akkor azonnali, nagyon gyors szemétcsökkenést fogunk tapasztalni a konyhánkban. Naná, hogy én ezt az utat választottam.

Szeretnéd, ha egy kicsit átláthatóbb lenne az otthonod? Válaszd Otthonszervezés szolgáltatásomat!

A PET palack alternatívája

A pet palacknak is van alternatívája.

Nálunk az ásványvizes palackok tették ki a hulladék nagy részét. A PET palack szelektíven gyűjthető, azonban az én életvitelembe nem csak a kommunális szemét halmozása, de a szelektív hulladék gyűjtése sem fér bele. A szelektív hulladék is csak szemét, amit nem feltétlenül kezelnek megfelelően, így (főképp a műanyag) csak szimpla szemét marad.

Az ásványvizes palackok kiiktatása egyszerű volt: kerestem szódás bácsit, aki újratölti a szódásüvegeket. Ezzel a buborékos víz problémája szinte egyik napról a másikra megoldódott. Nem is vásároltam azóta sem ásványvizet boltban. A változás szemet gyönyörködtető és nagyon motiváló volt. A szemetem jelentős része eltűnt. Ezt követően, hasonlóképpen jártam el a többi konyhai hulladék megszüntetésével is.  Természetesen nem állítom, hogy 100%-ban sikeres vagyok.

Megengedni magunknak a tökéletlenséget a hulladékcsökkentésben

Baráti összejövetelekkor be-becsúsznak olyan dolgok a konyhába, amik csomagolása nem az én szájízemnek való. Vannak olyan élelmiszerek is, amit egyenlőre nem tudtam kiváltani csomagolásmentes verzióval, mert nem találtam meg a megfelelőt (3 gyerek, és férj mellett sokszor kompromisszumokat kell kötnöm).

Hiába készítek el nagyon sok mindent házilag, vannak olyan termékek, amit így nem tudok megoldani.  Ilyen például a cornflakes, házilag nem tudom elkészíteni, a finnyás gyerekeim pedig csak egyfélét esznek meg. Természetesen a megvásárolt mennyiséget jelentősen csökkentettem, így is sok szeméttől tehermentesítettem a konyhámat ezáltal is.

A Dunakavics a másik komoly probléma. Ez az én gyenge pontom. Tagadhatatlanul imádom. Bár én egyre ritkábban veszem meg (már megtanultam lemondani dolgokról), de „sajnálatos módon” a férjem is imádja, és ő bizony gyakrabban elcsábul. Próbálkoztam házilag elkészíteni. Ezzel két gondom is akadt: egyik, hogy nem adta vissza azt az igazi íz világot (bár finom lett), a másik, hogy hiába készítettem nagy adagot (mondván sokáig elég lesz), kb. egy óra alatt befaltuk az egészet.

Tehát minden háztartásban akadhatnak olyan termékek, amiktől nehezen vagy nem tudunk megválni. Az ezekkel járó hulladék óhatatlanul bekerül a konyhába. Nem kell megijedni, mert ezzel az életmóddal, még az ilyen apró bakik mellett is rendkívül sok szeméttől és sokszor felesleges kiadástól, kidobott élelmiszer hulladéktól kímélhetjük meg magunkat és a környezetünket.

Tippek a konyhai hulladék csökkentésére:

Tudatos bevásárlás

  • Szódásbácsi buborékos vize – PET palackra semmi szükség.
  • Textil szendvics csomagoló – 100%-ban kiiktatható az uzsonnás műanyag zacskó, és könnyedén kiváltható textillel. Akár egyszerű textilszalvétával, de akár tépőzáras szendvics csomagolóval is. A gyerekeknek tízóraira ez utóbbit használok.
  • Kulacs – Megfelelő minőségű fém, műanyag vagy akár üveg kulaccsal teljesen lehagyható az utazásnál, iskolában, munkahelyen sokszor használt fél literes PET palack.
  • Bevásárlás textilben – Textil bevásárlótáskát és textil zsákocskákat használok a vásárlásnál. SOHA nem kérek zacskót vagy szatyrot.
  • Bevásárlás csomagolás nélkül – Nem is hinnénk, de rengeteg olyan általános üzlet van, ahol nyitottak arra, hogy saját textilzsákomban, dobozomban vásároljam meg a termékeket: tej, tejtermékek a tejesnél, zöldség-gyümölcs, magok, gabonafélék, hüvelyesek, tojás, füstölt áru, stb. a legtöbb piacon beszerezhetőek a helyi termelőktől.
  • Nagy kiszerelés előnyben – Ha nem megoldható a csomagolásmentes vásárlás, akkor törekszem a nagy kiszerelésű változatokra. Ez arányaiban kevesebb hulladéktermeléssel jár, mint a sok kicsi.

 

Tudatos konyha

  • Házi szörp – A PET palackos üdítők nem csak műanyag szeméttel járnak, de még egészségtelenek is. Ha nincs lehetőséged magad elkészíteni, akkor meg is tudod vásárolni a kedvenc ízben. Fontos! NE műanyag flakonosat válasszunk. Az üveg szelektíven gyűjthető.
  • Kerüld a félkész termékeket – A félkész élelmiszerek nemcsak nem egészségesek, de többnyire nem is igazán finomak, és nem bízok az összetételében sem, a csomagolásukról nem is beszélve.
  • Textilszalvéta – A papírszalvéta használat után már nem dobható a szelektív gyűjtőbe, mert nem tiszta, ráadásul az esetek túlnyomó többségében „klassz” műanyag csomagolásban kapható. A textilszalvéta könnyedén kimosható. Szerencsére már többnyire nem a patakpartra kell mennünk mosni. Az én textil szalvétáimat régi damaszt terítőkből varrtam.
  • Van élet „Szilvia” nélkül – Az egyik legnehezebb feladat volt a konyhai papírtőrlőkről való lemondás. Mindig mindent azzal töröltem le. De egy hirtelen elhatározást követően, nem vettem több ilyen terméket. És lám, valóban van élet a „Szilvia” után is. Természetesen textil használok erre a célra is (illetve bambuszt).
  • Luffa,  fa mosogatókefe, zokni – A szintetikus mosogatószivacs tökéletes zöld alternatívái. Biztos vagyok abban, hogy mindenki megtalálhatja a neki legkényelmesebbet. 
  • Kézi mosogatószer házilag – Saját magam készítem 2-3 havonta egy nagyobb adagot. Egy régi literes mosogatószeres flakonban tárolom, de az automata szappanadagoló is tökéletes erre a célra.
  • Főzz kreatívan! – Nem szükséges minden egyes főzés előtt boltba rohanni. Először mindig nézd át a tartalékokat, előző napokról megmaradt ételeket vagy a hűtőtasakban lefagyasztottakat. Egy kis kreativitással rengeteg ételt elkészíthetsz csak az otthon fellelhető tartalékokból.
  • Fűszerek házilag – Amikor a zöldfűszereknek szezonja van, akkor mindig egy nagyobb mennyiséget veszek, és megszárítom vagy fagyasztom ezeket. Így a pár különleges fűszeren kívül (aminél szintén törekszem a nagy kiszerelésre), gyakorlatilag nem vásárolok tasakos fűszert.

Egy másik ezzel kapcsolatos cikk is érdekelhet Kocsis Dóritól, a Talpalatnyi történetek vendégszerőjétől: Kevesebb hulladék otthon


Tóth Andi, vendégszerző

Tóth Andi vagyok, 3 gyerekes családanya. Átalakulásom, életmódváltásom már kb. 10 évvel ezelőtt elkezdődött, de 2016 január 1-én egy cikk hatására, drasztikusan változtatásba kezdtem a háztartásomban. A célom, hogy egészségesebben, gyakorlatilag nulla hulladék termelése mellett vezessem a háztartásomat. Ehhez gyűjtök és adok át tippeket, ötleteket, és osztom meg olvasóimmal és követőimmel a tapasztalataimat a Háztartásom Hulladék Nélkül blogomban.
Életünk része, hogy figyelünk a szemét termelésünkre, minden pillanatban már tudat alatt is keresem az alternatív, környezettudatos, és minél kevesebb hulladékkal járó megoldásokat.
Mindemellett természetesen dolgozok. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy többnyire otthonról végzem a munkámat. Így párhuzamosan sok mindent szoktam csinálni: emailt írok, telefonokra válaszolok, közben főzök, sampont készítek, kreatívkodok, és vezetem a blogomat illetve az ehhez kapcsolódó facebook oldalamat és facebook csoportomat. Emellett megtalálhattok a pinteresten és a hulladékvadász önálló rovatában is. De már a YouTube csatornámon is több videóban segítek az átállásban másoknak.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretnél egy rendezett otthonban élni?

Tippek, motiváció a mindennapokhoz