The Home Edit: Rendrakás rendesen (Get organized) Netflix sorozat előzetes várakozás

A The Home Edit lányok rendszereznek.
hirdetés

Azt már biztosan hallottátok tőlem, hogy a rendszerezés amerikában milliárd dolláros biznisz. Igaz Magyarországon a japán konmari módszer az, ami először felütötte a fejét, hiszen Marie Kondo a szelektálás és az életünk tudatos megváltoztatásánának a guruja, mégsem áll meg vele a rendszerezés iparága. Amerikában az én személyes kedvenceim a The Home Edit lányok, Joanna és Clea. Ugyan csak pár éve kezdték el a szakmát, már van 2 best seller könyvük és most jön ki a Netflixen a Get organized, avagy a “Rendrakás rendesen” sorozatuk (azért a magyar fordítás hagy maga után némi szájízt, de ez van, végre kijött!).

The Home Edit rendszerezős csapat

Mielőtt még elkezdeném nézni én is, hiszen már nagyon várom, beszéljünk egy kicsit arról, hogy kik ők, és hogyan jutottak ide. Alapvetően Nashville-ben laknak Amerikában. Clea és Joanna a sztárduo. Azt nem tudom, hogy Clea férje miatt (aki legutóbb Taylor Swift koncertjén fotós volt), de a lényeg, hogy a tehetségüknek és a networkjüknek köszönhetően bejutottak a celebek otthonába és számos világsztárnak az otthonát rendszerezték már. Megvan az egyedi stílusuk és csodálatosakat alkotnak. Persze azért azt is hozzá kell tenni, hogy Kim Kardashian kamrája nagyobb, mint valakinek az egész otthona szinte, de az biztos, hogy megvan az esztétika és a praktikum a munkájukban.

Rendrakás rendesen Netflix sorozat előzményei

Már Reese Witherspoon Hello Sunshine csatornáján is volt egy 8 részes sorozatuk, ott “hagyományos” emberek otthonát rendszerezték és változtatták át teljesen. A Rendrakás rendesen Netflix sorozatnak is ő az egyik producere. Az első sorozat is nagy siker volt, hiszen a Konmari Netflix sorozattal szemben (ahol valljuk be Marie Kondo megjelent, mondott pár inspiráló szót és magára hagyta a családokat) itt maguk csinálták meg és profi módon rendszereket alkottak. Ezen a ponton különíthető el Marie Kondo a The Home Edit lányoktól. Míg Marie Kondo a felesleges tárgyaktól való megválásra ösztönzi az embereket, Clea és Joanna magát a rendszert viszik be az otthonokba a tárolókon keresztül. Így Marie Kondot a “guru” kategóriába lehet sorolni, Joana és Clea pedig a megvalósítás kategóriába. Természetesen ők is szelektálnak, szelektáltatnak, de inkább magán a rendszer kialakításán van a hangsúly. Szóval mondhatni Marie Kondo megadja az alapot, hogy hello, változtatni kell az életeden. Amikor a The Home Edit csajok jönnek, akkor már a rendszert hozzák a tárolók segítségével 🙂

Rendrakás rendesen (Get organized) Netflix sorozat tárolókról

Ami most más, hogy a celebek celebjeinek otthonait fogják rendzerezni. Vagyis hatalmas kamrákra és otthonokra, végtelen menyniségű tárolóra és iszonyatosan nagy WOW hatásra kell készülni! Az iDesign márkától próbáltam kisajtolni, hogy melyik termékeket fogják a sorozatban megmutatni, de sajnos nem kaptam listát. Azt tudni kell, hogy Joanna és Clea saját fejlesztésű termékeket hoztak létre az iDesign márkával (régen InterDesign), tehát biztosan minden részben lesz megjelenítve iDesign+The Home Edit termék, azonban az ő általuk lefejlesztett termékek kizárólagosságot élveznek, így ugyan tudok rendelni a webáruházba iDesign terméket, de azokat, amiket kifejezetten ők fejlesztettek le, sajnos nem. Így minden részhez majd mutatok alternatívát is, ha olyan termék lesz benne, amik nem vásárolhatóak meg éppen Európában, csak Amerikában. 

Rendrakás rendesen (Get organized) Netflix sorozat részei:

  • Reese Witherspoon és az orvos álom-gardróbja
  • Rachel Zoe és a multifunkcionális garázs
  • Khloé Kardashian és a hálószoba felújítás
  • Eva Longoria és az ötszemélyes konyha
  • Retta és az átalakított iroda
  • Neil Patrick Harris és a brooklyni konyha
  • Jordana Brewster és az ifjúsági központ
  • Kane Brown kamrája és két testvér közös hálószobája

Minden részben egy sztár és egy “halandó” ember otthonát rendszerezik 🙂

Mit várok a sorozattól?

Őszintén? Hogy egy magyarországi producer felkapja és megvalósítsa velem ezt Magyarországon. Milyen menő lenne, nem? Ismertek, nem viccelek 😀

Na de ha két lábbal a földön maradok, akkor azt, hogy inspirációt gyűjtötök belőle, és megpróbáltjátok kialakítani (egy gondos szelektálás után) a saját rendszereteket az otthonotokban 🙂 ha kell segítség a rendszer kialakításában, akkor szívesen megyek rendszerezni is az Otthonszervező találkozó keretében (amikor megyek rendszerezni és viszem a webáruházban levő tárolókat is otthoni igényeknek megfelelően), vagy pedig ha a tárolókra vagytok kíváncsiak, akkor azokat a Kívül Belül Boldogság Webáruházban megtaláljátok.

A következő napokban pedig feldolgozom a sorozatot és készül majd (remélhetőleg) minden részről egy blogbejegyzés is 🙂

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Szeretnél egy rendezett otthonban élni?

Tippek, motiváció a mindennapokhoz