Marie Kondo – Összefoglaló a japán gururól 

hirdetés

Marie Kondo milliókból váltott ki örömet azáltal, hogy szanálták és rendszerezték otthonukat. Legutóbbi Netflix sorozatában Kondo megtanította ügyfeleinek, hogyan engedjék el a felesleges holmikat, és tartsák meg a boldogságot és örömöt okozó tárgyakat. Ráadásul, nemcsak a tárgyaktól való megszabadulásban ad tanácsot, hanem az általunk féltve őrzött holmik rendszerezésében is segítő kezet nyújt. Ezzel kombinálva a minimalizmust és a rendszerezést. Úgy tűnik, hogy az otthonokra gyakorolt hatása tagadhatatlan. Az emberek világszerte egyre kevesebb ruhát és kacatot halmoznak fel Kondonak köszönhetően, ezzel megőrizve a természet épségét.

Korábban már olvashattál nálunk Marie Kondoról és módszerének hatékonyságáról, azonban most kiderítjük, hogy vajon miért vált olyan népszerűvé Marie Kondo és a minimalizmus? Miért érzi ennyi ember úgy, hogy háztartásának egy kiadós szortírozásra van szüksége? 

Marie Kondo: A rendteremtés művészete

Noha “Marie Kondo” neve már évekkel ezelőtt beépült a köztudatba, műsora visszatért a mainstream médiába, aminek köszönhetően könyve még nagyobb reflektorfénynek örvendhetett. A Rend a lelke mindennek a The New York Times bestsellerek listáján újra a legjobbak között ékeskedett. Ha még nem olvastátok a szelektálás nagymesterének művét, mindenképpen fussátok át az erről készült könyvajánlómat.

Kondonak köszönhetően sokan rádöbbentek arra, hogy eddig nem a legpraktikusabb módon hajtogatták és tárolták ruháikat. A ruhák összehajtásának titka a következő: Soha ne add fel!

A ruhák valójában négyzet vagy téglalap alakú szövetdarabok, amelyeket összevarrtak, és bárhogy is néznek ki, minden ruhát képesek vagyunk összehajtani téglalap formára.

Annak érdekében, hogy elsajátítsuk a tökéletes hajtogatás mechanizmusát, a ruhákat téglalappá hajtva, állítva kell tárolni, hogy a fiókok (polcok esetén az azokon elhelyezett dobozok) kihúzásával azonnal lehessen látni a tartalmát.  Ugyanis, a megfelelő hajtogatás maximalizálja a tárolható mennyiséget. Mindent, amit függőleges helyzetbe lehet állítani, azt egy fiókban vagy téglalap alakú rendszerezőben kell tárolni. Így teljes mértékben kihasználhatod a tér magasságát, és egy pillanat alatt meg tudod mondani, hogy mit hova raktál.

Részletesebben érdekel a Konmari módszer? Olvasd el összefoglalónkat arról, hogy mik a KonMarizás legfőbb előnyei!

Alkalmazkodás a változáshoz

Egyik legfontosabb ideológiája a japán szakértőnek, hogy a körülöttünk lévő tér egy folyamatos frissítést igényel, átgondolva azt, hogy jelenleg milyen tárgyak okoznak örömet. 

“A tér, amelyben élünk, azt az embert kell, hogy szolgálja, akik most vagyunk, és nem azt, akik voltunk!”

Ennek átgondolását érdemes akár évente vagy akár havonta megtenni, hiszen akarva akaratlanul változik az a közeg, amely körülvesz minket. Habár ez a változás alapvetően miattunk megy végbe, Kondo szerint nem csak a ruháknak vannak érzései. Az otthonodra is teljesen igaz. Fontos, hogy betartsd és tiszteld a háztartásod határait, hogy megtudd, mi hova illik. 

Tidying up with Marie Kondo: A világhírű Netflix sorozat

Ami a legklasszabb a sorozatban, hogy betekinthetünk a különböző háztartások reális képébe. Egy kis ízelítőt kaphatunk a mindennapos dilemmákból, amelyek az otthont érintik. Ezek nagyban befolyásolják a háztartásoddal kialakított kapcsolatot, növelheti a veszekedések számát, és még a gyermekeddel kialakított kapcsolatra is rányomhatja a bélyeget. Azt mondják, hogyha a dolgok rendezetlenek, és káosz vesz körül bennünket, akkor nagyobb eséllyel ingerlékenyek, stresszesek leszünk. Amikor ez bekövetkezik, azt a körülöttük élő kapcsolataink is érzékelni fogják.

Megtalálhatod a teljes boldogságot egy egyszerűbb, minimalista életmóddal is.

Kevesebb dolog, több vidámságot, és még kevesebb stresszt jelent majd számodra. Az egyik legtanulságosabb üzenet a sorozatból, amikor Marie Kondo azt mondja, hogy pakold a ruháidat egy nagy kupacba, és egyenként fogd meg mindegyiket. Kérdezd meg magadtól: Ez a ruhadarab örömöt okoz nekem? Ha igen, akkor tartsd meg! Ha nem, akkor el kell búcsúznod attól, és azt mondanod, hogy “Köszönöm, hogy eddig kiszolgáltál!”

ivációt szerezhetünk és megtanulhatjuk, hogy hogyan rendszerezzük a ruháinkat. Hajtogatásra fel! 

Vajon tényleg mindent az örömtől kell függővé tennünk?

Pro és Konmari

Az ötlet, hogy az életedet az örömöt kiváltó tárgyak szerint optimalizáld, nem biztos, hogy mindenki számára működni fog. Amióta Kondo híressé vált az Egyesült Államokban, sokan kritizálták a módszerét. Több szempontot is felsoroltak az emberek, azzal kapcsolatban, hogy számukra miért nem működik a konmari metódus. 

  • Az öröm az egyetlen prioritás! Miért? Vannak olyan dolgaink, amiket a kezünkbe fogva nem örömöt érzünk, de a részünkké vált, mert a hozzákapcsolt emlék és esemény formálta a személyiségünket. Tehát ilyen tárgyak kidobálásával a saját személyiségünk egy részétől kéne búcsút mondanunk.
  • Mi van, ha nekünk nem jelent semmit, de másoknak fontos lehet? A birtokunkban lévő tárgyak másoknak jelentenek örömöt, tudván, hogy nálunk vannak (pl. a nagymama menyasszonyi ruhája, régi és ódivatú ékszerei). 
  • Nem megfelelő élethelyzetek: Az igazán mély periódusainkban nem látunk tisztán, és elfogultság vezérel minket. Ekkor Marie Kondo módszerét alkalmazva lehet olyan dolgoktól válunk meg, amik a jövőben újra boldoggá tennének minket, de az adott pillanatban haraggal, szomorúsággal töltenek el. 
  • Kulturális különbség: Kondo módszerének valószínűleg a legnagyobb kérdése, a kulturális differencia. Japánban a mindenki és minden iránti tisztelet kapcsán teljesen természetes, hogy megköszönjük a tárgyainknak, hogy rendelkezésünkre állnak. Azonban, a fogyasztói társadalomban eléggé abszurd módon hat, hogy meghajolunk az otthonunk előtt, mikor hazaérünk…
  • Egy rendezett szekrénnyel tényleg megmenekülhetünk a párterápiától? Elvontnak hangzik Marie Kondo kijelentése, hogy egy rendezett otthonnal helyrehozhatjuk az emberi kapcsolatainkat. Valóban ennyit számít, hogy tiszta legyen az otthonunk? Valóban pozitív hatású olyan kapcsolatoknál, ahol nem ebből ered a konfliktus? 
  • Kidobálás helyett, megelőzés: Először nem azt célszerű megtanulni, hogy csak olyan dolgokat vásároljunk, amik nélkül lehetetlen élni. Majd, a gyűjtögetésből való kilábalás után teremtenénk a káoszból minimalizmust. 
  • Végletek árnyalatok nélkül: Ezek szerint, csak két csoport létezik: dolgok, amiktől boldogok vagyunk és szemét. Azonban, mi van azokkal a tárgyakkal, amik szükségesek a mindennapi életünkben, de semleges érzelmekkel tekintünk rájuk?

Ajánlások Marie Kondo Instagram profiljáról

Tehát a KonMari módszer egy megosztó téma, nem mindenkinek jön be! De a negatív kritikák ellenére, Marie Kondo szakmabeli sikere vitathatatlan, hiszen milliók imádják és alkalmazzák a módszerét. Mi sem érzékelteti ezt jobban, mint az a tény, hogy Instagram profilját majdnem 4 millióan követik.

Ez alól a Kívül Belül Boldogság csapata sem kivétel, és örömmel kínálunk olyan termékeket, amiket a japán guru előszeretettel használ és ajánl. Profilján jól látszik, hogy minimalista otthona is tele van olyan minőségi dolgokkal, mint a Yamazaki márka letisztult darabjai, vagy az Orthex környezetbarát tárolói

Tehát ha Marie Kondo egyszerű stílusát szeretnénk beépíteni a háztartásunka érdemes ellátogatni a KBB webáruházába. Ahol beszerezhetjük a japán guru kedvenc Tosca kosarát és modern otthoni kiegészítőit, mint a fekete kábel rendszerező vagy a konyhai vágódeszka tartó.

https://www.instagram.com/mariekondo/

A minimalizálás nem elegendő!

A japán profi módszerének elsajátításával sikerült minimalizálni a dolgainkat és szellősebbé tenni az otthonunkat. Sajnos, egy hatékony háztartáshoz ennyi nem elegendő. Fontos, hogy egy jól átlátható, esztétikus és számunkra logikus rendszert hozzunk létre, ahol mindennek megvan a saját helye. Bár nem mindannyiunknak van erre ideje vagy affinitása. Ilyenkor szükség van egy külső segítségre, aki tanácsokat ad, termékeket ajánl, és végső esetben kiépíti a megfelelő tárolási rendszert számunkra. Egy otthonszervezési tanácsadó, aki megteremti az átlátható otthon képét. Az sem probléma, ha már az elején elakadtunk, és a szelektáláson sem jutottunk túl. Egy profi segítségével gyerekjáték a háztartásunk átláthatóbbá tétele, hiszen a folyamat minden lépését együtt teszi meg velünk. Végül, ha ez mind kész és megtaláltuk a tárgyaink pontos helyét már csak egy feladatunk van: fenntartani a rendet. Emiatt, elengedhetetlen, hogy elkötelezzük magunkat a változás mellett! Tegyük meg az első lépést egy rendezett otthon felé és vágjunk bele, akár segítséggel, akár egyedül. A lényeg, hogy szívvel lélekkel csináljuk és ne adjuk fel!

Fontos, hogy átadjuk magunknak a Konmari életérzésnek és átszellemülve kezdjünk bele a munkába. Így Marie Kondo inspirálta hajtogatós Youtube videóval plusz motivációt szerezhetünk és megtanulhatjuk, hogy hogyan rendszerezzük a ruháinkat. Hajtogatásra fel! 

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés