Ez a bejegyzés inkább azoknak az embereknek szól, akiknek új a mosogatógép használata, mert nem alkotta a konyhájuk szerves részét. Azonban, vásárlás előtt állnak vagy egyszerűen szeretnének elmélyülni ennek a csodagépnek az ismeretében. Nagyon sok olyan ismerősöm van, akik mostanában állnak ingatlan vásárlás előtt vagy alatt és albérletből szeretnének saját lakásba költözni. Páran közölük eddig nem használtak mosogatógépet, így újdonságként éri őket, ennek az elektronikai eszköznek a használata. Számomra meglepő, hogy mennyi háztartásban nincsen mosogatógép, hiszen én ebben nőttem fel, természetesnek számított, hogy mosogatógépet használunk az edények megtisztítására. Ezzel nem azt szeretném hangsúlyozni, hogy rossz, ha nincs mosogatógépünk, csupán érdekes, hogy attól függően, hogyan nevelkedtünk, mennyire más takarítási és háztartási szokásaink alakultak ki. Lényeg a lényeg, most összegyűjtöttem pár hasznos információt, amit érdemes tudni a mosogatógépekről.
A mosogatógép használata: osszuk fel részekre!
A mosogatógépet általánosságban ketté kell szedni: van a felső, illetve az alsó kosár. A felső rész alacsonyabb hőmérsékleten mos, így oda azok a dolgok kerülnek, amiken kevesebb ételmaradék van vagy kímélő tisztítást igényelnek. Ide kerülnek a poharak, bögrék, kisebb tálak és egyéb apróságok. Felülre érdemes a Stasher hűtőtasakot, vagy a gyümölcssapkát tenni, és azokat a dolgokat, amik mosogatógép kompatibilisek. Ezzel ellentétben, pedig alulra kerülnek azok a konyhai eszközeink, amik takarításához durvább igénybevételre van szükség. Azaz, ide helyezzük a lábosokat, edényeket, koszos tányérokat és az elkülönített kosárba gyűjthető evőeszközöket (azonban, ez mosogatógép függő, mert léteznek nagyobb méretű, háromrészes mosogatógépek, melyeknél legfölülre lehet pakolni az evőeszközöket).
Mosogatógép használata: tiltólistás eszközök
A mosogatógép használata témakörön belül a helyes bepakolással a korábbiakban már foglalkoztunk és ott elmondtam, hogy mik azok a bizonyos dolgok, amelyeket nem javaslok belerakni a gépbe. Ilyenek például az éles kések, amiket érdemes inkább kézzel elmosni, mert lefelé fordított állapotban felsérthetik a szigetelőanyagot, ezzel rozsdásodást idézve elő.
Emellett a gép folyamatos rezgése miatt a bent lévő dolgok összekoccanhatnak, így csorbítva a kés élét vagy a kés okoz karcolásokat és tönkre teheti a mellé helyezett edényeket.
A fából készült háztartási termékek is a mosogatógép ellenségei.
Ugyanis a cellulóz sejtek nagyon szeretik a vizet és jól megszívják magukat. Nem kellemes gondolat a mosogatógép vegyszeres, koszos vízzel átitatott fakanállal kavargatott vacsora. Ezért inkább ne tegyük! És ez csak pár példa, ezért kell pontosan tudnunk, hogy mik azok a dolgok, amiket szabad, illetve nem szabad a mosogatógépben tisztítani.
Mosogatókép kompatibilis-e? Mit jelent ez?
Fontos, hogy tisztában legyünk a gyártói instrukciókkal, és hogy a megvásárolt termék mosogatógép kompatibilis-e. Azaz, hogy a mosogatógépes tisztítás okoz-e kárt a konyhai eszközben. Klasszikus példa a kulacs, amiről nagyon sokan azt hiszik, hogy simán mosható a gépben. Nos, azok a kulacsok, amiket nálunk lehet megvásárolni nem mosogatógép kompatibilisek, mert a gyártó ezt írta a kezelési útmutatóba. Így, el kell szomorítsam azokat, akik fűt-fát pakolnak a mosogatógépbe, hogy ez egyre több termékre igaz a piacon. Az ilyen gyártói útmutatóval ellátott termékeket kézzel, kíméletesen mossuk el egy kefével, szivaccsal vagy ronggyal. Végül a rengetegszer felmerülő kérdésre válaszolva: Miért nem lehet az OXO tárolókat és a hűtőrendszerezőket a mosogatógépben tisztítani? Egyszerű a válasz. A gyártó ezt javasolja és pont. Hiszen, ilyen prémium minőségű termékeket hosszútávú befektetésként vásárol az ember és nem akarja hamar kidobálni őket.
Azonban, ha mosogatógépes tisztítást szeretnénk véghez vinni számolnunk kell a következményekkel: deformálódás, karcok, opálos elszíneződés, roncsolódás…stb. Ami még gyakori probléma szokott lenni a mosogatógép bepakolásánál, hogy túlpakoljuk a gépet. Alapvetően, egy mosogatógép úgy van felépítve, hogy az alsó kosár alatt és a felső kosár fölött van egy-egy kar. Ezek, a program bekapcsolása után, folyamatosan forognak és vizet spriccelnek minden irányba, így mindenhol vizes lesz a mosogatógép belseje. Tehát, a túlpakolt tányérok és serpenyők átfedésével nem éri el hatékonyan a víz a koszos felületeket. Így hiába pakoljuk be az összes konyhai eszközt, ha utána mindent koszosan veszünk ki a gépből. Amivel újra foglalkozni kell, ez rengeteg időnket és energiánkat emészti fel.
Mosogatógép használata a mindennapokban
Az előző bekezdés gondolatmenetét tovább fűzve tudom, hogy könnyebb minél több edényt beszuszakolni, hogy kevesebbszer indítsuk el a mosogatógépet. Azonban, a gép elindításának a célja, hogy tiszták legyenek az edények.
Ezért nem szabad egymásra halmozni a rengeteg dolgot, hanem kialakítani egy olyan mosogatógép elindítási rutint, ami számunkra a legmegfelelőbb.
Nézzük meg, hogy milyen gyakorisággal érdemes elindítani a mosogatást, hogy pont jó legyen nekünk! Lehet, hogy napi kétszer kell elindítani vagy kétnaponta egyszer, nem számít. A lényeg, hogy tudatosan alakítsuk ki azt a háztartási rutint, ami mosogatógép elindításával kapcsolatos. Építsük ki tudatosan a mosogatással kapcsolatos háztartási rutinunkat, hogy mit, hogyan, milyen gyakorisággal pakolunk be a gépbe. Mert sokkal könnyebb lesz, hogy átlássuk, hol kell javítani és hatékonyabbá tenni a mosogatógép bepakolását és használatát.
Bónusz lehetőség – gyerekjátékok mosogatás
Tudtátok, hogy a gyerekjátékokat is be lehet pakolni a mosogatógépbe? Érdemes egy különálló mosást szentelni nekik. Így, ha a gyermek legóira és műanyag mütyürjeire ráfér egy kiadós „tusolás” és fertőtlenítés gondoljunk csak a mosogatógépre. Tuti tippként, ajánlatos a nagyon apró játékokat mosózsákba tenni, és így a gépbe rakni, hogy ne a dob aljából kelljen kibogarászni a lehulló dolgokat. Így, mialatt a gyermek iskolában van összegyűjthetjük, kimoshatjuk és meg is száríthatjuk a cuccait, hogy hazaérve kezdetét vegye a játék.
Mi az a kérdés, ami a mosogatógéppel kapcsolatban még bennetek maradt és nem válaszoltam meg? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy lenne-e még olyan mosogatógépes ötlet, amiből „ismeretterjesztőt” készíthetnénk nektek, hogy még jobban elmélyedjetek a mosogatás titkaiban. Ugyanis, a mosogatógéppel kapcsolatban már három témát osztottunk meg veletek: bepakolás, takarítás és egy általános információ erről az elektronikus csodáról. Remélem, hogy mind a három bejegyzést érdekesnek találtad és tudtam segíteni, hogy könnyebbé váljon számodra a mosogatás. Ha kíváncsiak vagyok az ezzel kapcsolatos videó tartalmunkra, látogassatok el a Kívül Belül Boldogság Youtube csatornájára, aminek a linkjét a cikk alatt találjátok! Kattintsatok rá és további otthonrendszerezési tartalmakért lapozzátok végig a profilunkat!