Ha megjelenik egy könyv, ami a rendszerezésről, rendrakásról szól, azt kötelességemnek érzem elolvasni, és ha jó, bemutatni nektek. Most sincs ez másképp. Viszkok Fruzsi, a legmagasabb feliratkozóval rendelkező női youtuber megírta első könyvét, ami a Tedd rendbe az életed! címet kapta. Egyből felkeltette a figyelmem, és kíváncsian vártam, hogy miről szólhat a könyv első fele, ami az én témámhoz (a rendszerezéshez) kapcsolódik, hiszen én professzionális rendszerezéssel foglalkozom, mint szakma.
Miről szól a könyv?
A könyv két részre osztható. Az első kb. 110 oldal szól valóban az otthonunk és környezetünk rendben tartásáról, a második rész pedig leginkább a napi rutin kialakításáról és hatékonyságnövelő módszerekről szól. Gondolom nem lepődtök meg, hogy itt az első felével fogunk foglalkozni!
Fruzsi mondhatni memoár-szerűen írja le a rendszerezésben szerzett tapasztalatait. A könyv olyan tippeket és rendrakási feladatokat ajánl az olvasónak, amik Fruzsi számára hatékonynak bizonyultak és amit ő bevezetett az évek alatt.
A könyv olvasása közben gyakran belebotlunk Marie Kondo nevébe, aki Fruzsit több szempontból is inspirálta. Leginkább a híres japán guru módszereit alkalmazza otthonában Fruzsi is, kisebb változtatásokkal megfűszerezve és ezt próbálja tovább adni az olvasónak. Ezen kívül olyan nevekkel is találkozhatunk, mint FlyLady vagy a The Minimalists fiúk, akiktől szintén motiváló gondolatokat ad át nekünk, olvasóknak.
A Tedd rendbe az életed c. könyv fejezetei
Az első rész 4 fejezetből áll. Fruzsi legelőször a minimalizmussal való kapcsolatáról tesz említést, majd szelektálásra buzdítja az olvasót. Ezután egy hosszú, mélyreható rész következik. Belemegy a ruhatárolás, ruha szelektálás témakörébe, s erre ösztönzi az olvasót is, hogy ne csak olvasson, hanem kezdjen bele ő is ezekbe a lépésekbe, amiket megoszt ezzel kapcsolatosan! A KonMaris hajtogatást határozza meg alapként, s a ruhatárolás egyetlen módjának tartja. További tárolási módszerekről és konkrét tárolókról, rendszerezőkről kevesebbet ír.
Nem titok, hogy a ruhák, és a ruhavásárlás, mint sok nőt, Fruzsit is örömmel tölt el, de erre is ad néhány tippet, hogy miket tart alapdaraboknak, s mely hibákat nem érdemes elkövetni a ruhavásárlás során.
Ezután áttér a konyha és egyéb helyiségek szelektálási feladataira, majd a következő fejezetekben a rendrakáshoz és a rend megtartásához ad motivációt. Magáról a rendszer kiépítéséről kevesebb szó esik, viszont ennek kapcsán Fruzsi megemlít néhány számára hasznos rendszerezőt is, amiket leginkább a konyhai eszközök tárolására használ. A konyhai belső polcot például tányérok átláthatóságának érdekében használja.
Az élelmiszertárolásról, kamra rendszerezésről szóló fejezetekben is megemlít néhány praktikus ötletet, de nem megy bele olyan mélyen, mint lehetne. Ennél a résznél bemutatja a forgótálcát, ami a Kívül Belül Boldogság webáruházában is abszolút kedvenc!
Több oldalt szentel a menütervezés témájának is, valamint a hűtőrendszerezést sem hagyja szó nélkül, amiről nekem is van teljes videóm. Az első rész utolsó oldalain pedig digitális rendrakással kapcsolatos feladatokra invitálja az olvasót!
Kívül Belül Boldogság Webáruház
Milyen pluszt ad az olvasmány?
Fruzsi végig a saját hangján szólítja meg az olvasót és végig érezhetjük az ő lendületét, életérzését, aminek köszönhetően motivációt nyerhetünk. A Tedd rendbe az életed c. könyvben nem meglepő módon rengeteg lista kap helyet, ami plusz motivációt és inspirációt ad az olvasóknak. Különösen azoknak, akik Fruzsihoz hasonlóan vizuális beállítottságúak és szeretik látni, mik azok az apró célok, feladatok, amiket már elvégeztek, s mik azok, amik még hátra vannak. Minden listaimádónak ezek lesznek a kedvenc oldalai a könyvben!
Kiknek ajánlom?
Azt gondolom Fruzsi leginkább a saját korosztályát szólítja meg a könyvével. Azoknak a fiatal, 20-as éveiben járó felnőtteknek hasznos olvasmány lesz, akik most költöznek első otthonukba. Akik több éve követik és szeretik Fruzsi munkásságát azok számára is egészen biztosan érdekes olvasmány lesz, hiszen tökéletesen átjön a személyisége és ösztönző gondolatai.
Leginkább a gyermektelen fiatal párok / egyedülálló lányok otthonának szépítésére fókuszál a könyv és mivel Fruzsinak még nincs családja, így a többgyermekes családanyák lehet kevesebb extra információt vesznek ki belőle. Főleg, ha már olvasták valamelyik KonMari könyvet.
Azoknak, akik korábban szinte egyáltalán nem foglalkoztak rendszerezéssel egy hasznos első olvasmány lehet, de ahhoz, hogy valaki megtalálja a saját rendszerezési stílusát, több módszerrel is érdemes megismerkednie. Aki korábban nem olvasta Marie Kondo: Rend a lelke mindennek című kötetét, az Fruzsi gondolatai után biztosan kedvet kap hozzá!
Miért olvasd el?
Nagyon örülök, hogy Fruzsi ebben a témában írta a könyvét. Jó, hogy már Magyarországon is vannak, akik népszerűsítik a rendszerezést, otthonszervezést. Fruzsi a fiatalabb korosztályt is meg tudja szólítani, ami szuper, mert a könyve által tágítani tudja az ő érdeklődésüket is és felhívni a figyelmüket mennyire szuper dolog, ha rendezett az otthonunk!
Összességében Fruzsi jól körbejárja a megemlített folyamatokat. Bár magáról a rendszer kiépítéséről keveset ír, hiszen 110 oldalba zsúfolta bele a szelektálás, rendszerezés, háztartás és menütervezés témaköröket. Viszont megmutat egy jó alapot, elindít egy úton, alaposan összefoglalja a rendrakás folyamatait.
Azt viszont fontos kiemelni, hogy Fruzsi leginkább saját tapasztalatait osztja meg. Azonban nem mindenkinek azonos a rendszerezési stílusa Fruzsiéval, nem mindenkinek van például komódja sem. Szóval ez a könyv motivációt ad, a rendszer kiépítésében pedig tudunk segíteni, ha már ott tartotok! Amit kicsit hiányoltam az irományban, hogy nem mutat be több különböző rendszerezési alternatívát, pedig ugye tudjuk, hogy ahány ház, annyi szokás. De ezt majd kitárgyaljuk egy következő szakmai összefoglaló cikkben!