Az évből eltelt már közel öt hónap. Az év első napjaiban nagy lendülettel kezdtünk el tervezgetni: akár a magánéletről (több időt töltök a családommal, egészséges életmódra fogok átállni), akár pedig a munkáról legyen szó (idén előléptetnek, megduplázod a vállalkozásod bevételét).
Bármire is szerettél volna fókuszálni az év elején, az a terv nagy valószínűséggel már picit módosult, megváltozott. Vagy azért, mert rájöttél, hogy túl nagy volt az elvárás és feladtad, vagy azért, mert az élet mást hozott, és arra figyelsz. Azonban annak ellenére, hogy a terv megváltozott, érdemes tervezni. Sőt kifejezetten kritikus, hogy tervezz, hiszen akkor tudod, hogy merre szeretnél haladni. A vizuális tervezés pedig ebben sokat segíthet.
A mindennapokat is érdemes megtervezni, azonban ez a poszt inkább a nagyobb, stratégiai jellegű tervezésről fog szólni.
A mindennapokat csak úgy tudjuk hatékonyan beosztani, ha előttünk van egy cél, amit el szeretnénk érni. Aztán ezeket a nagyobb projekteket tudjuk majd a naptárunkba kisebb részfeladatokra osztani.
Enélkül a naptárunkban is csak a tüzet fogjuk oltani, nem fogunk tudni jelentős változásokat elérni. Azokat a változásokat, amiket év elején mindig kitűzünk, de valahogy sosem úgy valósulnak meg, mint ahogy szerettük volna.
Vizuális tervezés – Álomtábla
Az Álomtábla első pillanatra kicsit rózsaszín felhős, cuki megoldásnak tűnhet. Talán éppen a neve miatt is, azonban a gyakorlatban tényleg hasznos, és szükséges is. Akár anyuka vagy, aki a napi rendetlenséggel küzd, akár pedig egy elfoglalt üzletasszony napi tizenx óra munkával a hátán, a magánéleted tervezésére is időt kell szánni.
Miben segíthet egy Álomtábla a szürke hétköznapokon?
Hatékonyabbá teszi a mindennapunkat, és folyamatosan emlékeztet rá, hogy mit szeretnénk elérni. Nem kell messze menni, és kutatásokat hozni ehhez. A saját bőrünkön is már megtapasztaltuk párszor, hogyha leülünk; időt szánunk a tervezésre, leírjuk, és megfogalmazzuk magunknak, hogy mit szeretnénk elérni, mire szeretnénk az időnket fordítani a következő időben, akkor az a dolog nem csak, hogy előbb fog megvalósulni, de valójában meg is fog valósulni. A legrosszabb esetben is közelebb kerülünk a megvalósuláshoz.
Az Álomtábla és a vizualizáció
Ha te egy vizuális ember vagy, mint én, akkor a kis motiváló dolgok segítenek téged, hogy ne térj le az útról. Ha az Álomtábládat elkészíted egy fehér munkatáblán, amit kiteszel az íróasztalod fölé, a szobádba valahol, vagy akár a bejárati ajtó környékére, akkor bármikor amikor arra jársz, és csak egy pillantást vetsz a célokra, átérzed, hogy milyen jó lesz, amikor az a dolog megvalósul.
Amikor elmész nyaralni külföldre, amikor lefogysz exta 10 kilót, vagy pedig amikor végre szép épek lesznek a fogaid és leveszik a fogszabályzót. Így az agyunknak egy ideális álomképet mutatunk a képek segítségével, és így amire a figyelmedet és az az energiádat irányítod, be fog teljesülni.
Így segítesz az agyadnak, hogy elképzelje, milyen lesz, amikor már ott vagy.
Nap mint nap emlékezteted magad a konkrét céljaidról, sokkal biztosabb, hogy meg is fognak valósulni, mintha nem tűzöl ki célokat az életedben.
Fókusz keresése
Bár ha rákeresel az álomtábla kifejezésre, biztos olyan táblákat találsz, ami tele van pakolva különböző képekkel, kis mütyürökkel, amik elindítják benned a változásra való törekvést, azonban óvatosságra intelek minden esetben.
Ha túl sok mindent szeretnél elérni, és nem priorizálsz, akkor a végén a rengeteg cél között el fogsz veszni.
Nem úgy teljesül majd az éved, ahogy szeretnéd. Egyszerre nem tudsz mindent megváltoztatni az életedben, valaminek állandóknak kell maradnia. Így ha teheted, fókuszálj három-öt területre a következők közül: munka, egészség, sport, szerelem, utazás, barátok, otthon és család. A változás mértékétől függően válaszd ki azokat a területeket, amire fókuszálni szeretnél, és így nagyobb lesz az esélye annak, hogy az a maroknyi dolog valóban beteljesül.
Az álmok változása
Az álmaink, és a céljaink is változhatnak. Ezért az Álomtábládat is lehetőleg olyan formában valósítsd meg, amiben változtathatsz. Ha például egy fehér mágneses táblát választasz ki, akkor a mágnesek segítségével változtatgatod az éppen aktuális célodat, és így a kivágott képek is mozoghatnak, bővülhetnek, vagy éppen lecserélődhetnek.
Lehet, hogy most egy nyaralás Balira reális célnak tűnik, azonban mi történik, ha éppen jövő hónapban felmondasz? Az új vállalkozás létrehozása komoly idő- és energiabefektetés, és a nyaralás így várathat magára. A fő fókusz a nyaralás tervezéséről pedig módosul az ügyfelek szerzésére és a dizájn kialakítására.
Gondolattérkép készítése
A vizuális tervezés másik lehetséges megoldása a gondolattérkép készítése.
A gondolattérkép segíthet eldönteni, hogy merre haladjunk, amikor egy válaszút elé érkeztünk, vagy pedig éppen annyi gondolat van a fejünkben, hogy nem tudjuk merre haladjunk.
Folytassuk a fenti példát, vagyis elkezdünk egy vállalkozást. A vállalkozás indításának rengeteg apró lépése van, elakadhatunk, hiszen nem tudjuk, hogy merre haladjunk. A stratégiai döntéshozatal szerteágazik, és mi elveszünk rögtön az elején.
A gondolattérkép ilyenkor egy jó megoldás. A falra felfüggesztett táblánkhoz odaállunk, és elkezdünk rajzolni. Középen van a fő téma, vagyis ebben az esetben a vállalkozás, és elkezdünk minden gondolatunkat felírni, és összekapcsolni azokat a gondolatokat, amik egymásból következnek.
Például ha gyertyát szeretnénk árusítani, akkor felmerül a kérdés: offline, vagy online módon szeretnénk értékesíteni? Ha ezt felírjuk a táblánkra, akkor onnantól kezdve elkezdhetünk gondolkodni, hogy mi az, amivel foglalkoznunk kell ha offline boltunk van, és mi az, amivel a webáruház esetében kell foglalkoznunk.
Természetesen ez bármikor létrehozható. Akkor is, ha éppen magánéletben el kell döntenünk, hogy harminc éves fejjel visszamegyünk az iskolába, vagy pedig folytatjuk a munkát, de valahol máshol. Kiírjuk magunkból a gondolatokat.
Különböző színű mágnestáblára író tollakat is használhatunk az egyes területekre. Így ugyanúgy, mint az Álomtábla esetében; vizuálisan átlátjuk a jelenlegi helyzetünket. Könnyebben tudunk dönteni a nap végén, hogy melyik irányba is haladjunk akár munka tekintetében, akár pedig magánéletben.
Nagyobb projekteink – avagy a Big Rocks megvalósítása
A munka világában, főleg ha a multis világban dolgozol, a big rocks kifejezés már ismerős lehet neked. Ennek az a lényege, hogy a pénzügyi évre a feletteseddel megállapodtok azokról a főbb területekről, amikre fókuszálnod kell. Ezek hatalmas, nagy projektek, és itt is csak pár darabról van szó az egész évre. Ezeket a nagyobb projekteket aztán le kell szűkíteni, és emészthető, kisebb projektekké kell szétszabdosni, hogy azokat majd a mindennapokba átültethesd.
Ilyen tekintetben lehet az egyik Big Rock projektem (és célom) az, hogy elérjem a 10.000 követőt youTube-on. (Iratkozz fel itt!)Ez hatalmas feladatnak tűnik, hiszem még a felénél sem vagyok. Így az Álomtábla-beli tervezésemet összekapcsolom a nagy projekt tervezésemmel.
Tehát Álomtábla cél: 10.000 követő. Felrakok az Álomtáblára egy hatalmas YouTube logót, és elképzelem milyen lesz, amikor feliratkozik a 10.000. követő. Ebből következik, hogy az egyik nagy projektem a 2018-as évre a vállalkozásomon belül a YouTube. Ezt a stratégiai tervező munkatáblámra felvezetem.
A stratégiai Big Rocks munkatáblámon a YouTube mellett még szerepel a Facebook, az Instagram, a Blog és a Marketing hirdetések is. Az, hogy YouTube, önmagában nem mond semmit, hiszen ahhoz, hogy elérjem a célomat, videókat kell feltöltenem. A videók témáját és ütemezését pedig át kell gondolnom.
Így ebben az esetben, mivel a videók sorrendje és témája változik, a különböző színű post it-ok segítségével folyamatosan cserélgethetem őket. Így megadom a lehetőséget magamnak, hogy módosítsam, viszonylag egyszerűen a tervemet. Mert hidd el, amikor hétfőn leülsz gondolkodni, hogy keddre kell egy videó, az megöli a kreativitást.
Stratégiai tervek átültetése a mindennapokba
Amikor pedig megállapodok az Office Depot-val, hogy a májusi tartalom témája a vizualitás, stratégiaalkotás és a munkatábla lesz, akkor ezt a videót felosztom emészthető feladatokra. Ekkor kerül bele a Google naptáramba a feladat a megfelelő színkóddal.
Majd továbbmegyek, és a megjelenés hetére a Facebook oldalon tematikus kérdést teszek fel hétfőn, a videó megjelenése előtt, hiszen ez a hét a stratégiaalkotásról fog szólni minden platformomon. Nem feltűnően, de összehangolom az egész kommunikációt. Mindezt, a hétfőn felkelek és kitalálom, hogy mi a helyzet, milyen épp aktuális feladatatok jöttek be, amit meg kell csinálni-tól egy kicsit összeszedettebb, és hatékonyabb is. Persze ilyenkor segít, hogyha nem káoszos a munkaterületem, és egy hatékony otthoni irodában tervezem mindezt 😉
Tervezz!
Mint ahogy láthattad, a tervezés az megkönnyíti az életünket. Magánéletben nekem csupán egy három évest, és egy férjet kell összekoordinálnom projektek szerint. Ismerek olyanokat, akiknek öt gyereke van, és minden egyes nap a gyerekek máshol vannak, más programjuk van. Ezt észben tartani lehetetlen.
A tervezéshez szükséges átlátni, hogy mit szeretnénk megvalósítani, mik a céljaink éppen az adott területen, és ebben segítséget nyújt, ha minél nagyobb felületen élhetjük ki kreativitásunkat.
A tervezéshez pedig időre van szükség. A kezdő lépésed pedig most az, hogy tűzz ki egy pár órát a nem olyan távoli jövőben, hogy mikor fogsz tervezni: a saját Álomtábládat, a Gondolattérképedet, vagy pedig a Big Rocks projektjeidet.
A cikket az Office Depot támogatta. A cikkben szereplő termékek: mágneses fehértábla, mágneses táblatörlő, mágnesek, színes tollak mágnestáblára, post it.
Nézdd meg a videót is:
Itt tudsz feliratkozni a Kívül Belül Boldogság csatornájára.